Diakónia nélkül nincs misszió, ugyanakkor a különféle missziói szolgálatok nélkül igazából nem lehet áldásos diakóniai tevékenységet sem folytatni társadalmunkban – ez volt a lényege annak a diakóniai konferenciának, amelyre december 3-án, szombaton került sor Beregszászban a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Bizottságának szervezésében.
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Büntetőjog-történeti tudomány konferenciát tart december 15-én. A konferencián a római jog, valamint a magyar jogtörténet érdekességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Többek között megtudhatják milyenek voltak a börtönviszonyok a keresztény Római Birodalomban, vagy választ kaphatnak arra, milyen az ittas állapot megítélése a büntetőjogban, valamint megismerkedhetnek a bűnügyi fényképezés kezdeteivel.
Az új Munka Törvénykönyve dilemmái címmel tudományos konferenciát rendez közösen a Károli Gáspár Refomátus Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a Magyar Munkajogi Társaság.
Rajzpályázatot hirdet és meghirdeti a Református Középiskolák XVIII. Természettudományos Diákkonferenciáját a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium.
„Az igazak emlékezete áldott.” (Péld 10:7) Ezzel a bibliai igerésszel nyitotta meg Balla Péter a Károli Gáspár Református Egyetem rektora a Magyar Tudomány Ünnepe 2011. évi rendezvénysorozatába illeszkedő előadássorozatot az egyetemen. A rendezvény szellemiségének középpontjában a Makkai-család művelődéstörténeti jelentőségű munkásságának bemutatása állt, mely hosszú évtizedek óta meghatározója a magyar reformátusok szellemi és lelki életének.
November 24-én tartották a református közoktatási intézmények vezetőinek és fenntartói képviselőinek idei utolsó ülését. Az értekezleten a Református Pedagógiai Intézet és az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálatműködésébe nyerhettek bepillantást a résztvevők, és megismerhették az intézmények várható jövőjét.
A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat diákjai Küldetésben: cigányság – kereszténység – magyarság konferenciánkerekasztalbeszélgetésen vallottak arról, honnét, milyen szociális környezetből indultak, milyen nehézségekkel, akadályokkal kellett megküzdeniük a boldoguláshoz, hogyan látják a cigánytelepeken élő kortársaik helyzetét, és mit tudnak tenni ők maguk a cigány–magyar megbékélés érdekében. Az ő hozzászólásaikból idézünk pár gondolatot.
Ezzel a címmel szervezett konferenciát november 25–27. között Esztergomban a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és az intézményeket fenntartó egyházak képviselői számára a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hanns Seidel Alapítvány és a Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság.
Világ számos egyházának képviselői október végén az indiai Csennájban találkoztak azért, hogy ismét megerősítsék elkötelezettségüket a környezeti igazságosság mellett. Az „Erdő, a mi jó szomszédunk” elnevezésű kétnapos tanácskozást az Erdők Nemzetközi Éve alkalmából a Dél Indiai Egyház, az Egyházak Világtanácsával és az Indiai Egyházak Nemzeti Tanácsával együttműködve rendezte meg. A több mint hatvan résztvevőt számláló konferencia célja az volt, hogy szót emeljen a teológiai és etikai szempontokon túl az egyházak által a környezet megóvása érdekében tehető lépésekről is.
A Pécsi Gyermekotthonban országos konferenciát szerveznek Szakralitás, művészet és gyógyulás címmel. Témája hitélet és az egyházi szerepvállalás a gyermekotthonokban, lakásotthonokban és a nevelőszülői hálózatban.
November 24-én 10 órától tartják a református közoktatási intézmények vezetőinek és a fenntartók képviselőinek soron következő ülését. Az értekezlet témája a pedagógiai szakmai szolgáltatások és pedagógiai szakszolgálatok jövője, helyük az új köznevelési rendszerben.
Mik kerültek bele a Nemzeti Köznevelési Törvény tervezetébe, és azokat hogyan kell értelmezni? – ezekre a kérdésekre kapott választ az a számos érdeklődő, aki megjelent november 11-én az MRE Zsinati Székházában az Útközben című konferencián. Az alkalom szervezője a Történelmi Egyházak Közoktatási Intézményvezetőinek Országos Egyesülete (TEKIOE) volt, a konferencia létrejöttét a Református Pedagógiai Intézet (RPI), a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI), valamint a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatta.
„Teológiai oktatás és lelkészképzés Közép- és Kelet-Európában: Bezárkózás vagy nyitás?” címmel konferenciát tartanak 2011. november 25 - én a Károli Gáspár Református Egyetemen.
November 17. és 20. között tartja legközelebbi találkozóját a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség. Már letölthető a részletes program.
A Károli Gáspár Református Egyetem Közép-és Kelet-Európai Missziói Tanulmányi Intézete szervezésében konzultációt tarnak az Imádság a misszió alapja címmel november 17-én. Azt alkalom meghívott vendége Arthur Thangiah indiai baptista lelkész, a mumbai-i keresztyén szervezetek hálózatának vezetője, számos nagyvárosi gyülekezet plántálója, emellett kiterjedt nagyvárosi misszió szolgálat vezetője.
„Jézuskép Európa vallásos kontextusában”– címmel rendez lelkésztovábbképző napot a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tanulmányi Bizottsága és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia.
„Úgy éreztem, hazajövök” vallotta az egyik résztvevő a Dunántúli Nőszövetség 2011. október 14-16. között Balatonfüreden, a Siloám Otthonban megrendezett konferenciáján. Éppen ez a nőszövetség többnapos összejöveteleinek varázsa: a szellemi és lelki táplálék, valamint a közösségi élmény – megmártózás, no nem a Balatonban, de a szeretetben.
A protestáns egységet előmozdító konferenciát szervezett a francia protestáns egyházak közössége 2011. októberében, ehhez kapcsolódóan pedig lelkésztovábbképzést tartottak - nemcsak francia lelkipásztoroknak. Egyházunkat Némethné Sz. Tóth Ildikó és Várady Zsolt képviselte.
Nem lett soha tűzvész vagy háború martaléka, és az örökösök sem osztották fel egymás között. Százötven éves a Ráday Könyvtár. Fennállásának százötvenedik évfordulója alkalmából konferenciát rendeztek október 25-én a Dunamelléki Egyházkerület székházában.
Jubileumi konferenciát rendeznek október 25-én abból az alkalomból, hogy 150 éve vásárolta meg a református egyház a Ráday könyvtárat.