Nemzetközi zsidó-keresztény konferencia Budapesten

2018. május 18., péntek

„A megbékélés útja a törékeny világban: zsidó és keresztény együttműködés a felelős polgárság érdekében” címmel szervez nemzetközi konferenciát Budapesten és Kecskeméten a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) 2018. június 24-27. között.

2018-ban emlékezünk meg az I. világháború befejezésének 100. évfordulójáról. Ez a tragikus konfliktus ütött elsőként szöget a felvilágosodás utáni optimista világképbe, az emberi elme erejének megkérdőjelezhetetlenségébe és a feltétlen haladásba vetett hitbe. A háború jelentősen megváltoztatta a világ geopolitikai térképét, amely fölött máig nem tértünk napirendre. Az I. világháború utáni rendezés talán leginkább Közép-Európára volt hatással. Ez a terület sokféle nemzeti, kulturális és vallási örökséggel bír. Az 1918-as év néhány nemzet számára lehetőséget nyújtott, hogy a történelemben először elnyerjék politikai függetlenségüket, mások azonban sokat vesztettek és áldozatok voltak.

A történelmi múlt különbözősége gyakran eredményezett törésvonalakat és okozott mély sebeket. Az I. világháborút követő rövid ideig tartó demokrácia, a nacionalizmusok ébredése, a fasiszta rezsimek, a II. világháború, a Soá, a kommunista rendszerek, az átmenet a demokráciába és a szabadversenyes kapitalizmus új ellentmondásokat hozott és még mélyebb sebeket okozott. Sokan kívánták, hogy a különböző csoportok és közösségek között eljöjjön a megbékélés korszaka. Napjainkban mind Közép-Európában, mind más régiókban, egyre több különböző háttérrel rendelkező ember tárja fel, hogy ezek a sebek hogyan gyógyíthatóak, és hogy a súrlódásokkal és törésekkel teli világban az emberek arra törekszenek, hogy a közösség teljes jogú tagjai és felelős polgárok legyenek. 

A nagyszabású konferenciára a szervezők 18 és 30 év közötti, vallásközi kapcsolatok és együttműködés iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését is várják, akik a Martin Buber ház támogatásának köszönhetően ingyenesen vehetnek részt a háromnapos tanácskozáson. A jelentkezés feltétele az angol nyelvtudás és a mellékelt angol nyelvű regisztrációs lap kitöltése. A regisztrációs lapot Dr. Pavol Bargar, az ICCJ alelnöke várja a bargarp@yahoo.com címen. A jelentkezési határidő június 10.

A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) Budapesten és Kecskeméten tartandó 2018-as konferenciája tágabb perspektívákon keresztül kívánja feltárni a zsidó és keresztény hozzájárulást. A konferencián főleg a következő kérdéseket tárgyalják meg:

· A judaizmusban és a kereszténységben központi szerepet betöltő megbékélés miként kötődik az igazságossághoz?

· A megbékélés eszméje miként hat a vallásközi párbeszédre?

· Miként lehet elhagyni az „áldozati mentalitást” a felelős állampolgársághoz vezető úton?

· Hogyan láthatjuk meg Isten arcát saját ellenségünkben?

· Vallásos emberként mit tehetünk egymás megértése, a megbékélés és a béke érdekében saját köreinkben, amikor közénk állnak a nemzeti, vallási, etnikai és társadalmi konfliktusok? Hogyan dolgozzunk együtt más vallások képviselőivel vagy a vallás nélküli emberekkel?

A június 25-i (hétfő) június 26-i (kedd) és június 27-i (szerda) plenáris ülésekkel együtt 15 workshop lesz, amelyek a konferencia témájával és a zsidó-keresztény kapcsolatokkal, vallásközi párbeszédekkel foglalkoznak. A szervezők minden plenáris ülésen biztosítják a magyar és angol tolmácsolást.

Részletes program és praktikus tájékoztató a szervezet honlapján érhető el.

Külügyi Iroda

Forrás: www.iccj.org

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió