Elhunyt Demeter Andor

2020. március 04., szerda

Életének 91. évében elhunyt Demeter Andor, az Amerikai Magyar Református Egyház nyugalmazott püspöke, a Phoenixi Magyar Református Egyház 26 éven keresztül hűségesen szolgáló, templomépítő lelkipásztora.

Demetet Andor (1929-2020) a Székelyudvarhelyi Református Gimnáziumban érettségizett, 1954-ben szentelték református lelkipásztorrá Kolozsvárott. Lelkipásztori szolgálatát mint segédlelkész a székelyudvarhelyi egyházközségben kezdte, majd több gyülekezetben – Küsmöd, Felsőboldogfalva, Nagybacon, Sepsiszentgyörgy – is szolgált. 1981-től 2007-ig volt Phoenix lelkésze, ahol 1984-ben épült fel templomuk a jóakaratú hívek adományaiból. 1988-ban az akkori nyugati egyházmegye gyülekezetei választották meg esperesnek, 2002-től 2006-ig volt az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke.

Emlékére 2020. április 4-én, szombaton délelőtt 11 órakor gyászistentiszteletet tartanak a phoenixi magyar református gyülekezetben (Joseph F. Monfort VFW Hall, 804 East Purdue Ave, Phoenix, AZ 85020). Hamvait 2020. május 24-én helyezik örök nyugalomra Székelyudvarhelyen, a család sírhelyén.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió