KOEN-napok Kárpátalján

2011. május 12., csütörtök

Idén nyáron tizenkilencedik alkalommal tartanak Vakációs Bibliaheteket a Kárpát-medence öt magyarlakta területén, s közel 42 ezer gyermeket várnak az alkalmakra.

A hollandiai KOEN Alapítvány 25 évvel ezelőtt azzal a céllal indult útnak, hogy munkája révén minél több magyar gyermek ismerkedhessen meg a Biblia tanításaival. Idén nyáron tizenkilencedik alkalommal tartanak Vakációs Bibliaheteket a Kárpát-medence öt magyarlakta területén (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság, Magyarország), s közel 42 ezer gyermeket várnak az alkalmakra. Az idei programot kárpátaljai hitoktatók dolgozták ki.

A tavalyi ünneplős-„pihenős" hét után most a cselekvésre került a hangsúly, így lett a program címe Vigyázz! Kész! Rajt!: Istennek célja van az életünkkel, figyelmesnek kell lennünk, hogy meghalljuk a szavát (VIGYÁZZ!), készen kell lenni a cselekvésre (KÉSZ!), és megtenni, ami ránk bízatott (RAJT!).

Mint az a címből is kitűnik, a bibliai tanítások ezúttal a sporthoz kötődnek. A bevezető történetek egy futballcsapat hétköznapi gondjait dolgozzák fel, hidat verve egy valós helyzetből a bibliai tanításhoz. A csoportbeszélgetések során pedig lehetőség nyílik a bibliai tanításból visszaérkezni a mába, ezúttal azonban a gyermekek életébe. Így szövődik bele Isten szava a hétköznapokba.

A történetek tanításához többféle feldolgozási módot javasoltak a szerkesztők, a gyerekek korától, illetve a csoportvezető lehetőségeitől függően (bábjáték, mímes játék, állókép, színjáték, díjkiosztó stb.). Gedeon története és a csapatválasztás; az irgalmas samaritánus és a szabályok ismerete; a betániai testvérpár és az időbeosztás; a Zebedeus fiak és az elsőség kérdése; illetve a hit hősei és a célba érés adják a program vázát. Ezen felül korcsoportonként 2-2 ének- és kézimunka-ajánlat van a napok programjában, illetve számos játék- és kézimunkaötlet, segédeszköz található a tanári kézikönyvhöz készített CD-n is. A programhoz készült egy ének Cd is, amelyen gyermekdalok találhatók a Kovács házaspár és a vári gyermekkórus jóvoltából.

A program ismertetésére és bemutatására április első hétvégéjén került sor. A különböző területek munkacsoportjai a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon vendégei voltak. Első este csapatépítő játékok segítségével ismerkedtek egymással a munkatársak, illetve ekkor számoltak be a tavalyi év történéseiről. Szombaton reggel sportpályává változott a gyermekotthon aulája. A külföldről érkezett gyermekmunkások és a KOEN Alapítvány munkatársai aktív részvételével életre keltek a bibliai történetek. A játékokba az énekanyagot előadó vári gyermekek is bekapcsolódtak, így életszerűvé vált a bemutatónap. Héder János, az egyházkerület főjegyzője igei szolgálattal bíztatta az egybegyűlteket, majd közös imádsággal és áldással indultak útnak a kárpát-medencei munkacsoportok.

Olasz Tímea

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.