Tisztújításokat tartottak Kárpátalján

2018. november 20., kedd

Az egyházmegyei és egyházkerületi szinten egyaránt megtartott tisztújítás során mások mellett újraválasztották Zán Fábián Sándor püspököt és Nagy Béla egyházkerületi főgondnokot is.

A Kárpátaljai Református Egyház választójogi törvényeinek megfelelően négyévente tisztújító választást tartanak az egyházban. Ez 2018-ban vált ismét esedékessé, ami az egyházi törvényeket betartva, „szép renddel és ékességgel" le is zajlott – tájékoztatta honlapunkat az egyház püspöki hivatala.

Az egyházkerület élén újraválasztották Zán Fábián Sándor püspököt, a főgondnok Nagy Béla, a lelkészi főjegyző pedig Héder János maradt, világi főjegyzővé a korábbi máramaros-ugocsai egyházmegyei főgondnokot, Petrusinec Vladimirt választották. Az ungi egyházmegye vezetésében nem történt változás, az esperes Balogh Attila, a főgondnok Bátori József maradt. Beregben Zsukovszky Miklós esperest újraválasztották, a főgondnok pedig Hadnagy István lett. Változás történt a máramaros-ugocsai egyházmegye élén is, ahol Petrusinec Vladimir helyére Nagy Barnát választották főgondnoknak, míg újabb ciklusra Hunyadi Attila maradhat az esperes.

A választási folyamat október elején egyházmegyei szinten indult, ahol megtörténtek a jelölések mind a kerületi, mind pedig a megyei tisztségviselőkre, és megválasztották a választási bizottságokat is. Ezután az egyházközségek szavaztak, majd a választási bizottság összesítette a beküldött szavazatokat és megállapította a választások eredményét, ami időközben jogerőssé is vált.

A választási szabályok értelmében valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, valamint zsinati testület és tisztségviselő megbízatása négyéves választási ciklusra szól. Püspökké és egyházkerületi főgondnokká, illetve esperessé és egyházmegyei főgondnokká ugyanazt a személyt további két alkalommal lehet újraválasztani, azonban három ciklus után is újra jelölhetők és választhatók egy újabb ciklusra, ha a jelölés során legalább egy egyházmegyében legalább kétharmados többséget kapnak – fogalmaz a Kárpátaljai Református Egyház választójogi törvénye. E rendelkezés alapján volt most újraválasztható Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok, akik 2007 óta töltik be jelenlegi tisztségüket. Az új tisztségviselők és testületek megbízatása január 1-jével veszi kezdetét.

reformatus.hu, fotó: Vargosz

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió