Ez az érték, amelyhez minden mérhető

2011. március 03., csütörtök

Körülbelül negyven éve Bibliavasárnap március első vasárnapja – mondta el Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat (MBT) főtitkára abból az alkalomból, hogy ismét az év ezen szakaszához értünk. A református gyülekezetek e napi perselypénzét a Bibliatársulathoz juttatják el.

Ennek a napnak a kifejezett témája a Szentírás. Akkor is, ha a református egyházban magától értetődő, hogy minden vasárnap a Biblia vasárnapja, hiszen a Szentírás egyházáról van szó. Pecsuk Ottó emlékeztetett, Kálvin abban különbözött a többi reformátortól, hogy a legkövetkezetesebben bibliai alapokra kívánta helyezni az egyházat: ez az érték, amelyhez minden mérhető. A Bibliatársulat főtitkára szerint fontos, hogy ezen a vasárnapon az egyház Bibliamissziójára, a Szentírás terjesztésére és szolgálatára felhívjuk a figyelmet.

A bibliavasárnapi perselypénz mostanra az egyetlen rögzített adakozási alkalom maradt a Magyarországi Református Egyházban. (Az októberi utolsó vasárnapi perselypénzt minden évben más gyülekezet templomának építésére fordítják.) A Bibliatársulat fontos bevétele ez az adomány: évente 6-7 millió forint gyűlik így össze, ez az éves költségvetés egyharmada. Pecsuk Ottó hozzátette, körülbelül 2007 óta stagnál ez az összeg.

A Bibliatársulat több tagegyházában is tartanak Bibliavasárnapot, de mindenhol más időpontban: a metodistáknál februárra esett ez alkalom, az evangélikusok az október 31-hez legközelebbi hétvégén lesz.

A naphoz nem kötődnek központi vagy más események, az MBT ekkor számol be körlevélben a gyülekezeteknek az elmúlt évi tevékenységéről. Pecsuk Ottó szerint elsősorban a lelkipásztorokra hárul, hogy ekkor külön megemlékezzenek a Biblia szerepéről. Hozzátette, a most is elérhető Biblia Éve 2008 honlapról - más segédanyagok mellett bibliavasárnapi liturgia is letölthető.

Csepregi Botond, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió