Elhunyt Gulácsy Lajos

2016. november 06., vasárnap

Életének 92. évében vasárnap elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke. Temetése november 8-án közép-európai idő szerint 12 órakor lesz Munkácson.

Gulácsy Lajos 1925. január 8-án született az egykori Ugocsa megyei Tivadarfalván. A középiskola elvégzése után Budapesten, a Mátyásföldi Repülőgépgyárban helyezkedett el műszaki tisztviselőként. A második világháború után visszatért szülőföldjére, de a kárpátaljai magyar férfilakosság szovjet hatóságok általi deportálásáról értesülve Debrecenbe távozott, ahol a vagongyárban vállalt munkát. Néhány hónap múlva hazatért, és beiratkozott a debreceni teológiára, ám a határ lezárása miatt tanulmányait már nem kezdhette meg. Kárpátalján református lelkészek mellett igyekezett elsajátítani a teológiai ismereteket. A református egyházban végzett tevékenysége miatt azonban a szovjet hatóságok 1949-ben letartóztatták és 10 évre ítélték. Hét év kazahsztáni raboskodás után 1956-ban szabadult és tért vissza Kárpátaljára.


Október 14-én  a Magyarországi Református Egyház Zsinatának emlékülését követő koszorúzáson Budapesten

A szovjet hatóságok csak a helsinki záróokmány aláírása után, 1978-ban engedélyezték számára, hogy letehesse teológiai vizsgáit, és a következő évben elkezdhesse lelkészi szolgálatát. 1987-től püspöki tanácsos és a lelkészképzés egyháztörténeti előadója, valamint Bereg megye esperese. 1991-től egyházkerületi főjegyző volt, 1994-ben püspökké választották, mely tisztséget 1998-ig töltötte be.

A Szovjetunió megszűnése után meghatározó szerepe volt a nagyberegi, nagydobronyi és péterfalvai református líceumok, valamint a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola létrehozásában. Püspöksége idején létesült a Diakóniai Központ, két gyermekotthon és öt cigánytemplom. Közreműködésével jött létre a református idősotthon, amelyben élete végéig lelkészi szolgálatot végzett.


Gulácsy Lajos tanúságtétele 2013 októberében Budapesten, az Országház Felsőházi termében tartott megemlékezésen

A kárpátaljai magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2012-ben Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki, 2012-ben Munkács város díszpolgári címet adományozott számára.

MTI

Honlapunkon korábban „Utat mutatni az üdvösség felé" címmel 85. születésnapja alkalmából tekintettünk vissza önéletrajzi írásai alapján Gulácsy Lajos élteútjára. Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, zsinati elnök megemlékező sorait itt olvashatják.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió