Krisztusban helyreállhat a világlátásunk

2009. december 22., címkék: karácsony, Hírek

Isten Krisztusban megjelent dicsősége helyreállítja a világlátásunkat. A Lukács evangéliuma karácsonyi történetében két jól elkülöníthető szakasz található: Augustus császár rendelete és a pásztorok története. Ennek alapján is, de egyébként is hajlamosak vagyunk rá, hogy a karácsonyi történetben (is) kontrasztosan jelenjen meg a „fent” és a „lent” világa és élete. Fent vannak az angyalok, a szólamokat tudók, az Isten dicsőségének ragyogása, az öröm világa. Lent pedig egyrészt a rendeletet adók, az alattvalókkal és a beosztottakkal, az összeírókkal és az összeírottakkal rendelkezők, no meg lent van az éjsötét árnyékvilág, a földi, durva valósággal, emberi tehetetlenséggel, jászolnyi hellyel és nagy félelemmel.

Milyen lehetett egyházreformernek lenni? - Ifjúsági nap a Dunamelléken

2009. december 22., címkék: dunamelléki egyházkerület, kálvin jános, Hírek

„Kálvin egy napja” címmel regionális ifjúsági találkozót szervez a Dunamelléki Református Egyházkerület 2010. február 13-án. 

Nőknek szóló bibliaolvasó kalauz – letölthető mintával

2009. december 22., címkék: szentírás szövetség, Hírek, lélekfrissítő

Lélekfrissítő néven jelentet meg először Magyarországon nőknek szóló bibliaolvasó  vezérfonalat a Szentírás Szövetség, 2010 januárjától. 

A Székesfehérvári Református Egyházközség ünnepi alkalmainak programja

2009. december 22., címkék: újév, szilveszter, Gyülekezeti hírek, székesfehérvári egyházközség, karácsony

A Székesfehérvári Református Egyházközség gyülekezeteiben megrendezésre kerülő karácsonyi, szilveszteri és újévi alkalmak részletes programját az alábbiakban tesszük közzé:

Egyetemisták szerint hazánkban az egyházi intézményekben legjobb a légkör

2009. december 22., címkék: károli egyetem, Hírek

Egy kutatásban két egyházi egyetem is dobogón végzett a jó légkör tekintetében: az első helyen a Pázmány jogi kara áll a felmérés légkörre vonatkozó részében, a másodikon pedig a Károli bölcsészkara, az eredmény igazi értéke, hogy hallgatók minősítették az egyetemeiket.

Lopják a karácsonyt

2009. december 22., címkék: reformátusok lapja, Háttér, karácsony, konfirmandus

A felnőtt konfirmandus csoportban legutóbb szóba került a karácsony, annak lényege és mai interpretációja. A megnyilvánulásokban, bármennyire is igyekeztem a szabad szó jogát biztosítani, érezhető volt a visszafogottság. Illendő a közeghez igazodva elfogadni a hagyományos értelmezést, ugyanakkor ott feszült többekben az élet kényszerének igazsága.

A testté lett Ige – Pap Géza püspök karácsonyi pásztorlevele

2009. december 21., címkék: Határon túl

„Az Ige testté lett, és lakozott miközöttünk” (Ján 1,14/a)
Keresztyén Testvéreim! A János evangéliumát olvasva felfigyelhetünk arra, hogy hiányoznak a karácsonyi történethez szinte elmaradhatatlanul hozzátartozó, megszokott elemek: nem olvashatunk a hosszú vándorútról Betlehemig, ahol Mária egy sziklaistállóban szüli meg elsõszülött gyermekét; nincsenek angyalok, nem jelennek meg a pásztorok, és nem hozzák el ajándékaikat a csillag által vezetett keleti bölcsek sem.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Határozati Állásfoglalása a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján

2009. december 21., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, kommunista diktatúra, romániai forradalom, temesvár, Határon túl, tőkés lászló

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Isten iránti hálával és köszönettel emlékezik meg a húsz évvel ezelőtt megtörtént forradalmi eseményről, amely Temesváron, a belvárosi református egyházközségben robbant ki. Tőkés László lelkipásztor és családja, a gyülekezet presbitériuma és az egyházközség tagjainak a kommunista diktatúrával szembeni küzdelme rövid időn belül tömegeket mozgósított és késztetett ellenállásra.

Januárban iktatják be Csűry István püspököt

2009. december 21., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, csűry istván, Határon túl, forró lászló, püspökválasztás, tőkés lászló

Mivel a püspökválasztás eredményét senki sem fellebbezte meg, jogerőre emelkedett, Csűry István tehát teljes joggal rendelkező püspök – hangzott el a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pénteki sajtótájékoztatóján, ahol Csűry István püspök és Forró László előadótanácsos az Igazgatótanács által hozott döntésekről beszéltek. 

