Az egyházi világszervezetek együttműködésre bátorítják egyházaikat

2015. szeptember 16., szerda

Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottsága (CCME) közös levélben intézett felhívást az egyházakhoz.

A jelenlegi menekültügyi hullám idején arra bátorítják az európai egyházakat, hogy még nagyobb erőfeszítéssel folytassák a régióba érkező menekültek fogadásáért, támogatásáért és megvédéséért végzett szolgálatukat. 

„A jelenlegi kritikus helyzetre válaszolva az ökumenikus együttműködés kiemelten fontos, hogy erősítsük tevékenységeink együttes hatását, bátorítsunk másokat, és hogy közös tanúságot tegyünk együttérzésünkről, az igazságról és békéről” – olvasható az ökumenikus szervezetek 2015. szeptember 10-én közzétett közös levelében.

A levél megemlíti, hogy több mint háromszázezer menekült kelt át a Földközi-tengeren ez év augusztusában, akik közül több mint százezer érkeztek Olaszországba. Sokukat mentettek meg az olasz és más európai tengerészeti hajók. Az UNHCR adatai szerint további kettőszázezer vagy ennél is több ember a Görög-szigetekhez érkezett meg.

„Egy olyan egységes Közös Európai Menekültügyi Rendszert támogatunk, mely megfelelő fogadási körülményeket biztosít a menekültek számára, illetve egy olyan Közös Európai Letelepítési Programot, amely a minden embert megillető méltóságot helyezi a középpontba” – olvasható a levélben. „Sürgetjük az európai kormányokat, hogy vállaljanak felelősséget, a leginkább sebezhetők, a kiskorúak helyzetéért, akik számára sok esetben hiányzik a stabilitás, a teljes család és az oktatás.”

A nyilatkozat ugyanakkor bátorítja az egyházakat, hogy „szólítsák meg a nemzeti kormányokat és a felelős hatóságokat, hogy a jövevények iránti vendégszeretet szellemében támogassák a valóban az embert középpontba állító migrációs politikákat.

Júniusi nyilatkozatban a EVT Végrehajtó Bizottsága arra kérte „az EVT tagegyházakat, ökumenikus partnereket és a jó szándékú embereket, hogy támogassák a jövevények, valamint a szükségben  szenvedő és bajban lévő felebarátaink iránti nyitottabb ás befogadóbb szemléletet. Ezzel együtt arra is kérték őket, hogy segítsék a menekültek és migránsok fogadását és törődjenek sorsukkal az Istentől kapott teljes méltóságuk biztosításával.

A CCME 2014-es nagygyűlésén felszólalt egy az európai értékekhez méltó attitűd mellett a migráció kérdésében, amely szintén magába foglal egy őszintén emberséges hozzáállást a menekültek védelméhez, figyelembe véve a releváns európai és nemzetközi egyezményeket. Ez pedig jelenti a védelemre szorulók számára a törvényes és biztonságos belépést Európába.

A levél megemlíti a menekültekkel való széleskörű szolidaritási mozgalom részeként az egyházak által felvállalt kezdeményezéseket Magyarországon, Görögországban, Németországban, Nagy Britanniában, Svédországban, Olaszországban, Csehországban és Hollandiában.

„Magyarországon a Református Egyház többféle módon is igyekezett ellátni a menekülteket és jelenleg is folyamatos orvosi segítséget biztosít az egyik hazai menekülttáborban. Az Evangélikus Egyház és a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet is aktívan részt vesznek a segítségnyújtásban” írja a levél a hazai helyzetről, és emellett megemlíti a civilek áldozatos segítségnyújtását is a menekülthelyzetben.

A level teljes terjedelemben olvasható az Egyházak Világtanácsa oldalán.

Forrás: oikumene.org

Fordította: Kara Melinda

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió