Az EVT főtitkára a közös húsvéti dátumról

2011. április 22., péntek

Olav Fyske Tveit reményét fejezte ki, hogy sikerül megállapodni a húsvét egységes napjáról.

Az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Olav Fyske Tveit arra ösztönzi a keresztyéneket, hogy az idei Húsvét ünneplésének adjanak egységes ökumenikus keretet, a jövőre nézve pedig dolgozzanak a Húsvét közös dátumának kijelölésén, hiszen ritka alkalom az idei, amikor a keleti és nyugati hagyománykörben is ugyanarra a napra, április 24-re esik Húsvét vasárnapja.

Az ünnep dátumában való eltérést az okozza, hogy kétféle naptár alapján számítják ki a húsvét időpontját: a legtöbb ortodox egyház a Julianus-naptárt, míg más egyház a Gergely-naptárt alkalmazzák.

Éppen ezért folytatni kívánják azt a jelentős munkát, ami az 1980-as években kezdődött és egy közös dátum egyeztetését irányozta elő pán-ortodox szinten. Ennek a végrehajtása azonban abban az időben nehézkes volt, hiszen több egyház kommunista rendszer uralma alatt élt. Viszont 1997-ben folytatták a tárgyalásokat a szíriai Aleppóban, az EVT és a Közel-keleti Egyházak Tanácsának kettős támogatásával, és ezek már egy olyan számítási módszert indítványoztak, amely segítségével mindig azonos napon ünnepelnék a húsvétot.

A protestantnews.eu-n olvasható írás szerint Tveit kifejezte abbeli reményét, hogy a következő évtizedben az eltérő hagyományú keresztények tovább fognak munkálkodni kölcsönös bizalommal és felelősséggel, hogy az aleppói dokumentum alapján megállapodásra jussanak egy közös húsvéti dátumot illetően.

A főtitkár megismételte felhívását, amelyet még a keresztyén egységért való imahéten tett januárban, miszerint a keresztények hívják egymást egyszerű étkezésekre a Krisztus feltámadását követő 50 napban. Ezek az étkezések ugyanis Isten szeretete és az ökumenikus közösség ünneplésének módjai lehetnek, ahol akár egész közösségek összejöhetnek az asztal körül, megismerhetik egymást, beszélgethetnek, tanulhatnak egymásról – megosztva örömüket és kenyerüket.

Református.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.