Folytatni szeretné a Tanoda projektet egyházunk

2020. február 02., vasárnap

Hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányi, készség- és képességfejlesztését végezte sikeresen a Magyarországi Református Egyház az elmúlt két évben Piliscsabán és Pilisvörösváron. A program eredményeit látva az egyház és a helyi közösség úgy döntött, hogy 2020-ban hazai finanszírozásból folytatná a programot.

Sikerrel zárult a Magyarországi Református Egyház (MRE) két Tanoda projektje. Az MRE 60 hátrányos helyzetű gyermek tanulmányi, készség- és képességfejlesztését végezte két éven keresztül Piliscsabán és Pilisvörösváron. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 2017 február és 2020 január között a településen élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását, valamint továbbtanulását támogatták.

Az európai uniós forrásból megvalósult projekt közvetlen célja az volt, hogy javuljanak a gyerekek tanulmányi eredményei, illetve támogassák társadalmi és munkaerő-piaci integrációjukat. A program ereje a személyre szabottság volt, az elmúlt két évben ugyanis a fiatalok egyéni szükségletei mentén zajlottak a fejlesztő foglalkozások – legyen szó tanulási alapkészségének (szövegértés, olvasás, írás, matematika-logika), illetve kiegészítő kompetenciák (IKT, idegen nyelv) fejlesztéséről, vagy a szociális hátrány kompenzálásáról.

Mint azt a projektben résztvevő egyik pedagógus elmondta: „Örömmel láttuk az elmúlt két évben a tanulók lelkesedését, nyitottságát. Jól láthatóan javultak az eredményeik." A program sikerességét látva a Magyarországi Református Egyház és a helyi közösségek úgy döntöttek, hogy 2020-ban hazai finanszírozásból folytatják a programot. A lehetőségekről és a további tervekről a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.

A projektek hivatalos adatai:
kedvezményezett: Magyarországi Református Egyház
pályázati azonosító: VEKOP-7.3.2-16-2016-00018
a projekt célja: 30 fő, hátrányos helyzetű gyermek tanulmányi fejlesztése, készség- és képességfejlesztése két éven keresztül
a projekt kezdő időpontja: 2017. 02. 01.
a projekt fizikai befejezésének napja: 2020. 01 31.
a projektre megítélt támogatás összege: 30.000.000 Ft
kedvezményezett: Magyarországi Református Egyház
pályázati azonosító: VEKOP-7.3.2-16-2016-00037
a projekt célja: 30 fő, hátrányos helyzetű gyermek tanulmányi fejlesztése, készség- és képességfejlesztése két éven keresztül
a projekt kezdő időpontja: 2017. 02. 01.
a projekt fizikai befejezésének napja: 2020. 01 31.
a projektre megítélt támogatás összege: 30.000.000 Ft

További információ:

Priksz Gábor

projektmenedzser – MRE Pályázati Iroda

priksz.gabor@reformatus.hu

Kommunikációs Szolgálat

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió