Miért engedte Isten?

2010. március 12., címkék: földrengés, Háttér, körkép, haiti

Húsz év alatt megnégyszereződtek a természeti katasztrófák a Földön. A csapások váratlanul jönnek, felkészülni rájuk szinte lehetetlen. Idén csak a földrengések több mint százezer áldozatot követeltek. Megmozdult a föld Haitin, Chilében, Törökországban. Református lelkipásztorokat kértünk, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolatikat, miért hagyja Isten a nagy katasztrófákat, a vétlen áldozatokat. Nemcsak elgondolkodtató válaszok, hanem érdekes kérdések is születtek.

Változásra készülődni máshogy

2010. március 11., címkék: ima, március 15, Háttér, budai

„Meg kell erősödnünk abban, hogy az imádság hazánkért, népünkért igenis az egyik legfontosabb felelősségünk és küldetésünk itt Magyarországon”– hívta fel a figyelmet keresztyén nemzeti kötelességünkre köszöntőjében Literáty Zoltán a Budai Református Egyházközség beosztott lelkésze az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő imanapon.

Közelebb állnak-e valamelyik párthoz az egyházak?

2010. március 10., címkék: Háttér, interjú, erdő péter, választás, bölcskei gusztáv

Nagy felelősséget terhelnek a választások az emberekre, hiszen számos baj és nyomorúság nehezíti az életet ma Magyarországon, és sokféle indulat feszíti a társadalmat – erről is beszélt érdeklődésünkre Bölcskei Gusztáv református püspök az áprilisi parlamenti választások előtt. Erdő Péter bíboros pedig azt hangsúlyozta holnapunknak: minden hívő ember felelős azért, hogy a „földi ország ügyét az evangélium szellemében alakítsa”.

Megkezdődött az igazi kaland – elhagyták Kenya civilizált részét a teológus hallgatók

2010. március 09., címkék: misszió, világmisszió, Háttér, kenya, teológus

Bemutatkoztak és igét is hirdettek egy kenyai gyülekezetben azok a református teológus hallgatók, akik a múlt héten utaztak el az afrikai országba. Hétfőn elhagyták Kenya civilizált részét a diákok, és a maszájok földje felé vették az irányt. Mielőtt megszűnt az internet kapcsolat, Pete Violetta honlapunknak is küldött beszámolót.

Meleg szívek hűvösön

2010. március 09., címkék: pálhalma, adomány, békefy lajos, börtönmisszió, Háttér, reformátusok lapja, haiti

Nem mindenki elvetemült és javíthatatlan bűnöző, aki börtönben ül. Ez derült ki nemrég Dunaújváros-Pálhalmán is, ahol a büntetés-végrehajtási intézet női fogvatartottjainak kezdeményezésére, a börtönlelkész és a börtönparancsnok támogatásával gyűjtés indult a haiti földrengés áldozatainak megsegítésére. A rabok az összegyűlt pénzt március 2-án ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Vöröskereszt képviselőinek.

A hosszú élet titka

2010. március 08., címkék: református egészségügy, imre sándor, tiszántúli egyházkerület, reformátusok lapja, Háttér

A tavaly ősszel elfogadott Idősügyi Nemzeti Stratégiáról és az aktív időskor fogalmáról Imre Sándor tiszántúli egyházkerületi főgondnokkal, geriáter szakorvossal, a Debrecen Longevity Study című kutatási projekt vezetőjével beszélgettünk.

A jelen diákszerkesztői, a jövő tollforgatói

2010. március 08., címkék: Háttér, ifjúság, reformátusok lapja, egyházi sajtó

Hasznos ötletek, jó tanácsok, ütemes előadások, közvetlen hangnem – többek között így összegezték a pénteki Diákújság Szerkesztők Konferenciáját a fiatalok. A református egyház zsinatán protestáns újságírók, tizenkét református középiskola negyven diákja, valamint az őket kísérő pedagógusok osztották meg egymással tapasztalataikat. Az már biztos, hogy lesz folytatás, hiszen nemcsak a diákok érezték úgy, még szívesen maradnának…

A Biblia vasárnapja

2010. március 07., címkék: pecsuk ottó, bibliatársulat, Háttér, bibliavasárnap

Olvashatjuk a régi vagy az új fordítást. A fő, hogy olvassuk, és eszerint éljünk. Március első vasárnapja Bibliavasárnap. Adjunk hálát a Könyvek Könyvéért, a Bibliáért!

Ökumenikus női világimanap – 200 országban imádkoznak egyszerre az asszonyok

2010. március 05., címkék: Háttér, ökumenikus női világimanap, ökumenikus tanács (meöt), p. tóthné szakács zita

Emészthetetlen vörös kölest esznek, táncukkal fejezik ki boldogságukat és hálájukat Istennek mindenért, amit adott, hatalmas tömegek gyalogolnak kilométereket, hogy részt vegyenek az egész napos istentiszteleteken. Az idei ökumenikus női világimanap főszereplője Kamerun. Az afrikai ország számos dologban különbözik Magyarországtól, de a nagy távolság ellenére is vannak hasonlóságok. Pénteken Kamerunért és a családokért is imádkoznak az asszonyok az ökumenikus női világimanapon – mondta P.Tóthné Szakács Zita, a MEÖT Női Bizottságának elnöke.

Hagyomány és haladás – új református énekeskönyv készül

2010. március 04., címkék: fekete csaba, új református énekeskönyv, bódiss tamás, Háttér, egyházzene

„Az új énekeskönyv szerkesztésénél mindent elölről kell kezdeni” – vélekedik Fekete Csaba. A Magyarországi Református Egyház Énekeskönyv Bizottságának tiszántúli tagja szerint ha „nem lesznek kántorok és olyan lelkészek, akik tudják, hogy mit jelent az éneklés, akkor hiába szerkesztünk új énekeskönyvet, ettől nem fog megújulni az egyház”. A mai ember egészen más világban él, és ezzel számolni kell – ezt már Bódiss Tamás mondja. A Magyarországi Református Egyház énekügyi előadója szerint bővíteni kell az énekek témáját, hogy választható legyen a textushoz, vagy különböző alkalmakhoz, például az iskolai, vagy intézményi ünnepségekhez, konfirmációhoz, kereszteléshez, egyéb eseményekhez és természetesen az egyházi évhez. Február végén jött létre az Énekeskönyv Bizottság, amely nyolc tagból áll. A testület feladata, hogy megkezdje a leendő új énekeskönyv előkészítésének munkálatait, amelyről Bódiss Tamást és Fekete Csabát kérdeztük.

Összehangolt és átjárható továbbképzések

2010. március 02., címkék: Háttér, fazakas sándor, zsinat, tanulmányi és teológiai bizottság (zsinat)

A továbbképzésekre a lelkészeknek is szükségük van, csakúgy mint az orvosoknak, vagy a jogászoknak – mondta Fazakas Sándor. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Teológiai Bizottságának elnöke szerint ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a lelkésztovábbképzést országosan egységes szempontrendszer szerint szervezzék meg. Február végén jött létre az Országos Továbbképzési és Koordinációs Testület, amelynek egyházkerületenként két-két delegált tagja van.

Nyitogatja Isten a szívünket – Szentföldi utazás

2010. március 01., címkék: Háttér, szentföld, parókia portál

A Parókia portál áprilisban csoportot indít Izraelbe, a bibliai Szentföldre. A program során szeretnének mindent megmutatni, ami hét napba beleférhet: Jeruzsálemtől, Betlehemen át Tel-Aviv Jaffáig.

Ahol szombaton tartják a vasárnapi istentiszteletet – Délvidéken ülésezett a Generális Konvent elnöksége

2010. február 25., címkék: magyar református egyház, csete szemesi istván, generális konvent elnöksége, Háttér, szerbiai reformátusok (szrke)

A közös teherviselésről „igazságos, arányos beosztást próbált megfogalmazni” a Generális Konvent elnöksége, ahol az erősebb nagyobb mértékben járul hozzá a költségvetéshez – mondta Csete Szemesi István. A Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke a bácsfeketehegyi elnökségi ülés után úgy fogalmazott, hogy „mi, a legkisebb egyház, saját erőnkhöz mérten örömmel járulunk hozzá a közös költségvetési alaphoz."

Kell egy újság – milyen lapot tartanak megvalósíthatónak a Kárpát-medencei református újságírók?

