– Egy műtét miatt kerültem kórházba 2014-ben. A sebészeten feküdtem, amikor egyszer csak jött az egyik ápoló, és azt kérdezte: „Itt van pap, jól tudom?” Mondtam, hogy pap nincs, de lelkész van. Ezt aztán megtudták a betegek, és többen is odajöttek hozzám, mert beszélgetni szerettek volna. Ekkor megerősödtem abban, hogy itt szükség van állandó lelkészre – emlékezik vissza a lelkésznő, akiben akkor már egyre inkább érlelődött, hogy valami mással kell foglalkoznia, mint addig. – Valami többet szerettem volna, valami mást, így elindultam a kórházlelkészség felé – idézi fel a kezdeteket.

2015-ben aztán kiírták a kórházlelkészi pályázatot. Perpékné Papp Éva is jelentkezett, majd az elbeszélgetés után meg is kapta az állást, 2015 márciusa óta dolgozik az intézményben. – Egyházi környezetből jöttem világiba. Féltem, bizonytalan voltam, nem tudtam, mi vár rám. Világi főnököm lesz – mi történik, ha nem értjük meg egymást? – sorolja kezdeti aggodalmait, amelyekről azonban hamarosan kiderült: alaptalanok. – Annyira jó volt megtapasztalni a segítőkészséget! A mai napig megkapom ezt a kollégáimtól és a feletteseimtől. Örülök, és nagyon jól érzem magam ebben a környezetben, ebben a misszióban – összegzi Perpékné Papp Éva.

Önkéntesek nélkül nem lehetne

A kaposvári kórházlelkészi feladatatok három csoportra oszthatók. Az első a látogatás és a lelkigondozás, a második a vallásos élet kialakítása a kórházban, a harmadik a csoportok szervezése. Jelenleg hatvan önkéntes segíti a szolgálat munkáját, akik rendületlenül látogatják a betegágyakon fekvőket. – Az elmúlt években sikerült a kórház külső telephelyeire, Mosdósra és Marcaliba is kiterjesztenünk az önkéntességet – osztja meg örömét a kórházlelkész.

Az önkéntesek egyik legfontosabb feladata a beteglátogatás, de sok egyéb tevékenységet is ellátnak. Van, hogy a vidékről tömegközlekedéssel a szűrővizsgálatokra érkező pácienseket kalauzolják a kórház végtelennek tűnő folyosóin, vagy éppen az orvosi könyvtárban végeznek archiválási feladatokat.

Az önkénteseknek minden hónapban egyszer csoportfoglalkozást szerveznek, amelyek mindig valamely adott témára fókuszálnak. Ezeken a találkozókon az önkéntesek megbeszélik és megosztják egymással élményeiket, a beteglátogatások alatt felgyülemlett tapasztalataikat. – Ezek az alkalmak arra is jók, hogy megerősítsük az önkénteseink és a kórház kapcsolatát. Osztályvezető főorvosokat hívunk, hogy mutassák be az osztályukat, tevékenységeiket és azt, miben tudunk mi, önkéntesek segíteni az osztályuknak. Ezenfelül mindig van valami szakmába vágó téma, amely a mentálhigiénéhez, lelki egészséghez, pszichológiához köthető. Mentálhigiénés szakemberként próbálom az önkéntesség, a tapasztalatok által létrejött gyakorlatot átadni nekik – magyarázza Perpékné Papp Éva. Az önkéntesek évente egyszer kirándulnak is, illetve ősszel hivatásmegújító napon vehetnek részt. Ennek folyamán előadásokat hallgatnak és ismereteket szereznek, hogy tevékenységükben megerősödjenek.

Tervek, eredmények

Perpékné Papp Éva büszke arra, hogy 2016-ban megszervezte a kórházi dolgozókból és önkéntesekből álló Vox Medicinae nevű kórust. – Nekem ez nagyon nagy csoda, mert az ötletet kicsit kételkedve fogadták a kollégák. A kórus létrejött, jelenleg tizennyolc taggal lépünk fel kórházi és városi rendezvényeken. Nem mondom, hogy profik vagyunk, itt mindenkit a zene szeretete hoz össze – mondja a lelkésznő.

