Lant és Biblia
2017. március 29., szerdaKoszorúzással, előadásokkal és ünnepi műsorral vette kezdetét a Tompa Mihály emlékév Sárospatakon. A 19. századi magyar líra kiemelkedő alakja születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett egész éves programsorozatot a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület más intézményekkel összefogásban szervezi azzal a céllal, hogy népszerűsítse a költő feledésbe merült életművét.
"Bibliámnak és lantomnak élek..." címmel tartották a Tompa Mihály jubileumi emlékév megnyitóját a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, a Teológiai Akadémia és a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület szervezésében Sárospatakon, március 25-én. A résztvevők először megkoszorúzták a költő-lelkipásztor Iskolakertben található mellszobrát, majd a rendezvény a Teológia dísztermében folytatódott, ahol előadásokkal és ünnepi műsorral emlékeztek az 1817-ben született Tompa Mihály életére és munkásságára.
![]()
Imolay Lenkey István bibliográfus Tompa és Arany barátságáról, Dienes Dénes egyháztörténész professzor pedig Alsóvadászon, Selyeben és Alsókázsmárkon töltött éveiről tartott előadást. Az ünnepi műsort a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának és Általános Iskolájának diákjai adták.
![]()
Csomós József tiszáninneni református püspök köszöntőjében a Jézus által felkínált "szabadságot" állította párhuzamba a költő életével. Pollák Miksa soproni főrabbi szavaival méltatta Tompa Mihályt: "Még Petőfi és Arany mellett is meg tudta őrizni az eredetiségét. Sem elődei, sem kortársai, sem idegen írók rá hatást nem gyakoroltak, de gyakorolt hatást Igrici, a becsületes szántóvető, ahol buzgó kálvinista szellem honol". Azt mondta, ez volt az az életszemlélet, aminek hatására Tompa később ezt írta Aranynak: ""Én református pap vagyok, csendes és zajtalan éltem folyama. Nincs semmi fény, máz, ragyogvány állásomon. Bibliámnak és lantomnak élek..."
![]()
Nagy Ákos Róbert, az emlékév programbizottságának elnöke elmondta: céljuk, hogy a méltatlanul elfeledett költő életútját, költészetét, szellemi hagyatékát megismertessék a ma élőkkel. Hozzátette, hogy Tompa Petőfi Sándorral és Arany Jánossal együtt alkotta a 19. század költői triászát, versei beépültek a mai magyar közgondolkodásba. Műveit a természet iránti őszinte áhítat, az egyetemes erkölcsi értékek felmutatása, Istenbe vetett bizalom és a magyar nép sorsa iránti aggódás hatja át, melyek "ma is elgondolkoztatják az olvasót és egyben hívnak egyéni és nemzeti sorsot emelő, értékekben kiteljesedő életre".
![]()
Az emlékév kapcsán a költő verseiből válogatás; életművéről, írásaiból gyűjteményes kötet, breviárium és bibliográfia jelenik meg. Életútját ismeretterjesztő film és vándorkiállítási anyag mutatja be, továbbá művészeti alkotások: versillusztrációk és plakettek is készülnek, de országosan meghirdetett versenyekkel és pályázatokkal is várják az érdeklődőket. Nagy Ákos Róbert hozzátette: bízik abban, hogy a programok hozzájárulnak majd a költő iránti figyelem felkeltéséhez és hagyatékának jobb megismeréséhez.
![]()
Az emlékév fővédnöke Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter. A programok a Kárpát-medence 25 helyszínére jutnak el: anyaországi helyszínek mellett a határon túli Erdélybe, Kárpátaljára, és Tompa Mihály szülőföldjére, a felvidéki Gömör településeire.
A programok időpontjairól, részleteiről az emlékév honlapján tájékozódhatnak: www.tompamihaly200.hu
Forrás: tirek.hu
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.
