Tízéves a kolozsvári Agnus Rádió

2013. február 11., hétfő

Számos színes közösségi programmal és új műsorrenddel ünnepelte tízéves fennállását az Agnus Rádió, a kolozsvári magyarok közösségi rádiója.

Az Erdélyi Református Egyházkerület által fenntartott, napi nyolc órás műsoridejű rádió fontos része lesz az egyházkerület megújuló médiastratégiájának – mondta Kató Béla erdélyi püspök a születésnapi sajtóreggelin, február 9-én. A püspök hozzátette: szeretnék, ha sikerülne létrehozni egy országos lefedettségű, huszonnégy órás műsoridejű református rádiót, és református tévéadást is terveznek indítani.

Kezdetek

2002 december 24. óta hajnali háromkor kezdi sugározni műsorát naponta a kolozsvári Agnus Rádió, amely egy román nyelvű adóval osztozik a kolozsvári megosztott 88,3 MHz-en. Háromtól nyolcig, majd déltől délután három óráig tart a műsoridő, amelyben az evangélium hirdetésén, a kolozsvári magyar közösség erősítésén és kulturális értékek továbbadásán dolgoznak a rádió munkatársai immár nem is tíz, hanem huszonkét éve – ekkor kezdődött ugyanis a kolozsvár-alsóvárosi templom egyik alagsori termében a református rádióműsor készítése kezdetleges felszereléssel, gyakorlatilag háztartási gépeken. Adorjáni László, a rádió lelkész-igazgatója mozgó kiállítást rendezett be a régi rádiós munkaeszközökből – volt közöttük olyan svájci adomány stúdiófelszerelés, amelyet annak idején nem engedtek be a román határon, mondván: minek egy papnak rádió?

Rádiós hit- és közösségépítés

Nem egy papnak, hanem egy közösségnek van szüksége rádióra – hogy elérje azokat, akik nem járnak templomba, és házhoz vigye Krisztus evangéliumát azoknak, akik már nem tudnak eljárni a közösségbe. A születésnapi gálaműsoron a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében Szegedi László egyházkerületi missziói előadó áhítatában elmondta, hogy az igehirdetés a reformátusok alig tíz, a fiataloknak pedig csak két-három százalékát éri el. „Nem zárhatjuk be az evangéliumot a templomainkba, mozgásba kell hozni az evangélium ügyét, s ennek eszköze a rádió" – fogalmazott a lelkipásztor a krisztusi missziói parancsról szóló áhítatában.

Kató Béla püspök és Kiss Gábor főszerkesztő

„A rádiós hit- és közösségépítés, valamint a kultúrmisszió nem csak a kolozsváriak ügye – a magyar református rádióadókat összefogó Kárpát-medencei Református Rádiótanács 2010 óta építi a közös református jelenlétet az éterben. Munkájuk gyümölcse a heti hatszor negyvenöt perces Határtalanul rovat, amelyben egymás riportjait, portréit közvetíti a kárpátaljai Sion Rádió, a miskolci Európa Rádió, a kolozsvári Agnus Rádió és a másfél éve Királyhágómelléken elindult Harangszó Rádió" – mondta el a sajtóreggelin Kiss Gábor főszerkesztő. A kolozsváriak munkáját mind a mai napig támogatják a holland reformátusok, akiknek köszöntését ugyancsak tolmácsolták az ünnepi gálaműsoron.

Adtak is és kaptak is

A születésnapi rendezvényen az érdeklődők ellátogathattak a rádió stúdiójába, nyomkereső versenyen, játszóházon, illetve a Házaló Fazék című műsor közös főzésén vehettek részt, ahol kolozsvári káposztát készítettek a rászorulóknak. Egy zsúfolásig telt, negyvenöt fős busz tizenkét kolozsvári református gyülekezetben vitte körbe az érdeklődőket, útba ejtve a Bethlen Kata Diakóniai Központban helyet foglaló Agnus-stúdiót is, ahol nyílt nap várta az érdeklődőket. Mindemellett komolyzenei koncerten és bloggertalálkozón is részt vehettek, akik időt szántak a közös ünneplésre farsang farka felé közeledve.

A szervezők a találkozásra adtak lehetőséget, és maguk is kaptak ajándékot. Szegedi László a rádiónak ajánlotta fel a birtokában lévő, 2100 hangszalagot, 150 orsós hangszalagot tartalmazó hangarchívumot, amely számos igehirdetést tartalmaz többek között Gyökössy Endrétől és Joó Sándortól, valamint további, közel hétszáz bakelitlemezt. Így bizonnyal nem fog unatkozni a rádió hét munkatársa és a számos önkéntes, akik egyetértenek Adorjáni Lászlóval: „Nem igaz, hogy nincs heti 5-7 perced, hogy megoszd másokkal."

Sok kicsi sokra megy, erre példa az Agnus Rádió szolgálata – és ezzel a mondattal keresnek támogatókat, egy felajánlásnak köszönhetően már a brassói magyar napilapban is, hogy egy-egy felajánlott lej (kb. 66 forint) segítségével is erősödjön a reformátusok jelenléte az éterben.

Bagdán Zsuzsanna

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.