Pápai nyitás

2010. június 09., címkék: Hírek, pápa, dunántúli egyházi napok (rend), dunántúli egyházkerület, márkus mihály, steinbach józsef

Nemcsak az egyházkerületnek, és nemcsak a reformátusságnak akar szólni az idén negyedik alkalommal, először Pápán megrendezendő Református Egyházi Napok – Dunántúl, rövidebben a REND. A június 25–27-i eseményt felvezető budapesti sajtótájékoztatón Steinbach József püspök kiemelte a találkozások fontosságát, az egyház üzenetének aktualizálását.

Elfogadták az MRE 2009. évi zárszámadását

2010. június 02., címkék: zsinati tanács, igehirdetés, Hírek, reformátusok lapja, mre költségvetés, steinbach józsef

Az MRE zsinati székházának üléstermében szerdán gyűlt össze a Zsinati Tanács, amely elsősorban a Magyarországi Református Egyház gazdálkodásával kapcsolatos kérdéseket tárgyalta. Az ülés előtt Steinbach József dunántúli püspök hirdetett igét, majd Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke nyitotta meg a tanácskozást.

„Vedd és olvasd – A Biblia üzenete ma”

2010. május 17., címkék: sólyom lászló, biblia, konferencia, Hírek, károli gáspár, huszár pál, steinbach józsef

Károlyi Gáspár Napokat tartanak Vizsolyban május 29-től 30-ig. A rendezvényt, melynek fővédnöke Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke a Vizsolyi Biblia megjelenésének 420. évfordulóján tartják meg.

A virágvasárnapi evangélium: az Úrnak szüksége van rám!

2010. március 30., címkék: tábori lelkészség, Háttér, igehirdetés, székesfehérvár, húsvét, hangverseny, steinbach józsef

Az az igazi keresztyén ember, aki Jézus Krisztust Megváltójának és Urának tartja. De a fordítottjának is igaznak kell lennie az életünkben, amikor ráébredünk, hogy Jézus számít rám, használni akar a világban, vagyis Neki is szüksége van rám – ezeket a gondolatokat osztotta meg a hívekkel virágvasárnapi áhítatában Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke Székesfehérváron.

Virágvasárnapi zenés áhítat Székesfehérváron a Budai úti református gyülekezetben

2010. március 24., címkék: székesfehérvár, Gyülekezeti hírek, zenekar, húsvét, hangverseny, steinbach józsef

Székesfehérváron több éves hagyománya van a református egyházközségben annak, hogy virágvasárnapon az igei üzenet mellett a vendégek a Helyőrségi Zenekar előadásában lélekemelő muzsikát is hallgathatnak. A nemes hagyomány idén is folytatódik.

Szociális foglalkoztató a református parókiából

2010. március 10., címkék: kömlőd, diakónia, Gyülekezeti hírek, dunántúli egyházkerület, felújítás, steinbach józsef

Újabb fejezet kezdődött a kömlődi Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények életében, átadták ugyanis azt a teljesen felújított műemlék parókiát, amelyben műhelyeket és közösségi helyiségeket alakítottak ki az ellátottak részére. A hálaadó istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd Bogáth Ferenc világi gondnok ismertette a beruházást a jelenlévőkkel.

Megemlékezés az 1848/49-es szabadságharc évfordulójáról Magyarbődön

2010. március 02., címkék: abaúj-tornai egyházmegye, magyarbőd, Gyülekezeti hírek, szlovákiai reformátusok (szrke), steinbach józsef

Az 1848/49-es szabadságharc évfordulója alkalmából március 14-én 14.00 órai kezdéssel istentiszteletet tartanak a magyarbődi református templomban. Igét hirdet Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

"Az Úr áldást ad a missziós és evangelizációs munkára" – beszélgetés Steinbach József püspökkel

2010. február 03., címkék: Háttér, székesfehérvár, 2010, Ökumenikus imahét, ökumenikus imahét, steinbach józsef

"Napjainkban az emberek közömbösek a direkt módszerek iránt, s ez igaz a missziós munkára is. Ugyanakkor szeretni kell az embereket összes hibáikkal és nyomorúságaikkal együtt. Nagyon fontos, hogy meghallgassuk, megértsük őket, mi az, amitől szenvednek. Ha kialakul egy személyes kapcsolat, attól kezdve az Úr megáldja a missziót, az evangelizációt" – mondta Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. A XXI. századi magyar evangelizációs lehetőségekről, a kerületi lelkészi látogatásokról és az óbudai Sziget Fesztiválon szerzett benyomásairól is beszélt az egyetemes imahét záró alkalmát követően.

Kell egy újság- de milyen?

2010. január 21., címkék: reformátusok lapja, Háttér, zán fábián sándor, csűry istván, kálvincsillag, magyar református egyház, generális konvent elnöksége, bogárdi szabó istván, bölcskei gusztáv, steinbach józsef

Kárpát-medencei reformátusok lapja létrehozásáról döntött a Generális Konvent Elnöksége. Egyelőre csak egy biztos: lesz újság! A részletekről azonban még komoly viták folynak az egyházi vezetők között. A következő összeállításunkban öt püspököt faggattunk arról, hogy milyen Kárpát-medencei református újságot olvasnának szívesen.

A Don-kanyarnál elesett magyar katonákra emlékeznek

2010. január 14., címkék: veszprém, don-kanyar, második világháború, Ökumené, ökumené, dunántúli egyházkerület, steinbach józsef

Ökumenikus megemlékezést tartanak Veszprémben a II. világháborúban a Don-kanyarnál elesett magyar katonák emlékére.

Egyházi vezetők iskolai évnyitókon

2009. augusztus 26., címkék: köntös lászló, Gyülekezeti hírek, református oktatás, tanévnyitó, steinbach józsef

Egyházi vezetők iskolai évnyitókon:

Papkeszin 2009. augusztus 30-án de. 11 órakor lesz az évnyitó istentisztelet, Köntös László egyházkerületi főjegyző igeszolgálatával.

Kritika az egyház ellen - sok fiatal még a protestanizmusról sem hallott

2009. augusztus 18., címkék: sziget, ifjúsági misszió, protestantizmus, Hírek, steinbach józsef

Tükröt tartottak elénk és erős kritikát fogalmaztak meg az egyházzal szemben a fiatalok a Szigeten – mondta Steinbach József. A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke szerint fontos, hogy az egyházak jelen legyenek az olyan nagy rendezvényeken, mint például a Sziget. Hozzátette: számos fiatallal találkozott, akik csupán római katolikus egyház szigorát ismerték, de a protestantizmusról nem is hallottak. A püspök szerint felnőtt egy vallástalan generáció, akiket új utakon kell megszólítani az egyházaknak. Az óbudai hajógyári szigeten vasárnap istentiszteletekkel és misével ért véget a nyár egyik legnagyobb fesztiválja.


Bővebben Háttér című rovatunkban olvashatnak a témáról.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.