Nyílt nap a sárospataki teológián

2011. február 07., hétfő

A Sárospataki Református Teológiai Akadémián február 10-én csütörtökön délelőtt 10 órától tartanak nyílt napot.

A Tiszáninneni Egyházkerület egyetlen felsőoktatási intézményében, a Sárospataki Református Teológiai Akadémián február 10-én csütörtökön délelőtt 10 órától nyílt napot tartanak.

Szeretettel várják az érettségire készülő fiatalokat, illetve mindazokat az érdeklődőket, akik a lelkipásztori, hitoktatói, lelkészi munkatársi vagy közösségszervező szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A program 10 órakor istentisztelettel kezdődik, majd az intézmény bemutatkozásával folytatódik, s körülbelül 13 órakor fejeződik be.

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia a következő képzésekre hirdet felvételt:

1. Egyciklusú osztatlan (egyetemi) képzésre nappali tagozaton

teológus-lelkész szakon (12 félév)
Jelentkezési határidő: 2011. március 11.
A felvételi alkalmassági vizsga időpontja: 2011. március 25., délelőtt 10 órától

2. Alapképzés nappali és levelező tagozaton

- katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon (6 félév, nappali és levelező)
- református közösségszervező szakon (6 félév, levelező)
Jelentkezési határidő: 2011. március 11.
A felvételi alkalmassági vizsga időpontja: 2011. március 26. (szombat), délelőtt 10 órától

A részletekről érdeklődni lehet a Teológiai Akadémia elérhetőségein: a 47/312-947-es telefonszámon, illetve a dekania@srta.hu e-mail címen.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió