„Szolgálatot fejlesszünk, ne szolgáltatást”

2015. július 10., péntek

A Magyarországi Református Egyház (MRE) 198 millió forintot nyert szociális intézményeinek szakmafejlesztésére az Új Széchenyi Terv keretében. A program nyitókonferenciáján Beszterczey András szeretetszolgálati irodavezető hangsúlyozta: az egyház szociális felelősségvállalása az Istennel való kapcsolatban gyökerezik.

Július közepén indul és október 31-i tart az MRE Református Szolgálatfejlesztés elnevezésű projektje. A közelmúltban elnyert európai uniós támogatást a református szociális intézmények szakmai munkájának támogatására, gyakorlatorientált fejlesztésére fordítják. A program nyitókonferenciáján a szeretetszolgálati intézményvezetők első kézből, Czibere Károly államtitkártól és Erdős Zsuzsanna politikai főtanácsadótól kaptak tájékoztatást a szociálpolitikai változásokról. „A mindenkori kormányzatnak partnerként kell tekintenie az egyházakra, mert az egyházak szociális területen végzett szolgálata nemzeti kincs" – mondta előadásában Czibere Károly. A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az egyházak hátrányos helyzetűek között végzett szolgálatának össztársadalmi pozitívumairól beszélt, dicsérte az egyházi intézmények minőségközpontúságát, rugalmasságát, helyi igényekhez alkalmazkodó segítségnyújtását, innovatív szellemét és lelkiségét.

A református egyházban szerteágazó módon támogatják a segítségre szorulóknak: többek között gyermekvédelemmel foglalkoznak, időseket gondoznak, segítik a fogyatékkal élőket, a hozzájuk forduló szenvedélybetegeket, hajléktalanokat. A gyülekezetekben és különböző fenntartású intézményekben zajló diakóniai munkához a Zsinati Szeretetszolgálati Iroda próbál szakmai segítséget nyújtani. „A Református Szolgálatfejlesztéssel a mindennapi szeretetszolgálati munkát akarjuk támogatni" – mondta Vajda Norbert, a projekt szakmai vezetője. A rendelkezésre álló néhány hónap alatt szeretnék kidolgozni az alapelveit egy egységes, a szakmai munkát megkönnyítő számítógépes programnak, emellett ingyenes akkreditált képzéseket szerveznek, hogy a különböző diakóniai ágakban dolgozók elmélyedhessenek szakterületükben, valamint vezetői kompetenciákat (működtetés, delegálás, motiválás, időbeosztás) fejlesztő tréningeket indítanak. A program hamarosan induló honlapján egy naptár segíti majd a jogszabályokban rögzített határidők betartását, valamint számos segédanyag is elérhető lesz a felületen. Emellett a Szeretetszolgálati Iroda szeretne módszertani segítséget adni az intézményi és gyülekezeti diakóniának.

„Szolgálatunk vagy szolgálunk?" – ezzel a provokatív kérdéssel kezdte előadását Beszterczey András. A Zsinati Szeretetszolgálati Iroda vezetője ezúttal a reformátusok szociális felelősségvállalásának alapjáról beszélt. „Miért végez az egyház diakóniát? Miért kerülünk közel a rászorulókhoz?" Mint mondta: a szolgáltatás két ember között létrejövő, megállapodáson alapuló, megfizethető tevékenység. A szolgálat alapja viszont az ember és ember, valamint az ember és Isten közötti gyermeki-testvéri viszony. Előbb felfelé, majd magunkba tekintünk, s keresve az Istentől kapott utunkat, s meglátva a másik ember szükségét, Krisztus szeretetével tudunk odafordulni és segíteni a rászorulókon, szegényeken, megbélyegzett, kirekesztett, üldözött embereken. „Az egyház feladata Isten szolgálata és az emberek javára történő cselekvés. Ezekkel az alapokkal, mint szolgáknak van helyünk a társadalomban."

reformatus.hu, fotó: Thaler Tamás

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió