Egy óra alatt másolták le a Bibliát

2013. január 16., szerda

Mintegy 2150 hallgató és egyetemi tanár másolta le 59 perc 52 másodperc alatt az egész Bibliát. Az akcióra a mexikói Nuevo Leónban található Montemorelos egyetemében került sor annak 70 éves fennállása alkalmából.

Az ötlet állítólag egy diáktól származott, és a húsz főből álló csoport három hónapig készítette elő az akciót. Nyolcvanöt segítő és egy jegyző felügyelete alatt másolt le minden résztvevő húsz-huszonöt igeverset. Azután a papíríveket rendszerezték és az egyetemi könyvtárban egy kötetbe összefűzték. A könyvet, mely a „70. jubileumi év Bibliája" címet viseli, az egyetem Ellen G. White Kutatóközpontjában állítják ki.

„Nem maga a lemásolás volt a különleges, hanem a közösség egymással, Istennel és az Ő Igéjével eltöltött értékes ideje" – mondta Ismael Castillo Osuna, a Montemorelos-i Egyetem rektora. „Legnagyobb kívánságunk, hogy Isten Igéje naponta gazdagítsa életünket" – tette hozzá.

A Hetednapi Adventista Egyház által 1942-ben alapított Montemorelos-i Egyetemen mintegy háromezer hallgató tanul és kétszázötvenöt tanár tanít.

Az ötlet, miszerint az egész Bibliát versről versre le lehet másolni kézzel, nem új keletű – hangsúlyozza a Stuttgart melletti Ostfildernben lelkészként szolgáló  Günther Machel. A lelkész már 1988-ban vezetett egy tábort Waldebuchban, ahol az ifi több mint ezer tagja 57 perc alatt másolta a Luther Márton fordításában készült Bibliát. Ez már akkor világrekord lehetett volna. A háromkötetes „Világrekord-Bibliát" az ifjúsági tábor után átadták a Német Bibliatársulatnak.

Forrás: Eann.de
Fotó: Jovany Trujillo

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.