Adventi szeretetvendégség Kolozsváron

2009. december 21., címkék: advent, Határon túl, sajó norbert, bethlen kata diakóniai központ, kolozsvár, telefonos szeretetszolgálat, interjú

"Örülök, mert városi elöljárókat, egyházi főméltóságokat láthattam majdhogynem egymás mellett ülve hajléktalan emberekkel, kisnyugdíjasokkal, nagycsaládosokkal" – nyilatkozta Sajó Norbert, a Kolozsváron működő Református Telefonos Szeretetszolgálat alapítója a transindex.ro hírportálon megjelent interjúban annak kapcsán, hogy a múlt héten szeretetvendégséget tartottak a hajléktalanok, idősek és rászorulók javára a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban.

Karácsonyi Harangszó

2009. december 21., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, karácsony, csűry istván

„Karácsony a megmenthető ember ünnepe. Az Éden-kertből kiűzött ember számára az átkozottá lett földön kihirdetett szeretet ünnepe. Isten mindenek felett szeret, mert békességet hoz a földre a jóakaratú embernek.” – írja ünnepi pásztorlevelében Csűry István püspök, Megint karácsony van címen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának karácsonyi számában.

Istentiszteletek és szentmisék karácsonykor

2009. december 21., címkék: ittzés jános, erdő péter, debrecen, Ökumené, budapest, ökumené, győr, bölcskei gusztáv, esztergom, paskai lászló, székely jános

Karácsonykor a református, a katolikus, és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Debrecenben, Budapesten, Esztergomban illetve Győrben tartanak ünnepi istentiszteletet, szentmisét.

Felújították a református templomot Temesvár belvárosában – a temesvári forradalom 20. évfordulójára sikerült befejezni a munkálatokat

2009. december 21., címkék: kommunista diktatúra, Határon túl, tőkés lászló, temesvár, ökumenikus istentisztelet

Egyházi főméltóságok jelenlétében, ünnepi ökumenikus istentiszteleten avatták fel a teljesen felújított belvárosi református templomot Temesváron. Húsz évvel ezelőtt innen indult el a kommunista diktatúrát megdöntő romániai forradalom.

Református püspökök karácsonyi szolgálatai

2009. december 21., címkék: Hírek

Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök
December 25. péntek: Debreceni Nagytemplom délelőtt 10 óra

Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök
December 25. péntek: Budahegyvidéki Egyházközség délelőtt 10 óra
December 26. szombat Budahegyvidéki Egyházközség délelőtt 10 óra

Csomós József tiszáninneni püspök
December 25. péntek: Gönc, délelőtt 10.30. este 18.00

Steinbach József dunántúli püspök
December 25. péntek: Balatonfűzfő reggel 9 óra, Balatonalmádi délelőtt 10 óra 30 perc

"Mondtam volna, hogy vásárlással ünnepeljétek a születésem napját?"

2009. december 21., címkék: bölcsföldi andrás, Háttér, advent

Egy elgondolkoztató írás Bölcsföldi András református lelkésztől az adventi rohanás idejére...

Öt éves az orosz interfax.religion vallási hírügynökség

2009. december 20., címkék: Nagyvilág, mihail komissarhoz, moszkva, orosz ortodox egyház, advent

  Az új idők jeleként jöhetett létre Moszkvában az Orosz Ortodox Egyház nemzetközi hírszolgálata, az interfax közismert hírügynökség ágazataként. 2004 karácsonya előtti időben, egészen pontosan az orosz ortodox ádventben indították meg, bizonyára nem véletlenül ekkor…

Összeafrikai Intézet az egyház szociális tanításáért

2009. december 20., címkék: Nagyvilág



A Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinsaszában létrehozták az Egyházi Szociális Tanítás Össz-Afrikai Intézetét. Ennek célja: a béke és a közjó kultúrájának a terjesztése az afrikai kontinensen.

A német elnök a Biblia fontosságáról

2009. december 20., címkék: Nagyvilág, horst köhler, biblia





  A német szövetségi elnök, Horst Köhler a Bibliáról így nyilatkozott: „Ez a legfontosabb könyv, amit csak ismerek”. Az emberi életnek minden alapját és szakadékát bemutatja, igazi vigaszt, bátorítást és reményt nyújt…

Vatikáni nyilatkozat a pápa védelméről

2009. december 20., címkék: vatikán, Vatikán, Ökumené, ökumené, szentszék, pápa


A Szentszék sajtóirodája szombaton délelőtt nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezi, hogy a pápa nevének, címerének és a pápai jelzőnek a használatához a Vatikán előzetes jóváhagyása szükséges.  

Történelmi felelősségüknek nem tettek eleget a vezető nagyhatalmak államfői

2009. december 20., címkék: Nagyvilág, ekd, protestáns fejlesztési szervezet, angela merkel

Angela Merkel és más kormányok vezetői sem tettek eleget történelmi felelősségüknek a klímacsúcson – állítják protestáns egyházi szervezetek, mint például a „Kenyeret a világnak”, vagy a Katasztrófasegély Diakóniai Szervezet, és a Protestáns Fejlesztési Segélyszervezet. A felmelegedésnek a tervezett 2 Celsius fok alatt tartásáról tervezett megállapodást nem sikerült tető alá hozni.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.