Ez akkor derült ki, amikor magam tettem szóvá a fordított adventi létet, amely a belső elcsendesedés helyett a legtöbb ember életében a rohanás időszakát jelenti: elvégezni mindent, ami még van az évben, elrendezni a külsőt, belsőt, szóval azt, ami szükségeltetik, hogy legalább külsőségeiben megérkezzen a modern ember a karácsonyhoz. Csakhogy: mire odaér, már nem ünnepelni, hanem pihenni szeretne, hisz felélte minden energiáját. Mint a fuldokló, aki a víz alatti kapálózásból utolsó elszánt erejével rúgja magát a felszín felé, ahol talán észreveszik ismeretlenek és kihúzzák a partra. Itt az ember már csak annak örül, hogy él, ezért sokan utálják is a karácsonyt.

Valahol ezen a ponton szólalt meg az első őszinte szó a legfiatalabb, tizenkilenc éves lány szájából: én is utálom a karácsonyt. Aztán sorjázni kezdtek a megjegyzések a nyálas zenék semmitmondásáról, „szívesebben hallgatom kislányom énekét, mint, a »ha elmúlik karácsony« nyávogását”, szólalt meg egy anyuka. Az egyetlen férfi résztvevő, aki munkából esik be az alkalmakra, le-lekoppanó szemhéja alól rezignáltan jegyzi meg: „Már három hete minden nap dolgozom; a karácsony arra jó, hogy talán el tudok jönni templomba és kialuszom magam.” 

Nem reprezentatív a felmérés, amit hallok, de kétségtelenül egy szelete a társadalomnak, és gyanítom, hogy nem kis szelete érez így. Vagyis karácsony csak a szavak, pontosabban a képmutatás szintjén a szeretet ünnepe. 

Lassan és fájdalmasan merészkedem el annak kimondásáig, amit évek óta látok, hallok, hogy lopják a karácsonyunkat. Még nem lopták el egészen, de már dézsmálják, sőt van, aki arról az oldaláról látja, ahol már lefosztottak róla minden ünnepit. A keresztyén karácsonyt lopják. Nemcsak áruházak, korlátlan nyitva tartások, aranyra, ezüstre keresztelt vasárnapok, hanem cégek erkölcstelen munkaetikája, iskolák, óvodák gyedmarózos nosztalgia-télfia ünnepei, terek hangoskodása, hanem a kimondatlan ajándékozás és a benne megtestesülő kényszerszeretet terhe. Nem a szívét viszi az ember, hogy megtöltse az ünnep, hanem a kényszer felületessége fojtja meg azt, ami az év egyik, ha nem a legszebb alkalma lenne.

Mi is lenne ez? Beleborzongani abba, hogy Isten belépett testté lett szeretetében a világba. A karácsony titkát a meglepetés hordozza. A bibliai leírásokban ezt a szót nemigen találjuk, de aki olvassa, az minduntalan azzal szembesül, hogy aki belekerül a karácsony sodrásába, mennyi meglepetéssel találkozik: a napkeleti bölcsek a csillag titkával, aminek végére szeretnének járni, aztán a heródesi tévedéssel, legvégül pedig a jászolbölcső gyermekével, amire nem valószínű, hogy gondoltak volna útjuk elején. A pásztorok éjszakai riadása, az angyali kijelentés igazsága az ünnep másik szelete. Meglepetés az augusztuszi népszámlálási rendelet ideje, mint tényező a prófécia beteljesülésében. Meglepetés a „nincsen számukra hely” szent család élethelyzete, és meglepetés Heródes viszonyulása a történtekhez, ami a betlehemi gyermekgyilkosságba torkollik. De hát mindenekfölött meglepetés, hogy a menny és föld ura, a mindenség teremtője az ő szeretetét, a megváltó, isteni Gyermeket nem fél elhelyezni egy istállóban. Nem ez az ünnep egyik legnagyobb titka és szépsége, hogy Isten szeretete eljut a legméltatlanabb helyre is? Mi több, oda gyűjt örvendező embereket, ezt is a Szentírásban olvassuk.

Nem akarok közhelyszerű lenni, hogy mennyi a karácsony meglepetése a ma embere és a mai gyermekek (!) életében, amikor mindenki egy hónappal előtte már utcán és tereken, boltban, könyvkereskedésben, vendéglőkben, reklámban, sőt mellékhelységekben is zenével, akciókkal, hitelekkel, és ki tudja, mi mindennel üldöztettetik. Egyet tudok: az iskolát és a természetet kivéve gyermekeimet nem szívesen viszem sehová ezekben a napokban. Bevásároló központokba pedig tudatosan nem. Mert mindenhol lopják a karácsonyt. Mások lopják, és mi szenvedjük meg. Lopják, miközben szebbé szeretnék nekünk tenni. Én inkább a lehetőségekhez mérten igyekszem, hogy ne a világ kínálata, hanem a Megváltó töltse meg a személyes életemet, a családomat. S igyekszem összegyűjteni azt az örömet, ami öröme mindazoknak, akik az ünnepben, a templomban keresik azt, aki nemcsak széppé, hanem igazzá teszi a karácsonyt.

Jakab Bálint Mihály írása, nyomtatásban megjelent a Reformátusok Lapja LIII. Évf. 51-52-számának, 13. oldalán