A kórházlelkész következő terve az, hogy önsegítő csoportot hozzon létre a betegeknek. Odaadó munkájáért idén főigazgatói dicséretben részesült, ami teljesen váratlanul érte. – Meglepett és nagyon jó érzés, hogy – furcsa ilyet mondani lelkészként – elismerik a munkámat. Ez nagy megtiszteltetés számomra. De ha nem kapnám meg a támogatást a feletteseimtől, ha nem hagynák jóvá a rendezvényeinket, vagy nem kapnék szabad kezet, akkor nem működne így a rendszer. Azért is hálás vagyok, hogy a kórház vezetősége engedi a vallás jelenlétét az intézményben – teszi hozzá Perpékné Papp Éva.

A kápolna

A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház az elmúlt évek alatt teljesen megújult: a százhetvenhárom éves intézmény régi épületeinek többségét elbontották, helyükre pedig a mai kor igényeit kielégítő, modern kórház épült. Ennek tervezésekor gondoltak a kápolnára is.

Az ökumenikus kápolnára és az ott folyó lelkigondozói munkára tájékoztató táblákon hívják fel a betegek, a látogatók és a kórház munkatársainak figyelmét. A falakon két kereszt és néhány, Jézust ábrázoló szobor mellett bibliai témájú festmények láthatók. Ezeket egy kaposvári festőművész készítette, és a kórház dolgozóinak adományaiból vásárolták meg. A templomok színes, ólomüveg ablakait idéző nyílászárók egy bárdudvarnoki üvegművész házaspár munkái, az ábrázolt szimbólumok között felfedezhetjük a református címerből ismert, zászlót tartó bárányt is. – A kápolnában minden héten csütörtök reggel csendes percekre gyűlünk össze a kórházi dolgozókkal: elhangzik egy ige, annak rövid magyarázata és egy imádság, délután pedig ökumenikus istentiszteletet tartunk. Keddenként az egyik helyi plébános, akit kórházlelkészként delegált az egyháza, szentmisét tart a kápolnában. Megtartunk minden nagyobb ünnepet is, az adventi időszak például nagyon sűrű – sorolja a kápolnában tartott, a helyi lakosok számára is nyilvános alkalmakat Perpékné Papp Éva. Ugyanígy Mosdóson is heti rendszerességgel tartunk igei alkalmakat, szintén ökumenikus szellemben.

A kápolna bejárata melletti imaláda elválaszthatatlan része a kórházi imaszolgálatnak. – Az emberek felírják egy papírra, kiért és miért szeretnék, ha imádkoznánk, majd beledobják a ládába. Ezeket az imakéréseket rendszeresen kiküldöm azoknak, akik hajlandók áldozni saját imaidejükből a kórházi betegekért, ők pedig fohászkodnak értük. Sokan vannak ilyenek – mondja a kórházlelkész. Nemcsak imádságot, hanem látogatást is lehet így kérni, ami újítás a kórházban.

Nem lehet mindenkihez odaérni

– A legnehezebb a kórházlelkészi szolgálatban, hogy idegenekhez kell odalépni. Mindennap fel kell vérteznem magam: nem tudom, mi fog kialakulni a beszélgetés során, vagy egyáltalán elfogad-e a másik. Nem mindig könnyű a különböző emberekre ráhangolódni, megtalálni velük a közös hangot. Nehézség, hogy megtaláljam azokat a betegeket, akiknek tényleg szükségük van rám és a lelkigondozásra. Nehéz azzal megküzdeni, hogy nem érek oda mindenkihez – vallja meg Perpékné Papp Éva, aki már az évek alatt többféle technikát is kipróbált a hívásrendszer kialakításában. Elmondása szerint a legtöbbször mégis a kórház munkatársaitól kap információt arról, melyik osztályon melyik betegnek van épp szüksége lelkigondozásra, beszélgetésre.

A lelkésznő monitorjára egy ézsaiási ige van felragasztva: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” – Ez az ige segít, bátorít, ha elgyengülnék. De folyamatosan meg is tapasztalom, mert az utamon érzem Isten vezetését, hogy merre menjek, és kinyitja a kapukat. Hiszem, hogy a vezetőség szívében is nyitott erre kaput – vallja meg Perpékné Papp Éva.

Hegedűs Bence, fotó: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjának.