Partneregyházunk, az Amerikai Református Egyház (RCA), mely a magyarországi református menekültmissziót is támogatta, honlapján osztotta meg főtitkára gondolatait a jelenlegi migrációs helyzetről. Tom De Vries a nemrégiben az Amerikai Egyházak Ökumenikus Tanácsa által kiadott menekültügyi nyilatkozatot is idézi.
Folytatódik a partnergyülekezeti program az amerikai reformátusokkal.
Folytatódik a partnergyülekezeti program az amerikai reformátusokkal.
Bő egy hónapon keresztül forgattak tavaly ősszel a Debrecen Televízió munkatársai az Egyesült Államok tíz szövetségi államában. Céljuk az volt, hogy megörökítsék azokat a magyar református gyülekezeteket, amelyek különböző okokból már megszűntek. A Krisztus vándorai című alkotás azoknak a lelkipásztoroknak és gyülekezeti tagoknak állít emléket, akik hűséggel szolgálták magyar reformátusként Istent a távoli újhazában is. Az alkotás budapesti bemutatójára március 30-án került sor.
Megjelent a Bethlen Naptár legújabb száma, az amerikai magyar református egyházak és egyesületek közös kiadásában.
A Debrecen Televízió hétrészes filmsorozata az Amerikában élő református közösségeket mutatja be. Azokról az egyházközségekről, templomokról szól, amelyek az évek során még fennmaradtak és őrzik magyar református örökségüket.
Ima, adakozás, gyorssegély, internetes adományozás – mindez lehetőség arra, hogy az Egyesült Államok református egyháza világszolgálatán keresztül a segítségüket Haitinak, illetve a károsultaknak az adakozók, együttérzők eljuttassák.