Az egyházak közötti partneri viszony keretében került sor a Lippei Tartományi Református Egyház delegációjának látogatására Kolozsvárott, az Erdélyi Református Egyházkerületben.
Négykerekű keresztyénekről, a megújult mezőerkedi templomról és a besúgásról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.
Példa értékű összefogás erdeménye a telekfalvi református templom megújulása, amelyet vasárnap ünnepi istentisztelet keretében szenteltek fel.
Nemrég jelent meg az Üzenet ünnepi különszáma, amely a lap fennállásának huszadik évfordulójára készült.
Felújítják a kolozsvári kétágú templom orgonáját. Az ehhez szükséges összeget komolyzenei koncertsorozattal próbálják előteremteni.
Egy országban nem akkor lesz rend, ha sok és jó törvényt hoznak, az egyház nem akkor talál magára, ha szigorral érvényesíti Statútumát, s tudjuk, hogy az iskolai kényszerfegyelem ellenállást szül – olvasható Kozma Zsolt professzor Bennem című írásában az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának első oldalán.
Péntek délután kísérték utolsó útjára Tonk Istvánt a kolozsvári Farkas utcai református templomból. „Isten a gyászban és bánatban átölel, mi pedig – ha a láthatatlanokra tekintünk – nem csüggedünk” – hangzott el a gyászistentiszteleten Pap Géza erdélyi püspök igehirdetésében. A főgondnokot a Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomba.
A tintafoltok nagy könnycseppként gördülnek a papírra, amint írom e sorokat. A szavak üresen konganak, s neki-neki ütődnek lelkem falának, mintha tiltakoznának… de a végzetes és visszafordíthatatlan tényen már nem lehet változtatni: Tonk István immár nincs többé.
Feltámadás...többször került már szóba baráti beszélgetések alkalmával. "Te ezt tényleg elhiszed?"- kérdezik tőlem ilyenkor hitetlenkedve. "Jézust keresztre feszítették, meghalt, aztán feltámadt? Ugyan már!"- legyintenek és sajnálattal tekintenek rám, a hiszékenyre. Pedig nem érzem magam félrevezetettnek, becsapottnak. Hiszem és vallom, hogy Jézus Krisztus magára vállalta bűneinket és ezzel az áldozatával megmentett. Velem együtt sok millió keresztyén ünnepel most szerte a világban, és ünnepel Köntös László, Csányi Erzsébet, Ábrám Tibor, és Kató Béla. Ők is elhiszik!
Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház részvételével pénteken Kolozsváron megalakult az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási munkacsoportjainak Szakmai Egyeztetõ Fóruma.
1848. március 15. – ezt a címet viseli az Üzenet címoldalán levő megemlékező írás. Illusztrációképpen Than Mór festőművész festménye látható, A tápióbicskei ütközet. Kapcsok címmel Benkő Levente közöl jegyzetet március 15-ről az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának legfrissebb számában.
Vasárnap leplezik le az erdélyi Székesen a huszárság nyugat-európai elterjesztőjének szobrát. A szoborállítás tervének megvalósulásában a magyarországi testvértelepülés református közössége is segített.
Az egyházi és kulturális műsorokat sugárzó kolozsvári közösségi rádió a hétvégén ünnepelte hetedik születésnapját.
Jézust kövessük! – hangzik a felszólítás id. Balogh Károly cikkében, amely az Üzenet március elsejei számának címlapján olvasható. Ma is vannak, akik vágyakoznak Krisztus követésére, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ma is igaz, amit egykor mondott: fejét nincs hova lehajtania. Vagyis belőle nem lehet meggazdagodni, belőle nem lehet élni. Csak aki Érte él, annak lesz belőle lelki gazdagsága. Próbáljunk Őérte élni, és úgy követni – írja a szerző.
Bemutatták a Hunyad-Zaránd református egyházmegye templomairól készült CD-t. A 35 (többségében műemlék jellegű) templomot ismertető anyag az Erdélyi Református Egyházkerület és az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium gondozásában jelent meg.
Közös játékkal, tortalicittel, vetélkedővel és koncerttel ünnepli 7. születésnapját a kolozsvári Agnus Rádió 2010. február 27-én délután 4 órától a Báthory-líceum dísztermében.
Itt alapította Bustya Dezső és négy hónapon át az Üzenet című református egyházkerületi újság is Marosvásárhelyen látott napvilágot. Amint azonban megérkezett az egyház saját nyomdája, a lap Kolozsvárra költözött. A szerkesztő-munkatárs lelkészek hiányként élték meg ezt. Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész álma mégis megvalósult, vagyis újrakezdődött a "lapcsinálás", amikor 2000 januárjában Adamovits Sándor azzal állt elő, hogy Vártemplomi Kis Újság címmel kellene kiadványt nyomtatni, és mintát is mutatott. A lelkész feltárta dédelgetett tervét, és megszületett az Új Kezdet.
"Megismerni Istent az ének hangja által" – fogalmazta meg az erőpróba lényegét Gál József, a Marosvásárhelyi Református Kollégium lelkésze az erdélyi és bánsági református kollégiumok szombat délelőtt tartott zsoltár- és népdalversenye előtti igehirdetésében.
Lelkészértekezleti találkozóikon fogalmazódott meg az igény, hogy jó lenne, ha az erdélyi lelkipásztorok más alkalmakon és más keretek között is találkoznának. Így született meg az ötlet, hogy az Erdélyi Református Lelkészértekezleti Szövetség megszervezze a focit szeretõ lelkipásztorok találkozóját.
Aki megérezte egyszer Isten életadó erejét, őríző hatalmát, nem fél elindulni, nem fél újrakezdeni egy új évet, vagy egy új évtizedet. Milyen csodálatos, hogy a zsoltáríró szeme előtt nem a leselkedő veszedelmek, váratlan akadályok sokasága sejlik fel, hanem kies legelők és a hűsítő forrásvízek előrevetített képe, melyek mind Isten jóságának a jelei – írja újévi cikkében Geréb Zsolt az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának újévi számában. A teológiai professzor újévi gondolatait egészíti ki Kányádi Sándor Új esztendő című verse.