Visszavett történelem

2017. október 29., címkék: Pápa, kövér lászló, pápa, dunántúli egyházkerület

„Puritán és letisztult anyagunk lesz, ennek a templomnak érvényesülnie kell minden körülmények között, mert önmagáért beszél" – a dunántúli reformátusok október 28-án a felújított pápai ótemplomban adtak hálát a reformáció fél évezredes örökségéért. Az ünnepség résztvevőivel a városról, a reformátusságról és a tavasszal nyíló Pannonia Reformata múzeumról is beszélgettünk.

Visszavett történelem

2017. október 29., címkék: Pápa, kövér lászló, pápa, dunántúli egyházkerület

„Puritán és letisztult anyagunk lesz, ennek a templomnak érvényesülnie kell minden körülmények között, mert önmagáért beszél" – a dunántúli reformátusok október 28-án a felújított pápai ótemplomban adtak hálát a reformáció fél évezredes örökségéért. Az ünnepség résztvevőivel a városról, a reformátusságról és a tavasszal nyíló Pannonia Reformata múzeumról is beszélgettünk.

Isten cselekszik

2017. október 29., címkék: dunántúli egyházkerület, pápa, Pápa

„A reformáció az eredethez való visszatérést jelenti: vallani, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" – fogalmazott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a reformáció emlékéve alkalmából tartott kerületi hálaadó istentiszteleten, melynek az idén felújított pápai ótemplom adott otthont.

Isten cselekszik

2017. október 29., címkék: dunántúli egyházkerület, pápa, Pápa

„A reformáció az eredethez való visszatérést jelenti: vallani, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" – fogalmazott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a reformáció emlékéve alkalmából tartott kerületi hálaadó istentiszteleten, melynek az idén felújított pápai ótemplom adott otthont.

Nem verik ki a biztosítékot

2017. augusztus 17., címkék: taliándörögd, művészetek völgye, pápa

Szerethetően, sablonok nélkül mutatkozott be a pápai gyülekezet a művészetek völgye közönségének július utolsó hetében. A taliándörögdi református templom udvarára az igék mellé a szívüket is kitették a pápaiak.

Refis diák a világbajnok csapatban

2017. július 13., címkék: ifi, pápa

A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának egyik diákja is a tagja volt a fizika világversenyt nyert magyarországi csapatnak.

Reformációi kerékpáros teljesítménytúra

2017. február 07., címkék: dunántúli egyházkerület, pápa, reformáció 500

A Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Egyházmegye támogatásával a Reformáció 500 éves évfordulójára kerékpáros lelkészi teljesítménytúrát szerveznek a dunántúli egyházkerületben.

Megújul a Pápai Református Kollégium

2016. április 24., címkék: steinbach józsef, balog zoltán, pápa református kollégium, pápa

A magyar állam az idén 953 millió forinttal járul hozzá a Pápai Református Kollégium épületének felújításához – jelentette be az emberi erőforrások minisztere április 24-én a pápai református templomban tartott hálaadó istentiszteleten.

Hirdetni és élni az evangéliumot

2015. július 09., címkék: huszár pál, hallgató imre, nagy sándor, főgondnok, reformátusok lapja, soltész miklós, fekete vince, nagy béla, pápa, adorján gusztáv, tőkéczki lászló, varga attila, steinbach józsef

A keresztyén ember közéleti és az egyházban szolgálatot vállaló tisztségviselők felelősségéről cseréltek eszmét július 3–4-én a Magyar Református Egyház részegyházainak főgondnokai Pápán. A Kárpát-medencei egyházkerületi vezetők Huszár Pál dunántúli főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinata világi elnökének meghívására érkeztek a dunántúli városba, hogy a közös gondolkodás mellett a környéken tett kirándulások keretében egymás jobb megismerésére is sort kerítsenek.

A pápa és a pátriárka találkozója

2014. május 30., címkék: pátriárka, pápa

Az EVT főtitkára nyilatkozott a pápa és az ökumenikus pátriárka találkozásának pozitív eredményeiről.