2010. február 24., címkék: Háttér, magyar református egyház, kálvincsillag, reformátusok lapja, egyházi sajtó

A református értelmiségnek, vagy az átlagembereknek szóljon? Önálló lap, vagy a már tradicionális Reformátusok Lapja melléklete legyen? Hetente, havonta, vagy évente jelenjen meg? Még mindig folyik a vita az új Kárpát-medencei reformátusok lapjáról, amelynek megálmodója a Generális Konvent elnöksége volt. Előző írásunkban öt magyar református püspököt faggattunk, milyen lapot olvasnának szívesen, ezúttal a szakma mondta el véleményét egy parázs hangulatú közös tanácskozás után.

"Minden út a múltból indul és a jelenen át vezet a jövő felé" – Református Emlékhely Bizottság

2010. február 23., címkék: tiszántúli egyházkerület, emlékhely bizottság, Háttér, derencsényi istván

Számba kell vennünk a múltunkkal kapcsolatos emlékeket, hiszen méltatlan volna elődeinkhez, ha az ő munkásságukat nem becsülnénk meg, vagy hagynánk feledésbe merülni – mondta Derencsényi István. A Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzőjét február 18-án választotta elnökének a Református Emlékhely Bizottság. A testület azért jött létre, hogy a reformáció korától napjainkig felkutassa és összegyűjtse a református elődök emlékhelyeit. 

A hatnemű társadalom szülöttei: harcos nők és szépséges férfiak

2010. február 22., címkék: lelkigondozás, Háttér, család

  Már óvodáskorban megkezdik a társadalom torzítását, és mindezt törvényi szintre is emelik itthon a gender-ideológia bevezetésével – aggódnak a keresztyének. Az emberről eddig, mint férfiról és nőről beszéltünk. Kinyitottuk a Bibliát, és egyértelmű volt, hogy mi a helyes. „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1Móz 1,27) Új idők dörömbölnek. Egyes ideológiák már hat nemet különböztetnek meg a biszexuálisoktól kezdve a homoszexuálisokon át a transzvesztitákig.

A kormány fittyet hány az egyházi iskolák támogatására - csaknem 15 ezer forinttal jut kevesebb

2010. február 22., címkék: református oktatás, Háttér, állam-egyház kapcsolatok, zsinat

Elfogadhatatlan az egyházi iskolába járó gyerekek diszkriminációja – hangoztatják református és katolikus egyházi vezetők. A Magyarországi Református Egyház Zsinata a múlt héten közleményben is tiltakozott a megkülönböztetés ellen. A katolikus egyház is felemelte szavát.

A református igehirdetés német művésze és tudósa, Rudolf Bohren emlékére

2010. február 20., címkék: in memoriam, rudolf bohren, Háttér, teológia, In memoriam

Kivételes stílusú, nemzetközi jelentőségű református prédikátor, az igehirdetésnek művésze és tudósa volt Dr. Rudolf Bohren professzor, aki február elején hazatért Teremtő Urához. Prédikációtani nagy művével, a Predigtlehre-vel és tanulmányaival, versesköteteivel, prédikációs köteteivel igehirdetők nemzedékére hatott hazájában és szerte a nagyvilágban, például nálunk Magyarországon is.

Búcsú a zenetudóstól – Ujfalussy József emlékére

2010. február 19., címkék: temetés, Háttér, ujfalussy józsef, újfalussy józsef, reformátusok lapja

Kivételesen hosszú, sikerekben és elismerésekben gazdag életpálya végére tett pontot a halál január 22-én: elhunyt Ujfalussy József zenetörténész, zeneesztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a 20. századi zenetörténet és mindenekelőtt a zeneesztétika neves tudósa.

„Nem gúzsba köt, hanem felszabadít…” – beszélgetés az egyházzenéről Varnus Xavérral

2010. február 19., címkék: pápai teológia, Háttér, egyházzene

Új előadássorozat vette kezdetét a Pápai Református Teológiai Akadémián „Egyház-zene – egyházzene” címmel. Ennek célja olyan ma is élő és munkálkodó orgonisták, egyházzenészek megszólaltatása, akiknek sok élménye, tapasztalata van a zenével kapcsolatban. Ez egyfajta kedvcsináló a klasszikus zenéhez, illetve valóságos csemege azoknak, akik már e műfaj szerelmesei.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.