Közel fél év telt el a beiktatása óta. Melyek voltak eddig a legfontosabb teendői?

A tiszántúli esperesi karral csendesnapot tartottunk Berekfürdőn, és közös úrvacsorával láttunk vezetői feladatainkhoz. A hivatal átadása-átvétele után elkezdtem a püspöki teendők széles munkamezejének áttekintését. Először a püspöki hivatal munkatársaival és az egyes hivatalok, irodák, szolgálatok, intézmények vezetőivel ültem le áttekinteni a kerület ügyeit. Az egyházkerületi fenntartású oktatási intézmények igazgatóival folytattam megbeszélést, és intézményellenőrzést rendeltem el külső szakemberek segítségével. A mindennapi munka mellett rendszeresek a fogadónapok, a hivatalos vidéki és budapesti utak. Folyamatosan végzem a gyülekezet- és intézménylátogatásokat, és igyekszem eleget tenni a jelentős számú meghívásnak és az ünnepi szolgálatoknak.

A felmenői között lelkipásztorok generációi találhatók, és amint beiktatásakor fogalmazott, fiatal kora óta a debreceni Kollégium „örökségével kel és fekszik". Mit jelent Önnek a püspöki tisztség?

Óriási megtiszteltetés a püspöki szolgálat, de nagy a vele járó felelősség is. A Tiszántúli Egyházkerület az egész Kárpát-medence reformátusságának életében meghatározó szerepet játszik, és nem csupán területi nagysága vagy a történelmi öröksége miatt. Az elmúlt időszakban többen úgy biztattak, hogy közben éreztem, nem irigyelnek a rám váró feladatok nehézsége miatt. De azt határozottan érzem, hogy nagyon sok emberben szunnyad az erő, a szándék a megújulásra. Másrészt valóban szokatlan, hogy egy gyakorlati teológusból legyen püspök, ahogyan ez az én esetemben történt. Az egyháznak ugyanis nem csupán dogmatikai kérdésekre kell választ adnia. Most, az elmélyülés és a belső építkezés fázisában gyakorlati dolgok véghezvitelére van szükség. Türelmesen, átgondoltan. Ehhez pedig, úgy látom, van érzékenységem. A lelkipásztorok között és a gyülekezetekben való jelenlétemmel is szeretném elősegíteni a kollegiális kapcsolatok erősítését.

Hatással van a munkájára, hogy az elődje tizennyolc évig volt az egyházkerület püspöke és a Zsinat elnöke?

Mindenképpen. Az elmúlt két évtizedben a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteiben olyan oktatási és szociális intézményrendszer jött létre, amely tovább bővítette a szolgálati területeket, megnövelte a lelkészi munka mennyiségét és felelősségét. Igen gazdag örökséget vehettem át elődömtől. Az az egyházvezetői odafigyelés, összeszedettség és eredményesség, amellyel Bölcskei Gusztáv püspök úr szolgált, magasra tette a mércét előttem, és nagy igyekezetre sarkall, hogy tovább segítsem épülni egyházkerületünk gyülekezeteit és intézményeit.

Székfoglaló beszédében hangsúlyozta az egyetemes papság elvének fokozott megvalósítását. Ezt azért emelte ki, mert hiányosságok mutatkoznak ezen a téren?

Az egyetemes papság elvének fokozott megvalósulását azzal kívánom segíteni, hogy nemcsak létszámarányukra nézve, hanem véleményük, súlyuk és tevékenységük tekintetében is partnerekként tekintek a nem lelkészi gyülekezeti tagokra, presbiterekre. Az egyetemes papság elve munkaközösségbe hívja a lelkipásztort és a gyülekezet tagjait. Sok helyen megszokottá vált, hogy mindent a lelkész tud és mindent ő csinál. A lelkipásztor totális szerepe előbb-utóbb elnyom minden alulról jövő kezdeményezést a gyülekezetben, és elsorvasztja a gyülekezeti aktivitást. A jövő útját a gyülekezeti munkamegosztáson alapuló, kollegiális gyülekezetvezetésben látom. Eszerint mindenki a saját képességeivel szolgálhat a többi tag javára és üdvösségére. Az egyszemélyes, mindenes lelkész vezette gyülekezettől a több szolgálattevős és a szolgálatot többféle módon végzők közössége felé kell elmozdulnia gyülekezeteinknek. Minél kisebb és szűkebb egy mai gyülekezet belső magja, a szolgálatot vállalók és szolgálatot végzők köre, annál szűkebb a gyülekezet jövőképe, és – emberileg szólva – a jövőjének esélye is kevesebb.

Több gyakorlati feladatot is említett beiktatásakor. Melyek ezek közül a legsürgetőbbek?

Református önazonosságunk megerősítése, a gyülekezet vidékmegtartó szerepének fokozása, az igehirdetésre készülés komolyan vétele, a szórványközpontok szisztematikus kialakítása. Tudatosan kell működtetnünk azt, amink van, intézményeink rendszerszemléletű összefogásával, hogy ne az izoláltság növekedjen, hanem az együttműködés gazdagítson. Feladatunk a gyülekezetek megerősítése lelki-szellemi és anyagi téren, valamint a szolidaritás még figyelmesebb megélése. Egyéni érdek vagy irigység nem előzheti meg a gyülekezetplántálási kísérleteket és a missziói próbálkozásokat.

Mit gondol a tiszántúli lelkészek életpályájáról?

A lelkészi kar átlagéletkora csökkent. Ez öröm, de fokozott figyelmet is érdemel. A szolgálat nem szentesítheti testi-lelki kizsákmányolásunkat, mert akkor beállunk az önpusztítók táborába. Tovább szélesítjük a lelkipásztorok és egyházi alkalmazottak, munkatársak lelki egészség- és családvédelmét, egyaránt figyelve a preventív programokra és az akut helyzetekre. Az ésszerű tehermentesítés érdekében több képzett munkatárs beállítására van szükség, de figyelni kell a változatos gyülekezeti adottságokra. Több időt kell felszabadítanunk a klasszikus lelkipásztori feladatok végzésére, akár státuszteremtések árán is. A lelkészi életpályával kapcsolatban sem feledkezhetünk el a tehetséggondozásról. Méltó a munkás a maga bérére, ezért a lelkipásztori megélhetés érdekében szolidárisan kell keresnünk a lelkészi javadalmak arányosítási megoldását. A hűséges egyházi szolga egzisztenciális biztonsága nem luxus, hanem apostoli jog. Lelkipásztori szolgálatunk kulcsfogalma a spiritualitás. A világ sodrása erős, az egyházi szolgálat pedig összetett, ezért sokkal több és elmélyültebb elcsendesedésre, őszintébb Istenhez kiáltásra, bizonyosságban szóló imádságra, illetve bátor és folyamatos harcra van szükségünk a rafinált kísértésekkel szemben.

Elindítják a gyülekezeti felnőttképzési programot. Ez a presbiterek képzését jelenti?

A presbiterek csupán az egyik lehetséges célcsoport. Régi és új gyülekezeti tagjaink ismeretének felfrissítésére és a hozzánk tartozni akarók bevezetésére elindítjuk a református keresztyén öntudatot megerősítő, többszintű, széles tematikájú és összehangolt gyülekezeti felnőttképzési programot, amely a hitkérdésektől az életvezetési kérdésekig segíti híveink mindennapjait. A hitvallásos megújulás nem felekezeti kérdés, hanem a keresztyénség fennmaradásáért szükséges életkérdés. Keresztyén hitünk összefüggései izgalmasak, és ihletet adnak ahhoz, hogy rátaláljunk a mai válaszokra. Ennek az emberközelbe vitt, népszerű teológiai programsorozatnak a megszervezése még időt igényel, de hiszem, hogy 2016–17-ben útjára indíthatjuk majd. A megvalósítás természetesen a lehető legszélesebb előadógárdával lehet eredményes, amelyben mindenképpen helye van a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatói karának és doktoranduszainak, református közoktatási intézményeink jól felkészült tanárainak, ösztöndíjas lelkipászto­roknak, református értelmiségieknek, presbitereknek, gyülekezeti tagoknak. Meggyőződésem, hogy nem elég a kampányszerű vagy egyszeri „vallásos élmény", hanem következetes, kitartó missziói és folyamatos gyülekezetépítési munka vezet a kereső emberek gyülekezetbe kapcsolásához. A beindításnál a fokozatosságra fogunk törekedni. Semmiképpen sem a kötelező egyházkormányzói feladat kipipálása a cél, hanem a felkínált lehetőséghez történő önkéntes csatlakozás.

„Tiszántúl egészének őrállói felelőssége van" – fogalmazott. Ennek ma milyen formában kell megnyilvánulnia?

A Tiszántúl egészének őrállói felelőssége van a testvér-egyházkerületek tekintetében, a közös zsinati és országos ügyeinkben éppúgy, mint Kárpát-medencei szinten és a reformátusok világközösségében. 2009. május 22-től közös élményünk, hogy egyházunk erőszakkal szétszakított szervezeti egysége fokozatosan, türelmes odafigyeléssel, a testvérfelekezeteket nem bántva, az etnikai feszültségeket figyelembe véve formálódik. Napról napra tanuljuk az egységet, és időről időre vizsgázunk is belőle. Életformává kell tennünk, hogy döntéseinknél magától értetődő szempont legyen a részegyházak helyzete, lelkisége, növekedése. Ez több megfontolást és tapintatot igényel minden testülettől. Döbbenetes, hogy együtt mennyi mindenünk van, és mennyi mindenben kellene még részeltetni egymást. A kölcsönös teherhordozás áldásai, az egység bizonyságai is táplálják önazonosságunk forrásait. Egységünk nem uniformizálás, hanem értékmegosztás és tanulás egymástól. A testvéri közösség megerősítésével az a célunk, hogy egyénileg és közösségileg vonzó, hívogató, megtartó, befogadó és maradásra ösztönző gyülekezeteink legyenek.

A Generális Konvent liturgiai bizottságának vezetője. Az elmúlt években folyamatosan napirenden szerepelt a liturgiai megújulás kérdése. Milyen szempontok alapján folyik tovább a munka?

Már másfél éve közösen végezzük a munkánkat a Romániai Református Egyház Zsinati Liturgiai Bizottságával. Együtt készítettük elő a sepsiszentgyörgyi és a debreceni egységfesztivál, valamint a cikluszáró zsinat istentiszteletét. Jó reménység van arra, hogy megszülessen egy közös és azonos szemléletű teljes vasárnapi istentiszteleti rend, és a későbbiekben egy egyeztetett szerkezetű és – ahol csak lehet – azonos szövegű ágenda. Adventre liturgikus füzetet készítünk elő, amelynek kipróbálására több gyülekezetet felkérünk majd, hogy minél hasznosabb visszajelzéseket kapjunk a munka folytatásához.

Meghirdette a Hirdesd az Igét! tiszántúli programot. Mi az üzenete ennek a kezdeményezésnek?

Először a tiszántúli esperesi karral, majd a lelkésztestületekkel ismertettük meg azt a lehetőséget, hogy a reformáció ötszázadik évfordulójára készülve, tudatosan foglalkozzunk az igehirdetés igen széles mezejével és lehetőségeivel, hiszen az igehirdetés sokkal tágabb kategória, mint csupán a szószéki prédikáció területe. Az erre a feladatra felkért programvezető koordinálásával sok témalehetőség közül választhatnak az egyházmegyék, és minden egyházmegye saját maga fogalmazza meg látását a többiek épülésére, önmaga megerősödésére. A program áprilisban indult útjára a szatmári evangelizációs héttel. Májusban a Békési Egyházmegyében folytattuk a közös beszélgetéseket a lelkipásztorokkal és a presbiterekkel. Júniusban a tiszántúli nőszövetségi konferencia előtt mutatjuk be a programot. Szeptember a Nagykunságé, ahol a Hirdesd az Igét! az iskolákban lesz a téma. A nyári hónapokban, valamint decemberben a szabadságok és az ünnep előtti elfoglaltságok miatt nem szervezünk programokat, így előre láthatóan jövő áprilisban ér körbe a Hirdesd az Igét! első éve a kilenc egyházmegyében. Az a célunk, hogy őszinte párbeszéd induljon közöttünk, és olyan csoportok jöjjenek létre és erősödjenek meg egyházmegyénként, amelyekkel 2016-ban elindulhatunk a református öntudat megerősítésére a gyülekezeti felnőttképzési programmal. A párbeszédbe lelkipásztorokat, presbitereket, gyülekezeti tagokat és különböző intézményeket is bevonunk, és egy-egy témafeldolgozást gyülekezeti körben zárunk le az adott egyházmegye valamelyik településén. Programunkkal kapcsolódunk már meglévő egyházmegyei kezdeményezésekhez is, de szeretnénk kapcsolódni egyházkerületként az egyházmegyékhez, és összekapcsolni az egyházmegyéket is egymással. A találkozások célja, hogy egyházunk minél hitelesebben tudja betölteni küldetését, segítsük a benne élők megszentelődését, és meghívjunk minél többeket az újjászületést kínáló közösségekbe, református gyülekezeteinkbe. Az eddigiek alapján igen jó a fogadtatása a kezdeményezésnek, és aktív a lelkipásztorok és presbiterek részvétele a kiscsoportos munkában. Rövidesen látogatható lesz a www.ttre.hu honlap Hirdesd az Igét! rovata is.

T. Németh László, fotó: Barcza János

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2015. június 21-i számában.