Összefogva a keresztény egység felé

2015. november 04., címkék: fekete károly, Ökumené, Fekete Károly, ökumene, ökumené

Püspöki kerekasztal-konferenciát szerveztek október 30-án, a cívisvárosban, a debreceni katolikus újjászületés emlékévének programjaként. A találkozón II. János Pál pápa látogatásáról is megemlékeztek a püspökök, előadók, valamint a mintegy háromszáz résztvevő.

Az isteni kegyelem megtartó ereje

2015. október 08., címkék: fekete károly, halász béla, találkozó, békés-bánáti egyházmegye, Fekete Károly

Több mint ezren vettek részt a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye területén élő öt egyházmegye gyülekezeteinek III. találkozóján, amelyet Békésen rendeztek meg október 3-án. Az egész napos rendezvényen minden egyházmegye, név szerint Arad, Bánát, Békés, Csongrád és Temes is képviseltette magát. A békési templomban több mint 1200-an hallgatták az istentiszteleteket és vettek részt az egész napos programokon.

A magyar nép kincse

2015. szeptember 29., címkék: fekete károly, vizsoly, évforduló, Vizsoly, Fekete Károly, vizsolyi biblia

A Bibliát magyar nyelvre lefordító Károlyi Gáspárra emlékeztek szeptember 26-án, ünnepi istentiszteleten az abaúji Vizsoly református templomában: a bibliatudós 425 évvel ezelőtt fejezte be a Szentírás magyar nyelvre fordítását. Az emlékünnepen a Károlyi Gáspár Program második szakaszának lezárásaként megnyitották a Mantskovit Bálint Nyomdatörténeti Múzeumot, ahol a látogatók korabeli eszközökkel idézhetik fel a biblianyomtatás körülményeit.

„Az emberekben nagyfokú a félelem”

2015. szeptember 22., címkék: fekete károly, menekültügy, Fekete Károly

A kereszténység elesettsége vagy gyengesége nem a migránsáradattal kezdődött, hanem a szekularizációval és a hitvesztéssel, ami már sokkal korábban bekövetkezett – véli Fekete Károly tiszántúli püspök. A januárban beiktatott egyházvezetőt a menekültválságról, a kárpátaljai helyzetről és megválasztásáról kérdezte a Magyar Nemzet újságírója.

Kollegiális vezetésre van szükség

2015. június 21., címkék: tisztújítás, interjú, reformátusok lapja, fekete károly, Fekete Károly

Döb­benetes, hogy együtt mennyi mindenünk van, és mennyi mindenben kellene még részeltet­ni egy­mást – mondja Fekete Károly. Az új tiszántúli püspökkel a lelkészi életpálya változásairól, a gyülekezeti tagok képzéséről, az egyházkerület őrállói szerepéről beszélgettünk.

Közös úton

2015. június 19., címkék: tihany, nostra aetate, konferencia, fekete károly, balog zoltán, szabó istván, Fekete Károly

A rejtett és nyílt vallásellenességről, valamint a menekültpolitika kérdéséről is szólt Bogárdi Szabó István református püspök az európai vallások helyzetéről és a magyarországi hívő közösségek együttéléséről szóló kétnapos konferencián Tihanyban. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a menekültek befogadásával összefüggésben felhívta a figyelmet: a bibliai parancs nem a fennálló államnak szól, hanem kinek-kinek saját magának, vagyis a menekülteket „a saját házunkba kell befogadni."

A tiszántúli egyházkerület elnökségével is találkozott Orbán Viktor

2015. május 19., címkék: Fekete Károly, adorján gusztáv, orbán viktor, tiszántúli egyházkerület, fekete károly

Egész napos látogatást tett május 18-án, Debrecenben Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke nem csak a város vezetésével, hanem a Tiszántúli Református Egyházkerület új elnökségével is találkozott. A kormányfőt és a kíséretében jelenlévő minisztereket, képviselőket Fekete Károly püspök és Adorján Gusztáv főgondnok fogadta a Püspöki Hivatalban.

Colleen Bell találkozott Fekete Károllyal

2015. február 19., címkék: fekete károly, colleen bell, Fekete Károly

Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete megbeszélés keretében találkozott Fekete Károllyal, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével.

Beiktatták a tiszántúli egyházkerület új elnökségét

2015. január 25., címkék: Fekete Károly, tisztújítás, adorján gusztáv, tiszántúli egyházkerület, fekete károly

Január 24-én a debreceni Nagytemplomban beiktatták tisztébe Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület megválasztott püspökét, Adorján Gusztáv főgondokot, valamint megalakult az új Egyházkerületi Közgyűlés.

Rektori kinevezés

2014. június 20., címkék: debreceni teológia (drhe), fekete károly, Fekete Károly

Június 18-án, szerdán vette át rektori kinevezését Áder János köztársasági elnöktől Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.