„Ez a sákramentum gyógyszer a szegény betegek számára”– úrvacsorás istentisztelettel fejeződött be a zsinati ülés

2009. november 20., péntek

„A bizalmatlanság annyit jelent, hogy nemet mondok a másikra és igent mondok magamra.” – kezdte az igehirdetését Steinbach József. A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke tartotta azt az úrvacsorás istentiszteletet, amellyel befejeződött a Magyarországi Református Egyház XXII: Zsinatának negyedik ülése. A püspök az ünnepi alkalmon azt mondta: „Krisztus igent mondott ránk”, kifejezve ezzel bizalmát, hogy „mi igent mondhassunk Őrá, és ezzel a bizonyossággal a szívünkben igent mondhassunk a másik emberre. A másik iránti bizalom, ha a Krisztusba vetett hitből, bizonyságból táplálkozik, ha csalódok is a másikban, akkor is megmarad: mert bizalmam nem őbelőle, hanem Krisztusból táplálkozik.” Az úrvacsorai szolgálatot Bölcskei Gusztáv a Zsinat lelkészi elnöke végezte Balatonszárszón. A zsinati tagok legközelebb jövő júniusban ülnek össze tanácskozni.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.