Fél évre elegendő gyógyszeradag fedezetével, 145 millió forinttal segíti egy észak-iraki keresztény kórház működését a magyar kormányzat, az erről szóló megállapodást május 29-én írták alá Budapesten.
Alberto Bottari de Castello pápai nuncius vezette az imádságot napjaink vértanúiért április 10-én este, Budapesten az Egyetemi templomban. A Szent Egyed közösség által szervezett áhítaton több keresztyén felekezet képviselői is részt vettek.
Virágvasárnapot ünneplő kopt keresztyénekre támadtak Egyiptom északi részén április 9-én.
Van, amiről sokat hallunk, mégis keveset tudunk. Naponta jelennek meg hírek a vallásuk miatt üldözöttekről, de csak akkor kezdünk mélyebben gondolkodni e kérdésről, ha már nemcsak a képernyőn keresztül találkozunk az üldöztetés következményeivel, hanem itt, a valóságban: amikor a menekültek az ajtónkon kopogtatnak. Mit kell tudnunk napjaink e fontos kérdéséről? Mit tesz az egyház? Mi a feladatunk? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Az üldözött keresztyénség és az egyház küldetése című nemzetközi külmissziós konferencia a Magyarországi Református Egyház (MRE) Missziói Irodája és az Interserve külmissziós szervezet szervezésében március 20-án Budapesten.
Sok szíriai muszlim tér át a keresztyénségre Libanonban, miután megmenekül a háborús övezet veszélyeitől, annak ellenére, hogy emiatt fenyegetések és támadások érték őket.
Az utóbbi két hétben közel kétszáz keresztény család hagyta el az északkelet-egyiptomi várost, El-Aríst, miután az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai több kopt keresztyént is meggyilkoltak.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet már évek óta humanitárius segítséget nyújt és fejlesztéseket végez a háború sújtotta Irakban. Egyik munkatársuk február 5-én az Iszlám Államtól a közelmúltban visszafoglalt Moszul városában járt, az ő helyzetjelentését olvashatják.
„Kelet-Európában a második világháború után eltökélt, szisztematikus keresztyénüldözés folyt, de nem feledkezhetünk el azokról a keresztyénekről sem, aki ma szenvednek el üldöztetést világszerte" – fogalmazott Bogárdi Szabó István a Keresztény társadalmi mártírium 1944-1956 elnevezésű nemzetközi konferencián február 9-én Budapesten.
Közel-keleti vallási vezetők arra kérika nyugati demokráciákat, hogy teremtsenek jövőképet és nyújtsanak humanitárius segélyt a közel-keleti keresztyéneknek, ne a befogadásukkal akarjanak segíteni.
Szeretnék, ha a magyar főváros az egyik központjává válna az üldözött keresztyének megsegítésének és a keresztyénüldözés elleni fellépésnek.
Az egyre erősödő vallási-etnikai nacionalizmus következtében tovább nőtt a keresztyénüldözés mértéke 2016-ban – derül ki az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezet év elején közzétett jelentéséből. Az Open Doors arra figyelmeztet: a vallási üldöztetés egyik jelentős mozgatórugója napjaink migrációs hullámának.
Veszélyben van a Közel-Kelet, Irak és Szíria keresztény közössége – hangsúlyozta Mar Ignatius Joseph III. Younan, a szír katolikus egyház feje január 11-i budapesti előadásán. A pátriárka a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott beszédében drámainak nevezte a helyzetüket. Az egyházfő azt mondta: terrorista, dzsihadista támadások irányulnak civilek ellen, ami tragikus következményekkel jár. Ferenc pápát idézve elfogadhatatlannak nevezte, hogy különböző csoportok Isten nevében gyilkolják egymást, Isten ugyanis „maga a szeretet, és nem a gyűlölet".
A béke világnapján, január elsején a Szent Egyed közösség fáklyás felvonulásra és ökumenikus imádságra hívta a híveket Budapesten és Pécsen. Budapesten az imádságot Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezette.
Sok iraki keresztyén idén is menekültként ünnepeli a karácsonyt. Akik mindent elvesztettek, azok értik szenvedésükben is igazán, mit jelent Isten aláhajló irgalma.
A parlament december 13-án 175 igen, 1 nem, 3 tartózkodó szavazattal határozatot fogadott el annak érdekében, hogy a világszerte tapasztalható keresztényüldözésekre felhívja a figyelmet. 2015-ben 7100 keresztényt végeztek ki a hite miatt, nyolcvan országban üldözik a keresztényeket. 130 millió embert folyamatosan üldöznek, miközben tavaly 2400 templomot ért támadást.
A vallások közötti párbeszéd fontosságáról, a néppárti frakció vallásügyekért felelős munkacsoportjának munkájáról és a keresztyénüldözés Európai Parlament általi elítéléséről nyilatkozott Hölvényi György európai parlamenti képviselő az evangelikus.hu portálnak.
Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) feltétel nélkül támogatja, hogy az Európai Parlament (EP) az Iszlám Állam közel-keleti etnikai és vallási kisebbségek ellen elkövetett rémtetteit csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén népirtásnak minősítette. A CEC nemzetközi büntetőjogi következményeket sürget az ügyben.
Ugrásszerűen megnőtt 2015-ben a keresztyénüldözések száma a világban, mindenekelőtt Észak-Koreában, máshol pedig a szélsőséges iszlamizmus miatt – derül ki az Open Doors (Nyitott ajtók) elnevezésű protestáns szervezet éves jelentéséből.
A cikk írója Eric Sarwar, pakisztáni presbiteriánus lelkész, valamint a Tehillim Egyházi Zene és Dicsőítő Iskola alapítója, egyben igazgatója. Erik jelenleg a Kálvin Szemináriumon folytat teológiai tanulmányokat mester fokozaton, a michigani Grand Rapidsban.
Világszerte imádkoznak a „Hónap fogvatartottjáért”, és leveleznek érte a vietnámi miniszterelnökkel. Emberjogi keresztyén szervezetek azt javasolják, hogy a világ különböző egyházaiban tartsanak imanapot az üldözött keresztyénekért november 13-án.