Nincs többé az, aki a kolozsvári Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont igazgatója volt immár húsz éve. Aki egyházkerületünk főgondnoki tisztségét töltötte be 1994-től, s akivel mintegy tizenöt évvel ez előtt ismerkedtem meg. Szoros munkakapcsolatunknak köszönhetően eljutottam vele Felvidékre, Kárpátaljára, elautóztunk a horvátországi magyar református testvéreinkhez, bejártuk Erdély és Magyarország számos vidékét. Közben beszélgettünk családról és politikáról, erdélyi magyar társadalmunk nehézségeiről, református egyházunk múltjáról, jelenéről, de jövőjéről is. Gondokról és problémákról, bánatról és örömről egyaránt.

Tudom, erdélyi egyházunk nem olyan főgondnokot veszített el, aki csupán jelen volt különböző eseményeken, aki gyűléseken csak bólintott, hanem aki jelenlétével, markáns állásfoglalásával, határozott javaslataival és ötleteivel igyekezett református közösségünk ügyeit, egyházkerületünk szekerét előremozdítani. Aki féltőn szerető gondoskodásával azon igyekezett, hogy tágabb értelemben vett egyházunkat az elvilágiasodás és oly sok minden más ne bomlassza.

Tonk István főgondnok, aki 2003-ban öccsének, Tonk Sándornak ugyancsak hirtelen halálát követően vált az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvezető főgondnokává, nincs többé. Hiányozni fog nem csak családjának, hanem a kolozsvári Pata utcai gyülekezet presbitériumának, egyházkerületünk igazgatótanácsának, a Romániai Református Egyház Zsinatának. Hiányozni fog a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont alkalmazottainak, a Kárpát-medencei Generális Konvent elnökségének, különböző alapítványoknak és szervezeteknek, amelyeknek tagja, alapító tagja vagy éppen elnöke volt. És hiányozni fog közösségeknek – határon innen és túl –, ahol ismerték és szerették. Ismertük és szerettük.
Mélyen tisztelt Főgondnok Úr! Kedves István! Isten veled, nyugodj békében!

Somogyi Botond

(a szerző az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja, az Üzenet főszerkesztője)