Nehéz döntések előtt

2014. december 02., kedd

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa 2014. december 3-án tárgyalja a 2015-ös egyházi költségvetést, amely a 2014-es forrásokhoz képest húsz százalékos visszaeséssel kénytelen számolni.

A 2015-ös évi költségvetés radikális visszaesésének az alapja az, hogy az állami költségvetés tervezése során kiderült: jelentősen csökkenek a Magyarországi Református Egyháznak jutó szabad felhasználású, tehát az önálló egyházi működést biztosító, a hitéleti és missziós célokat megvalósító összegek. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állami költségvetési tervezet szerint az MRE a következő évben a 2014-es forrásokhoz képest húsz százalékos visszaeséssel kell számoljon.

Az egyházi költségvetést előkészítő testületek, az elmúlt napokban összeült Elnökségi Tanács, illetve a zsinat Gazdasági Bizottsága a nehéz helyzetre való tekintettel olyan megoldási javaslatot dolgozott ki a végső szót kimondó Zsinati Tanács számára, amelyben a református egyházkerületek, illetve a közegyház közösen hordozzák a fogyatkozás okozta tehertételeket. A jelenlegi helyzetben – nem feladva az állammal történő megegyezés lehetőségét és szükségességét – egyházunk arra törekszik, hogy a rendelkezésre álló szabad felhasználású, alapvetően hitéleti célokat szolgáló költségvetési keretből minél kevesebb úgynevezett „átvállalt”, alapvetően állami célokat megvalósító feladatot finanszírozzon. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy e fenti elv megvalósulása esetén is minden bizonnyal lesznek olyan református missziói és hitéleti célok, programok, amiknek fejlesztése vagy akár fenntartása nem lesz lehetséges 2015-ben.

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa 2014. december 3-án reggel 10 órakor kezdi meg munkáját, szokásainak megfelelően Bibliaolvasás és áhítat keretében, ahol egyházvezetőink reménységben kérik Isten vezetését a kialakult helyzet bölcs és előre mutató kezelésében.

Reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió