„A II. Vatikáni Zsinat nem csupán a Római Katolikus Egyház ébredési mozgalmának mérföldköve volt, de az ökumenizmusról szólt. Unitatis Redintegratio kezdetű dekrétumával új lendületet vettek a keresztyén egységtörekvések. A dekrétum reményt és ihletet adott Krisztus egész egyházának." Dr. Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára ezekkel a gondolatokkal emlékezett 2012. október 11-én a II. Vatikáni Zsinatra, illetve annak az ökumenikus párbeszédre gyakorolt hatására, s levélben köszöntötte a XIII. püspöki szinódus tagjait az ötven éves évforduló alkalmából.

XXIII. János pápa 1962. október 11-én a római Szent Péter bazilikában nyitotta meg a II. Vatikáni Zsinatot, mely céljának az egyház megújulását tűzte ki célul. A résztvevők évente két-három hónapos ülésszakokra gyűltek össze, a záróülést 1965. december 8-án tartották, VI. Pál pápa elnöklésével. Négyszáz év távlatában nem volt a Római Katolikus Egyházban ehhez fogható esemény. A tanácskozás a nyitás és az ökumenizmus zsinatává vált, a Római Katolikus Egyház viszonyulása a misszió és az egység kérdéséhez alapjaiban megváltozott.

Ökumenikus egység a misszióban

Mind a Lumen Gentium – Dogmatikus Konstitúció az Egyházról (1964), mind az Ad Gentes – Dekrétum az Egyház Missziós Tevékenységéről (1965) azonosította az egyház misszióját az egyház természetével. Bár ma is fennállnak a tanbeli és szervezeti különbségek, vannak ígéretes jelek is, melyek az egységre való komoly törekvésre utalnak. Ezek közé tartozik a Nemzetközi Anglikán – Római Katolikus Missziói és Egység Bizottság (IARCCUM), mely 2001-ben jött létre és 2007-ben tette közzé jelentését Együtt növekedve a misszióiban és az egységben címmel. Bár ez egy nem hivatalos nyilatkozat, mégis jelentős útmutatás a témáról szóló gondolkodás és eszmecsere elősegítéséhez. Az Európai Katolikus Püspöki Konferencia (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) aláírták a Charta Oecumenica-t, mely útmutatást nyújt az európai egyházak növekvő együttműködéséhez és melyben az aláírók elkötelezik magukat, hogy „más egyházakkal is megbeszélik az evangélizációra vonatkozó elképzeléseiket". Az Egyházak Világtanácsa Missziói és Evangélizációs Bizottságában (CWME) aktív és szerves a római katolikus részvétel és a Római Katolikus Egyház hivatalosan is részt vett az Egyházak Világtanácsa 2010-es, centenáriumi edinburgh-i megemlékezések előkészítésében, mint az előkészítő tanács tagja.

„Az egyház szeretetközösségéért munkálkodni annyit jelent, mint az élet egységéért fáradozni, elismerni és ünnepelni az Isten által teremtett sokféleséget, amely különböző kultúrákban, kontextusokban és nyelvekben nyilvánul meg. Az egyház, mint Krisztus teste, szolidaritást vállal az emberiséggel és az egész teremtett világgal és imádkozik azért, hogy Isten az igazságosság és a béke útján vezesse. Hosszú utat tettünk meg az elmúlt ötven év alatt, [...] ám fontos feladatok állnak még előttünk, ha az egy hitet valló egyház látható egységére és az egy úrvacsorai közösség megélésére gondolunk" – folytatja a főtitkár, további párbeszédre és együttgondolkodásra hívva a világ keresztyén közösségét.

Az egyház feladata ma

XIII. János pápa, az egyház helyzetét világviszonylatban látva kapta az indítást az „aggorniamento" és az „ablaknyitás" jelentőségéről, a II. Vatikáni Zsinat pedig igazi Ige-Esemény, a Deus dixit valóságos megtapasztalása volt. Krisztus egyházának ma változatlanul az a feladata, hogy az evangéliumot hirdesse. Ez a megállapítás banálisnak hangzik, pedig nem az. Mert bár a feladata ugyanaz maradt, de nem ugyanolyan. Ez azt jelenti, hogy az egyház nem lehet olyan ma, mint a múltban volt. Az egyháznak a mai szekuláris világban külsőleg talán inkább az Újszövetség-korabeli egyházhoz, mint a középkorihoz kell hasonlítania: csak akkor marad hűséges küldő Urához és a tőle kapott feladathoz, ha életének középpontjában Krisztus áll, miközben szolgálatában azok felé nyit, akikhez küldetett.

Iszlai Endre