Csúcspont

2018. október 29., hétfő

Tizenkilenc jelöltet szenteltek lelkésszé a Tiszántúli Református Egyházkerületben október 27-én. Fekete Károly püspök igehirdetésében a szombati ünnepet a lelkipásztori életpálya egyik csúcspontjának nevezte.

A tiszántúli egyházkerület hétvégi, kétnapos közgyűlésén 19 sikeresen lelkészképesítő vizsgát tett teológus – Battyányi Zsolt, Buriánné Fehér Nikolett, Csupor Gréta, Dajka Zsanett, Didi Xénia, Gyatyel Péter, Hadházi Ágnes, Hidi László, Hollósi István, Kósa János, Kozma Krisztina, Lukács Levente, Molnár Norbert, Muza Blanka, Nagy Marianna, Prém Alexandra, Rézműves Zita, Szabó Ákos és Szász Anna Boglárka – kérte lelkésszé szentelését. A tanácskozás végeztével, szombat délután a debreceni Nagytemplomban kezdődött ünnepi istentiszteleten kértek áldást szolgálatukra.

„A lelkészszentelés csúcspont. Azt szeretnénk, ha ez a csúcspont nem csak egy magányos szírt lenne, hanem fennsíkká változna és egy hosszú szolgálati életút vonulata követné" – hangsúlyozta igehirdetésében Fekete Károly. A püspök szerint ehhez elköteleződésre van szükség: „A lelkészszentelésen amellett kötelezzük el magunkat, hogy az emberek szerinti gondolkozás életformájából átlépünk az Isten szerinti gondolkozás életformájába – a Krisztus-követés életformájába."

Az egyházkerületi közgyűlésen meghirdették „A reformáció városa – Debrecen" elnevezésű, Tiszántúl szellemi központját lelki, intézményi és kulturális téren megerősíteni hivatott fejlesztési programot. A „Hirdesd az Igét!"–program is folytatódik a Legyetek tanítvánnyá című, a gyülekezeti felnőttképzést célzó sorozattal. A közgyűlés részletesen foglalkozott a lelkipásztorok helyzetével és elhatározta, hogy intézkedéseket tesz testi és lelki egészségük megőrzése és szolgálatuk jobb anyagi megbecsülése érdekében. Emellett visszatekintettek az elmúlt év eseményeire és egyházkerületi díjakat, elismeréseket is adtak át.

reformatus.hu
Forrás: ttre.hu
Fotó: Barcza János

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió