Segítség Isten üzenetének megértésében

2014. november 12., címkék: bölcskei gusztáv, buzogány dezső, institutio, bogárdi szabó istván, kálvin kiadó, kálvin jános, könyvbemutató, kálvin emlékévek

Kálvin János halálának 450. évfordulójára, a Református Egyházi Könyvtár sorozatának legújabb tagjaként ismét megjelent az Institutio. A genfi reformátor fő művét ezúttal Buzogány Dezső fordította magyarra. A könyvbemutatót november 11-én tartották a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában.

Félnek a téltől

2014. szeptember 11., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), adománygyűjtés, bogárdi szabó istván, dunamelléki egyházkerület

Félve várják a hideg beköszöntét a kárpátaljaiak. Ukrajnában egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz még gázszolgáltatás. Bogárdi Szabó István püspök adakozásra kérte a dunamelléki református gyülekezeteket.

A reformáció magyarságunk alapja

2014. július 10., címkék: balog zoltán, hetedik református világtalálkozó, bogárdi szabó istván, sepsiszentgyörgy

„Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, egyházadon, gyermekeiden" – a 90. Zsoltár szavaival köszöntötték a közel 1500 résztvevőt a VII. Magyar Református Világtalálkozó határon túli központi rendezvényének megnyitóján. „Sepsiszentgyörgy egy olyan város, amely mindig felvállalta és megbecsülte református örökségét" – hangzott el a július 10-i rendezvényen.

Püspöki kerekasztal - képgaléria

2014. június 02., címkék: halász béla, kató béla, magyar református egyház, csűry istván, bogárdi szabó istván, csáti szabó lajos, fazekas lászló, steinbach józsef

„Ha nincs egység, nincs jövő" – hangzott el május 24-én a debreceni Református Egység Fesztiválon tartott püspöki kerekasztalon, amelyet az egység elmúlt öt évéről és jövőjéről tartottak. Az eseményről már olvashattak beszámolót, most az ott készült képekből adunk közre egy csokrot.

Három eljárás van folyamatban Hegedűs Loránt ellen

2014. április 03., címkék: hegedűs loránt, esperes - gondnoki értekezlet, bogárdi szabó istván, hegedűs lorant

Az Országos Esperes-Gondnoki Értekezlet 2014. április 2-i ülésén beszámolót hallgatott meg a Hegedűs Loránt elleni egy évvel ezelőtti panasz kezeléséről. Más ügyek is terítékre kerültek.

Közeledés...

2013. április 09., címkék: reformátusok lapja, úrvacsora, bogárdi szabó istván, heidelbergi káté, barsi balázs

Adna-e úrvacsorát Barsi Balázs ferences szerzetesnek a dunamelléki református püspök? – ez is kiderült azon a dispután, amelyet Balog Zoltán református lelkipásztor, emberierőforrás-miniszter vezetett Budapesten, a Hold utcai templomban a Protestáns tavasz programján.

Magyar püspök, skóciai diák

2013. március 19., címkék: interjú, bogárdi szabó istván, reformátusok lapja, skót egyház

Egy hónapot töltött a skóciai Edinburghban kutatói ösztöndíjjal Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke január 28-tól február végéig. A kint végzett munkájáról, valamint arról beszélgettünk, milyen hasonlóságok és különbségek tapasztalhatók a skót és a magyar reformátusok, református egyházak között.

Kenyértörés?

2012. október 12., címkék: heidelbergi káté, bogárdi szabó istván, interjú

„Eltöröljük vagy meghaladjuk a múltat?″ Szabó István püspök a Heidelbergi Káté nyolcvanadik kérdéséről beszélt a Heti Válasznak.

Legyőzetve győz

2012. szeptember 22., címkék: bogárdi szabó istván, ökumené, megemlékezés, ökumene, Ökumené, konferencia

Devictus victis" (legyőzetve győz) – ez volt Mindszenty József püspöki kinevezésekor választott igéje. Ez nem csak a személyes sorsának prófétikus megsejtését adja vissza, hanem a magyar történelem valóságát is visszatükrözi – mondta Szabó István református püspök az egyetemes keresztyénség meghatározó alakjáról elnevezett konferencián a Terror Háza Múzeumban.

Egyház és misszió kapcsolata

2012. június 16., címkék: bogárdi szabó istván, európai egyházak konferenciája (cec), misszió

Az egyházak kérdését vizsgálta a misszió szemszögéből az Európai Egyházak Konferenciájának - Conference of European Churches (CEC) - tizennyolc tagú albizottsága, az Egyházak Dialógusban (Churches in Dialogue – CiD).

