Mi olvasható a Kálvinista Szemle novemberi számában?

2010. november 22., hétfő

 

altA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja többek között a cseh–magyar egyháztörténeti kapcsolatokról ír és a Zsinati Tanács határozatairól közöl összeállítást.

Legyőzhetők az óriások, a saját „óriásaink” – adja tudtul a reménységet Vámos Béla felsőpatonyi lelkipásztor az V. Bátorkeszi István Napok keretében elhangzott evangelizációs igehirdetésében. Szép bizonyságtétellel szolgál Híd-Krisztussal a Kárpát-medencében címmel Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói előadója, aki a szeptemberi szlovákiai lelkésztovábbképzőn szerzett tapasztalatait összegzi.

Az Emlékképek rovatban Szenczi László az egykori komáromi Timótheus könyvesboltban eltöltött inaséveit eleveníti fel. Az Olvasólámpa rovat beszámol arról, hogy a reformáció havában Kálvincsillag címmel egy új magazin jelent meg az egyházi sajtó palettáján, illetve hírt ad a Keresztyén Magvető elnevezésű internetes könyvesbolt indulásáról is. Kis- és Nagytoronya, a két szomszédos, de különböző falu reformátusságát Iski Ibolya mutatja be. Hamar István nyugalmazott szolnoki lelkipásztor a cseh–magyar egyháztörténeti kapcsolatokról szól egy interjúban. Gasparecz Tihamér a keresztyénüldöző Diocletianus császár korát a 21. századdal veti össze. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapjának novemberi száma többek közt tájékoztat a Zsinati Tanács 12. ülése határozatairól, az újlóti kórustalálkozóról, a Rimaszombatban harmadszor megtartott országos kántorkonferenciáról, a berzétei egyházmegyei presbiteri konferenciáról, és az említett lelkésztovábbképzőről is tudósításban számol be. És a hírek, imádság, Gyüre Lajos-vers, a királyhágómelléki választások eredményei, a Pátria rádió református műsorai közlésén túl felhívja a gyülekezeti lapterjesztők figyelmét az előfizetés decemberben esedékes megújítására, illetve szívesen fogad a szerkesztőség újabb előfizetéseket is.

reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió