Határreformokra hív a Református Egyházak Világközösségének küldöttsége

2019. április 29., hétfő

Nemcsak a migráció okaira, hanem az útjuk során a migránsokat érő bánásmódra is figyelmet fordító radikális reformokra szólított fel a Református Egyházak Világközössége (REV) által vezetett, a Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok közötti határhoz látogató nemzetközi keresztyén küldöttség.

„Keresztyénként elkötelezetteknek kell lennünk az embereket egymástól elválasztó, igazságtalan struktúrák lebontása mellett. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a rászorulókat” –mondta Chris Ferguson kanadai lelkész, a REV főtitkára. „A több szereplőt érintő, a gyarmatosítás és az imperializmus erőszakos történetéből eredő határhelyzet összetett. Ezért a válaszunkban az együttérzésre, szolidaritásra és érdekérvényesítésre irányuló konkrét cselekedetekre kell összpontosítanunk, összehangoltan a változás érdekében.”

A REV tagegyházi és partneri képviselőiből álló küldöttség azért látogatott a mexikói-amerikai határhoz, hogy első kézből és közvetlenül tapasztalja meg azt a helyzetet, amellyel menedékkérők és a menekültek szembeülnek.

Meglátogatták a REV partnereit a mexikói Ciudad Juarezben, megismerték a migránsok között végzett munkájukat és az egyházak vendégszeretetét a határ mindkét oldalán. Meghallgatták, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek az emberek az Amerikai Egyesült Államok felé vezető úton, és hogy ezek a bevándorlók milyen megtört helyzetből érkeznek, amely az embertömegek mozgását eredményezte. Tanúi voltak a Texas állambeli, El Pasói Bevándorlási és Határvédelmi Hivatal (ICE) fogvatartási központjában bebörtönzött emberek küzdelmének is.

A küldöttség az alábbi következtetésekre jutott:

  • A migráció olyan globális válság, amelyet együttérzéssel és igazságossággal kell kezelni.
  • A keresztyén tanúságtétel megköveteli a jövevények és idegenek befogadását.
  • A migráció alapvető okai az imperializmusban és a gyarmatosításban gyökereznek, amit kezelni kell.
  • A helyreállító igazságszolgáltatás a globális jólét és biztonság kulcsa.

A következő felhívásokat tették közzé:

  • Az emberek elembertelenítéséhez, kirekesztéséhez, elszigeteléséhez és elnyomásához hozzájáruló falak, határok és létesítmények lebontására szólítanak fel.
  • Arra hívják a nemzeteket, hogy igazságos és az emberi jogokat tiszteletben tartó törvényeket hozzanak, amelyek biztosítják az emberi méltóságot, az igazságosságot és az együttérzést.

A küldöttség ezt az üzenetet nemcsak a REV tagegyházaihoz és partnereihez, hanem Washingtonhoz is intézi, ahol más keresztyénekkel együtt részt vesznek a 2019-es Ökumenikus Érdekképviseleti Napokon.

„Az emberek hatalmas mozgása határozottan megmutatja azokat a kritikus, életveszélyes helyzeteket, amelybensok közép-amerikai, különösen is az úgynevezett északi háromszögben élő ember él” – mondta Dario Barolin, a Latin-Amerika Presbiteriánus és Református Egyházak Szövetségének (AIPRAL), a REV regionális tanácsának ügyvezető titkára. Az AIPRAL és az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) közösen dolgoznak, egy a kényszermigráció kiváltó okaival foglalkozó munkaterv megalkotásán.

Más REV tagegyházak is tettek már konkrét lépéseket ezzel a helyzettel kapcsolatosan. A Református és Presbiteriánus Egyházak Mexikói Közössége, a Mexikói Teológiai Akadémiák Közösségével együtt pszichológiai és lelki gondozói kísérést biztosítanak a Mexikóvárosban megállóknak. Az PC USA, a Krisztus Egyesült Egyháza (UCC) és az Egyesült Államok más egyházai már régóta folytatnak szolidaritási missziót, biztosítanak kísérést és tanácsadást a határon, beleértve a jogi tanácsadást, a menedéket keresőknek. Az egyházmegyék és gyülekezetek templomaikat egyházi menedékként ajánlják fel.

Az Egyesült Államok határrendészete nem adott engedélyt a mexikói partnereknek a részvételre a határkerítés két oldalán tartandó istentiszteleti alkalmon, így a küldöttség az amerikai oldalon tartott istentiszteletet.

A küldöttség tagjai voltak Dario Barolin (AIPRAL), Amanda Craft (PC USA), Chris Ferguson (REV), Jennifer Flett (Világmisszió Tanácsa), Hugo Gallardo (CMIRP), Doug Leonard (EVT), Angela Martins (REV Karib-térség és Észak-amerikai Területi Tanács), Ken Neevel (Amerikai Református Egyház), Philip Vinod Peacock (REV), Ryan Smith (PC USA), Melissa Stek (CRCNA) és Lisa Vander Wal (REV és RCA).

Forrás: wcrc.ch

Fordítás: Kiss Virág

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.