Hatvan önkéntes segíti Perpékné Papp Éva kórházlelkész munkáját, aki már több mint négy éve látogatja a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház fekvőbetegeit. A lelkész tíz év gyülekezeti szolgálat után érezte azt, hogy Isten másik utat jelölt ki számára, és később meg is erősítette őt ebben.
A kórházlelkészi munka finanszirozásáról, a munkakör kereteinek, szakmai feltételeinek egységesítésről tárgyalt Gér András, egyházunk zsinati tanácsosa a Kórházlelkészek Országos Találkozóján résztvevő szakemberekkel. A cél egy egységes rendszer kidolgozása, ennek fényében zajlik a feltételek véglegesítése.
A test gyógyítása mellett a lélek ápolása is fontos része egy beteg ember felépülésének, ezért is lényeges, hogy minél több egészségügyi intézményben legyen elérhető az a lelki szolgáltatás, amelyet az egyházak tudnak biztosítani azoknak, akik ezt igénylik – mondta Rétvári Bence államtitkár február 27-én Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis tagkórháza ökumenikus kápolnájának avatásán.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából hirdetett pályázat révén félezer Bibliát juttattak el Csongrád megyei kórházakba, százat Szegeden adtak át.
Egyházunk zsinati elnökségének meghívására Debrecenben tartotta idei, tizennegyedik konferenciáját az Európai Kórházlelkész és Lelkigondozói Hálózat (ENHCC). A június 1-5. között zajlott nemzetközi, angol nyelvű tanácskozás résztvevői a lelki egészségvédelem új lehetőségeivel ismerkedtek.
Mosolyogva állnak össze egy képre a most húszéves kórházlelkészi szolgálat lelkipásztor munkatársai a jubileum tiszteletére szervezett ünnepségen. Nemcsak ilyenkor, hanem a hétköznapokban is szorosan egymás mellett állnak az ország huszonnyolc pontján szolgálva, jelenlétükkel választ adva az élet, a betegség nagy kérdéseire.
Nemrég még a betegágyon feküdt és a gyilkos kórt próbálta leküzdeni, ma pedig szeretne visszaadni valamit abból, amit kapott. A rákot még legtöbbször drasztikus módszerekkel, műtéttel, kemoterápiával gyógyítják, de az emberhez közelíteni csak szelíden lehet – mondja Oszlács Endre, önkéntes beteglátogató, négygyermekes családapa.
Egyre inkább kikerülik az emberek a halállal való szembesülést, és azt tartják, csak mások halhatnak meg, ők nem, mondta Tőkés Zoltán református lelkipásztor, akit az „Ideje van az életnek, és ideje van a halálnak" címmel tartott MEÖT minikonferencia névadó témájának kibontására kértek fel. Mi is erről beszélgettünk vele.
„Nincs garancia, hogy hitben nincs félelem” – mondja Rideg Gyula, az MRE Bethesda Gyermekkórházának kórházlelkésze, akit többek között a hívő és nemhívő félelméről, az istenfélelemről kérdeztünk.
A református kórházmisszió elmúlt húsz évének feldolgozására hirdet pályázatot a Református Missziói Alapítvány és a Bethesda Kórház alapítvány. Hittudományi egyetemeken tanuló hallgatók pályázati munkáit várják.
Húsz éves az Országos Református és 15 éves a kecskeméti Kóházlelkészi-lelkigondozói szolgálat. Ebből az alkalomból tartanak hálaadó istentiszteletet, valamint előadássorozatot spiritualitás és egészség címmel Kecskeméten.
2012. január 27-én megalakult az Egyházi Kórházak Szövetsége. A Szövetség Alapító Okiratát a Betegápoló Irgalmasrend, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza, a MAZSIHISZ Szeretetkórház és a Budapesti Szent Ferenc Kórház képviselői írták alá.
A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj ünnepélyes átadása a Budapesti Németajkú Gyülekezet templomában január 28–án lesz.
A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István, a Generális Konvent múlt heti ülésének helyet adó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A házigazdával a romániai népszámlálásról, a közigazgatási reform tervezetéről és az egyházkerület fenntartásában működtetendő kórházról beszélgettünk.
A veszteség lesz az ökumenikus kórházlelkész találkozó témája amelyet május 26-28 között tartanak Kecskeméten, a Pálma Hotelben.
Önkéntes beteglátogatókat keresnek a gyulai Pándy Kálmán Kórházba. Az önkéntes legfontosabb feladata, hogy türelemmel meghallgassa a betegeket és beszélgessen velük.
Csütörtökön átadták azt a norvég, illetve izlandi és liechtensteini támogatással megvalósult beruházást, amelynek eredményeképpen az MRE Bethesda Gyermekkórház energiaszükségletének közel a felét tudja a jövőben megújuló erőforrásokból fedezni.
Ebben az esztendőben is két személynek ismerték el magas állami kitüntetéssel munkásságát a Bethesda Gyermekkórházban: Pataki Ferencné Margit, az intenzív osztály főnővére több évtizedes munkájáért a Nemzeti Humán Erőforrás Miniszter Dicsérő Oklevelét, Paraicz Éva, a rehabilitációs osztály vezető főorvosa pedig a Pro Sanitate-díjat vehette át kiemelkedő szakmai tevékenységéért március 15-én.
A konferencia résztvevői együtt emlékeztek az elmúlt húsz esztendős kórházi, valamint a tíz esztendős európai közösségben való együttmunkálkodásra.
Budapesti gyülekezeti és kórházi beteglátogató önkéntesek napját tartották március 19-én, szombaton az Református Missziói Központ épületében.