Kezdődik a jeruzsálemi imahét

2012. május 28., hétfő

Az Egyházak Világtanácsa által idén május 28. és június 3. közé meghirdetett imahét aktuális témája az „áttelepítés és megfosztás" lesz. Ennek jegyében a szervezők arra biztatják a résztvevőket, hogy három elvet szem előtt tartva imádkozzanak. Mondják együtt azt együtt az elfoglalt területek egyházaival az imahétre készült, Jeruzsálemért szóló imádságokat. Mozdítsák elő és támogassák a békét szolgáló viselkedést, cselekedeteket. Ismerjék meg azokat is, amelyek nem a békét szolgálják, például az áttelepítésekkel kapcsolatos kezdeményezéseket, valamint támogassák a politikai vezetőket az olyan ökumenikus irányvonalak kialakításában, amelyek elősegítik a békét és az igazságosságot.

Az imahét a Palesztin-Izrael Ökumenikus Fórum (The Palestine Israel Ecumenical Forum, PIEF) kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy az egyházak és civil szervezetek a pártfogás és a támogatás jegyében fogjanak össze Palesztina illegális megszállásának befejezéséért és a két, egymással konfliktusban álló ország méltányos békéjéért. Azon egyházközösségek és magánszemélyek, akik osztoznak az igazságba vetett reményben szerte a világon az imahét alatt programokban vesznek részt, hogy ezzel nyilvános, nemzetközi tanúságtételként szolgáljanak. A békét szolgáló viselkedés felvállalásával együtt a szervezők szorgalmazzák a palesztínok áttelepítésével kapcsolatos kezdeményezések alapos megismerését, valamint az olyan politikusok támogatását, akik a békét és igazságosságot kialakító, ökumenikus irányvonalak mentén kívánnak haladni.

A közelmúltban, nemzetközi szintű válaszként Palesztína hívójelére néhány hivatalos állásfoglalás is született a megszállott területek lakosságának védelmében. A Nagytiszteletű David Giuliano vezetésével, a terep tanulmányozását követően egy háromtagú kanadai munkacsoport saját jelentést adott ki az Izráel-Palesztína kérdésre reagálva. Állásfoglalásuk az emberi méltóság fenntartására irányult, a dokumentum konklúziójaként pedig az övezet megszállásának megszüntetését vetették fel, mint a megoldás első lépését. Fontosnak tartják a megszállt övezetben gyártott termékek vásárlásának bojkottálását is, de hangsúlyozzák, hogy nem az izráeli termékek általános jellegű bojkottálását értik ezen az elven. A csoport tagjai kiemelték, hogy a megszálló hatalom, Izráel bírálása, a vele szemben megfogalmazott kritika önmagában nem jelenti az antiszemitizmus új formáját.

A szintén nemrégen elkészült, egyre több nyelven olvasható Kairosz Palesztína című keresztyén dokumentum egy palesztínok által megfogalmazott segélyhívás a világ keresztyéneihez, a keresztyén szervezetekhez. A reményteljes hangú iratban Palesztína keresztyénei a világ többi országaiban élő hittestvéreiket arra kérik, hogy tegyenek lépéseket az Izráel által megszállt Palesztína jogainak visszaállításáért. A Szentírás fényében mutatnak rá az igazságtalanság konkrét gesztusaira, a sokszor teológiai érvek kisajátításával magyarázott jogtalanságokra. A dokumentum általános célja az igazság, béke és megbékélés sürgetése a Szentföldön, amely az egymás mellett élő különböző vallások elfogadása, megértése által valósulhat meg.

A dokumentum azokban az erőfeszítésekben osztozik, amelyeket az EAPPI (Ökumenikus Kísérőprogram Palesztinában és Izraelben) valamint a PIEF (Palesztin-Izrael Ökumenikus Fórum) eddig tett Palesztína igazságáért. Ez az irat, hasonlóan ahhoz a levéhez, amelyet az Egyházak Világtanácsának Nemzetközi Ügyekért Felelős Bizottsága küldött az ENSZ-nek, hogy a nemzetközi jog betartására hívja fel a figyelmet, nemzetközi szintű együttérzésre, és aktív támogatásra számít..

Katalin Burns

Imaheti ima itt letölthető

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió