Az Egyházak Világtanácsa (EVT) egy olyan globális szervezet, amely sokoldalú szakértelmével és tapasztalatával értéket teremthet az Egyesült Nemzetek rendszere számára – jelentette ki az EVT főtitkára, Olav Fykse Tveit.
Fél évszázada hívta össze XXIII. János pápa azt a tanácskozást, mely megváltoztatta a katolikus egyház viszonyát a misszióhoz és az ökumenéhez.
Az azerbajdzsáni gyilkos kiadatásával az Egyházak Világtanácsának (EVT) Központi Bizottsága is foglalkozott legutóbbi, Krétán tartott ülésén. Az EVT és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is tiltakozik.
Az Egyházak Világtanácsához tartozó Hit és Egyházszervezet Bizottság közel húsz éves intenzív teológiai munka és párbeszéd eredményeként július 21-én új, az ökumenikus mozgalomban mérföldkőnek számító dokumentumot fogadott el, melynek címe: „Egyház: az egységes vízió felé". Az azóta csak „Penang dokumentum"-ként emlegetett írás – Malajziában, Penang szigetén született meg – a világszervezetben az ekkléziológiát illető egyre erősödő konvergenciáról tanúskodik.
Brazíliában rendezték meg az ENSZ Fenntartható Fejlődés Konferenciáját június 20-22. között. Az Egyházak Világtanácsát egy ökumenikus delegáció képviselte Rio de Janeiróban.
Az Egyházak Világtanácsa az idei pünkösdre is készült üzenettel.
Berekfürdőn tanácskoztak az EDAN munkacsoport tagjai, akik célja, hogy támogassák az egyéni, egyházi és egyházi szervezetek által folytatott missziót a fogyatékkal élők között és értük világszerte.
Református egyházak vezetői tanácskoztak Bécsben, a fő téma, a tábori lelkészség mellett a református világközösség gazdálkodásának helyretétele és a kelet-európai szórványközösségek is szóba kerültek.
Palesztinok nemzedékei élnek Susiya faluban a Hebron hegyek déli részén. Most, hogy a falu izraeli illegális telepek közé ékelődött, következetesen megtagadták tőle az építési engedélyeket, az alapvető infrastruktúra fejlesztését, és állandó fenyegetést jelent a lerombolástól való félelem, hiszen a falut az Izraeli Polgári Kormány (Israeli Civil Administration) nem ismeri el.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) Végrehajtó Bizottságának tagjai pásztori üzenetet küldtek a szíriai egyházaknak, szolidaritásuk kifejezéseként az országban uralkodó erőszak miatt. Az üzenetet a Végrehajtó Bizottság a február 14-17 között tartott rendes ülésén fogalmazta meg. A világ minden részéből egybegyűlt képviselők levelükben reményüket fejezték ki az erőszak megszüntetése, valamint a békén és igazságosságon alapuló párbeszéd kibontakozását sürgették.
Szeptember 23-án Genfben az EVT és a Globethics.net egy egyedülálló, internetalapú forrást hozott létre azzal a céllal, hogy világszerte segítse és egyszerűbbé tegye a teológia és a kapcsolódó tudományainak kutatási anyagaihoz való hozzáférést.
Az EVT kezdeményezésére szervezett imahét célja, hogy a palesztin és izraeli népek közötti megbékélésért kűzdő egyéneket és közösségeket összefogásra hívja.
Jelen felhívás egységes keresztyén álláspontként kívánja megszólítani a világ keresztyén közösségeit. A dokumentumot az EVT Központi Bizottsága készítette, és válaszként szolgál a 2006-os, Porto Alegre-i nagygyűlésén megszületett indítványára.
Az elmúlt tíz évben a Magyarországi Református Egyház több olyan program szervezője vagy résztvevője volt, amely közvetlen módon kapcsolódott az Egyházak Világtanácsa Erőszak Elleni Évtized programjának nagy témájához, vagy közvetetten beleillett annak eseményrendjébe.
Bruce Golding, Jamaica miniszterelnöke kifejezte reménységét, miszerint a nagygyűlés inspiráló lesz minden olyan további kezdeményezéshez, melynek célja a béke és az igazságosság melletti elkötelezettség.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) ökumenikus és missziós céljai mellett kiemelten törekszik az erőszak különböző formáinak megnevezésére és leküzdésére.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az Egyházak Világtanácsa szervezésében sorra kerülő Nemzetközi Ökumenikus Béke Nagygyűlésig, amely a világszervezet Erőszak Elleni Évtized projektjének záróakkordja. A nagygyűlés mottója: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség” (Lk 2,14).
Olav Fyske Tveit reményét fejezte ki, hogy sikerül megállapodni a húsvét egységes napjáról.
Idén egy napra esik valamennyi felekezetnél az ünnep, de ritkán van ez így. Történelmi áttekintés az okokról.
Az Egyházak Világtanácsának főtitkára, dr. Olav Fykse Tveit üdvözölte a Keresztyén Egység Pápai Tanácsának új elnökét, Kurt Koch püspököt.