Először dél-amerikai a katolikusok vezetője

2013. március 13., címkék: pápa, i ferenc, Vatikán, vatikán, xvi benedek, katolikus egyház

Szerda este hét óra körül felszállt a füst a Vatikánban, ami azt jelentette, hogy a pápaválasztó konklávé döntött a katolikus egyház új vezetőjéről. Bő egy órával később kiderült, Ferenc néven az argentin Jorge Mario Bergoglio bíboros lesz az első dél-amerikai és egyben az első jezsuita pápa, a februárban lemondott XVI. Benedek utóda.

Elkezdődött a Jubileumi Év a Dunántúli Református Egyházkerületben

2012. március 05., címkék: dunántúli egyházkerület, pápa, megemlékezés, nyitó istentisztelet

“Méltóképpen kell emlékeznünk és hálát adnunk Istennek eddig is megtapasztalt megtartó kegyelméért és gondviseléséért” - ezekkel a szavakkal köszöntötte Köntös László főjegyző a Dunántúli Református Egyházkerület 400 éves fennállásáért hálát adó Jubileumi Év nyitó istentiszteletén résztvevő gyülekezetet a Pápai Református Templomban.

Az adósságból szabadult ember is adós

2011. október 31., címkék: ökumenikus tanács (meöt), reformáció, Reformáció hónapja, pápa, reformáció hónapja

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) protestáns tagegyházainak részvételével a pápai református templomban tartották az ez évi országos reformációi istentiszteletet. Isten Igéjét Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület idén megválasztott püspöke hirdette.  

Kárpát-medencei főgondnokok tanácskoztak

2011. május 16., címkék: találkozó, főgondnok, pápa

Pápán találkoztak az egyházkerületek főgondnokai. A tanácskozás nem csak az előadásokról, hanem a lelki közösség építéséről is szólt.

A pápa beszéde az újságírók hivatásáról

2010. október 08., címkék: xvi., pápa, benedek

„Istent helyezzétek mindig az értékskála csúcsára!” – mondta XVI. Benedek a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa katolikus sajtókongresszusának záró napján.

Pápán tartotta közgyűlését és konferenciáját a Doktorok Kollégiuma

2010. augusztus 26., címkék: pápa, tudományos konferenciák, doktorok kollégiuma (dc), Hírek

A Magyarországi Református Egyház legfőbb tudományos testülete először ülésezett Pápán, a résztvevők Pannonhalmán is látogatást tettek.

Lelkészegyesületek találkozója Pápán

2010. augusztus 05., címkék: pápa, Hírek, lelkész konferenica

A Magyar Református Lelkészegyesületek Szövetsége Pápán tartja idei nyári konferenciáját. A négy napos együttlétre a Kárpát-medencében található összes református egyházkerületéből érkeztek résztvevők.

RENDrakó

2010. július 01., címkék: dunántúli egyházkerület, pápa, dunántúli egyházi napok (rend), Háttér

Minden bizonnyal sokan vannak úgy, hogy amikor valami jelentős esemény történik az életükben, csak napok múltán tisztázódnak le a dolgok, az ember ekkor tud jobban emlékezni és talán keres egy momentumot, percet, beszélgetést, amit jó lenne újra felidézni.

Nem erővel, lélekkel

2010. június 24., címkék: dunántúli egyházkerület, pápa, Háttér, köntös lászló

„A régi nagyok lába nyomát tapossuk nap mint nap” – vélekedik Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos gyűjteményeinek igazgatója, egyházkerületi lelkészi főjegyző. Bár ő ezt pápai körsétánk során a szó szoros értelmében vette, bízunk benne, hogy tágabb értelemben is így van, mert a dunántúli reformátusság, mint a történelme során már oly sokszor, most is sorsfordító időkhöz érkezett.

Gazdagító módon

2010. június 23., címkék: pápa, dunántúli egyházi napok (rend), Háttér, kovács zoltán

Generációkra visszamenően fonódik össze a református gyülekezet és a felelősségvállalás Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere, parlamenti képviselő családjának történetében. A városvezető egyház és önkormányzat kapcsolatáról beszélt a dunántúli reformátusok közelgő találkozója apropóján.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.