Istennek képmása mind

2012. június 10., címkék: bogárdi szabó istván, zsidó vallás

„Néhány napja megaláztak egy igaz magyar embert. Itt, Magyarországon" – Szabó István püspök gondolatai a Schweitzer József nyugalmazott főrabbit ért támadásról.

A legfőbb ok az evangélium

2012. május 21., címkék: magyar református egyház, bogárdi szabó istván, szabó istván püspök, magyar református egység napja

„Miért vagyunk ma együtt?" – tette fel a kérdést május 20-án, a magyar református egység napján elmondott igehirdetésében Szabó István dunamelléki püspök a budapesti Kálvin téri templomban megtartott ünnepi istentiszteleten.

Lehet nemet mondani

2012. május 16., címkék: bogárdi szabó istván, holokauszt, zsidóság

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke is beszélt a Lehet nemet mondani című keddi budapesti konferencián, mely az embermentők előtt tisztelgett.

Ember az embertelenségben

2012. április 15., címkék: megemlékezés, holocaust, bogárdi szabó istván

„Belefoglalhatjuk-e egyetlen egy napba megannyi megsemmisített élet minden elveszített tagját?" Belefér-e egyetlen napba az, hogy elmondjuk, „az egész ország, a nemzet felmérhetetlen veszteségeit gyászoljuk" – tette fel ezeket a kérdéseket Bogárdi Szabó István. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke április 15-én Budapesten, a holokauszt emléknapján mondott beszédet.

Ne az árfolyamot nézzétek!

2012. január 10., címkék: lelkészértekezlet, bogárdi szabó istván, dunamelléki egyházkerület, Hírek

A lelkipásztorok szélsőségesen eltérő javadalmazása, valamint a hittan- és etikaoktatás kérdése került a középpontba a Dunamelléki Református Egyházkerület hagyományos újévi lelkészértekezletén. Szabó István püspök beszédében a Magyarországot ért külföldi bírálatokról is elmondta véleményét.

Az igazi betlehemes

2011. december 26., címkék: karácsony, bogárdi szabó istván, Advent 2011

Betlehem, ahol Krisztus megszületett egy jelentéktelen kis városka volt. Krisztus is azokhoz jött el, akik nem látszanak, nem szerepelnek a híradók első kockáin, akik szinte észrevehetetlenek, akiket meg kell keresni – Szabó István református püspök karácsonyi üzenete.

Ismeretlenek szeretete

2011. december 24., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), nyilas misi, bogárdi szabó istván, karácsony, Hírek

Karácsony közeledtével a nélkülöző családokat élelmiszerrel és Nyilas Misi pakkokkal lepi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. A budapesti átadó ünnepségen száznegyven gyermek kapott cipősdobozos ajándékot valamint szüleik és a Jesus For Refugees menekültekből álló bibliakör tagjai élelmiszerekből álló csomagokat is hazavihettek. Az ajándékoknak az a különlegessége, hogy sok-sok ember készítette szeretettel, főként ismeretleneknek – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Szabó István, dunamelléki püspök.

Új utak, új gyülekezetek

2011. november 11., címkék: bogárdi szabó istván, dunamelléki egyházkerület

Az új gyülekezetek megszervezését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak püspöki jelentésében Szabó István. Rövidesen új egyházközségek megalakulásáról számolhatnak be – mondta a püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület november 10-ei közgyűlésén Budapesten.

A hit vallani akar

2011. november 08., címkék: bogárdi szabó istván, könyvbemutató

Az Apostoli Hitvallás minden keresztyén hitét magába foglalja; alapvető kérdésekre ad választ, gondolati struktúrákat szabályoz, megnyit olyan dimenziókat a hívő ember előtt, ami magától nem jutott volna eszébe, és természetesen bibliai igazságokat tartalmaz – sorolja a hitvallás üzenetét Bogárdi Szabó István. A dunamelléki püspöknek a közelmúltban jelent meg prédikációs kötete Hittem azért szóltam címmel.

Légy vigasztaló és építő püspök!

2011. október 30., címkék: püspökválasztás, horvátországi reformátusok, bogárdi szabó istván, csáti szabó lajos

Szombaton Laskón beiktatták hivatalába a horvátországi reformátusok új püspökét, Csáti Szabó Lajost, valamint új főgondnokát, Kel Józsefet. A háború, majd belső ellentétek tépázta kicsiny kálvinista közösség iránti támogatását kifejezendő az ünnepi alkalmon részt vettek a Kárpát-medence református egyházvezetői, Isten Igéjét Szabó István dunamelléki püspök hirdette.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.