Még látszanak a nyomai annak a július 15-i, ismeretlen eredetű tűzesetnek, amelyben súlyosan megrongálódott a nagydobrony-déli cigánytelep gyülekezeti terme és óvodája. A közösséget megrendítette az eset, de kitartóan dolgoznak az újjáépítésen, amelyet Kárpát-medencei adakozással is támogattak.
A júliusban leégett nagydobronyi református imaház újjáépítésére a Magyarországi Református Egyház országos gyűjtést indított, melyre a református egyházközségek nyitott szívvel feleltek és eddig összesen 26,6 millió forintot adományoztak a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül. A támogatásról pénteken szerződést írt alá Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke.
„Azt kértük a cigány testvérektől, hogy mindenki, akit Isten lelke indít az adakozásra, ajánlja fel legalább egy napszámdíjából a tizedét" – több mint 250 ezer forint adományt gyűjtött a tiszántúli cigánymisszió a nagydobronyi tűzkár károsultjainak.
Augusztus 20-án nagyon sok ünnepi asztalra kerül a kárpát-medencei gazdák felajánlásából készült kenyér. A határokon átívelő jótékonysági program keretében hátrányos helyzetű magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, valamint a közelmúltban leégett nagydobronyi imaház és óvoda újjáépítését is segítik.
Hiába égett le a református imaház, megtartják az istentiszteleteket, a bibliaórákat és a gyerekfoglalkozásokat is Nagydobronyban. Közben az Európai Biztonsági Szervezet is vizsgálódott a településen.
Példaértékű összefogással gyűlnek az adományok a leégett a nagydobronyi református cigány gyülekezet imaházának és óvodájának újjáépítésére. Komoly hiányt pótolt a térségben az intézmény, hiszen az ide járó gyermekeket telítettség miatt más óvodák nem tudják fogadni – ezért különösen is fontos, hogy az újjáépítés minél hamarabb megkezdődhessen.
Július 29-i perselyadományainkkal mi is támogathatjuk a leégett nagydobronyi imaház újjáépítését. Egyházunk Zsinatának elnöksége körlevélben buzdít az adakozásra.
Leégett a nagydobronyi református cigány gyülekezet imaháza és óvodája. A helyiek szerint gyújtogatás történt. A magyar ajkú cigányok félnek, mert a közelmúltban több atrocitás is érte őket, három hete egy fiatal férfit a családja szeme láttára öltek meg. A kárpátaljai református gyülekezetek a vasárnapi perselypénzt a nagydobronyiaknak ajánlják fel, de mi is segíthetünk a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül.
Átadták a XI. Tiszántúli Református Jótékonysági Bálon összegyűjtött adományokat a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonnak. A három millió forintos támogatást a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) fél millió forint értékű élelmiszer felajánlással egészítette ki. Fekete Károly tiszántúli püspök a június 17-i ünnepélyes átadáson azt hangsúlyozta, mennyire fontos a kárpátaljai emberek jövőképének építése.
„Ők a mi gyerekeink: nekem otthon van kettő, itt meg 63, számomra ez a természetes” – a XI. Tiszántúli Református Jótékonysági Bálon a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon részére gyűjtenek. A bálra készülve megnéztük, hogyan is telnek a kárpátaljai intézmény hétköznapjai.
A reformáció emlékévét mozgással és jótékonysággal ünnepelte a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza. Az akció résztvevői hat nap alatt futottak el Kárpátaljára, ahol a kórház orvosai szűrővizsgálatokat végeztek az ott élő gyermekeken.