Határokat átívelő hit

2017. július 20., címkék: nigéria, keresztényüldözés, vallásszabadság

„Mindegy, hogy milyen gonosz erőkkel kell szembenéznem, soha nem töretek meg, soha nem törtök meg" – így imádkozott az a fiú, akit szülőföldjéről hurcolt el a Boko Haram. Egy héttel később a radikális militarista szervezet elengedte a fiatalembert, aki hazatérhetett családjához. Ilyen és ehhez hasonló csodák történnek Nigériában – derült ki püspökük magyarországi előadásából.

Református szolidaritás a Közel-Keleten

2016. november 21., címkék: szíria, közel-keleti reformátusok, református egyházak világközössége (rev), menekültmisszió, united church of christ (ucc), Szíria, keresztényüldözés, amerikai krisztus egyesült egyháza

Egyházunk is csatlakozik a Református Egyházak Világközössége (REV), annak nyugat-európai, valamint észak-amerikai tagegyházai összefogásához a krízis sújtotta térségben élő keresztyének támogatására.

Együttműködés az üldözött keresztényekért

2016. november 17., címkék: keresztényüldözés, emmi, emberi erőforrások minisztériuma (emmi)

A magyarországi egyházak segítségét kéri munkájához az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság - közölte az emberi erőforrások minisztere a mai egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélés után.

A béke legfőbb ellensége a közöny

2016. január 04., címkék: újév, Újév, keresztényüldözés

A Szent Egyed közösség január 1-jén ökumenikus imádságot szervezett Budapesten a békééért. Az imádságot Székely János katolikus püspök vezette, részt vett az eseményen Fabiny Tamás evangélikus püspök, Halil Juszef kopt ortodox főesperes és Aaron Stevens, a Budapesti Skót Misszió lelkésze is.

Az Európai Parlament a keresztyénüldözés ellen

2015. december 03., címkék: keresztényüldözés, európai parlament (EP)

Magas rangú találkozó keretében foglalkozott az Európai Parlament (EP) a világszerte erősödő keresztyénüldözéssel december 1-én Brüsszelben.

Imádkoztak az üldözött keresztényekért

2015. június 12., címkék: keresztényüldözés

A szenvedő és üldözött keresztényekért szállt az ima 2015. június 7-én a budai Gellérthegyen. A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz szervezésében többek között református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdista gyülekezetekből érkezettek könyörögtek együtt megkülönböztetésben és valós életveszélyben élő testvéreikért a magyar történelemben elsők között vértanúhalált szenvedett Gellért püspök emlékművénél.

Egy darabot a jövőből

2015. április 13., címkék: kenya, skót misszió, keresztényüldözés

„Elszomorít a kenyai mészárlás, és az is, hogy a történteknek nincs akkora sajtóvisszhangja, mint a párizsi eseményeknek" – ezt egy muszlim egyetemista mondta azon a budapesti összejövetelen, amelyet a kenyai Garissa egyetemen nemrégiben brutálisan meggyilkolt diákokra emlékezve tartottak a Skót Misszióban egy héttel a tragédia után.

Napjaink vértanúira emlékeztek

2015. március 29., címkék: virágvasárnap, keresztényüldözés

A huszadik század keresztény mártírjaira emlékeztek, és a hitükért ma is üldözöttekért könyörögtek március 27-én este Budapesten, a magyarországi egyházak vezetőinek szolgálatával.

Imádság a háborús területek békéjéért

2015. március 27., címkék: egyházak világtanácsa (evt), virágvasárnap, körlevél, keresztényüldözés, böjt, imádság

Virágvasárnap az Egyházak Világtanácsa (EVT) imádságra hívja tagegyházait azokért, akik a közel-keleti háborúkban érintettek, különösen Irakban, Szíriában, Líbiában és Egyiptomban. A böjti imádságos időszakban a reménytelenség helyébe léphet a reménység, és ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy jobban figyeljünk a kisebbségi csoportok sebezhetőségére és arra a veszélyre, amely a régió társadalmi sokszínűségének eltűnésével fenyeget. Olav Fykse Tveit főtitkár március 24-i levelében megszólítja az EVT tagegyházait.

Művészeti díj, Nobel béke-díj és Istenkáromlás

2014. október 30., címkék: keresztyénüldözés, evt, keresztényüldözés

A cikk írója Eric Sarwar, pakisztáni presbiteriánus lelkész, valamint a Tehillim Egyházi Zene és Dicsőítő Iskola alapítója, egyben igazgatója. Erik jelenleg a Kálvin Szemináriumon folytat teológiai tanulmányokat mester fokozaton, a michigani Grand Rapidsban.

Irak a félhold árnyékos oldalán

2014. szeptember 16., címkék: irak, keresztényüldözés, magyar ökumenikus segélyszervezet, reformátusok lapja

Irak és Szíria idén alighanem élére ugrik annak a listának, amely azokat az országokat sorolja föl, ahol a keresztyének leginkább üldöztetésnek vannak kitéve a hitük miatt. A két ország az elmúlt években egyre előrébb került az Open Doors nemzetközi keresztyén emberi jogi szervezet rangsorában, de ami az utóbbi hetekben történt a térségben, minden eddigit felülmúl.

Az iraki emberi jogi helyzetről

2014. szeptember 05., címkék: egyházak világtanácsa (evt), keresztényüldözés, nyilatkozat, irak

Az Egyházak Világtanácsa (WCC) Nemzetközi Ügyekért felelős Egyház Bizottságának (CCIA) delegációja jelenleg éppen Irak kurdisztáni területén van kiküldetésben. A CCIA nagyra értékeli az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását az észak-iraki helyzet kapcsán – szerintük ez a helyzet teljes mértékben megköveteli a nemzetközi közösség célzott és folyamatos figyelmét. Alább a delegáció helyszíni tudósítását és egyben a bizottság nyilatkozatát olvashatják.

A keresztényüldözés ellen

2014. augusztus 18., címkék: közlemény, katolikus püspöki konferencia (mkpk), ökumenikus tanács (meöt), keresztényüldözés

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Egyház közös nyilatkozata.

Hogyan imádkozzunk az üldözött keresztyénekért?

2012. október 08., címkék: ima, keresztényüldözés

Aaron Stevens, a Skót Egyház Európa Egyházmegye Missziói Bizottságának vezetője (és nem mellesleg a Budapesti Református Skót Misszió lelkésze) illetve Rhona Blair Dunphy, a Skót Egyház Európa Egyházmegye hírlevelének szerkesztője egy linkgyűjteményt állított össze, hogy segítse azokat, akik szeretnének imádkozni az üldözött keresztyénekért.

Böjti kiállás az üldözött keresztényekért

2012. március 09., címkék: német protestáns egyház (ekd), Nikolaus Schneider, keresztényüldözés, nikolaus schneider, ima

A Németországi Protestáns Egyház (EKD) Tanácsának elnöke, Nikolaus Schneider arra szólította fel a híveket, hogy a vasárnapi istentiszteleteken imádkozzanak Yousef Nadrkhani, Iránban bebörtönzött lelkész szabadon bocsátásáért. A böjti időszak második vasárnapját, amely ebben az évben március negyedikére esett, 2010 óta az üldözött keresztényekért való könyörgésnek szenteli a német egyház, kifejezve, hogy elfogadhatatlannak tartják, ha valakit vallási hovatartozása miatt bebörtönöznek és halálra ítélnek. A vallásszabadság és a szabad vallásgyakorláshoz való jog írásban is rögzített emberi jog, amely vonatkozik az iráni vallási kisebbségek tagjaira is.

A REV közös imádkozásra hív Nigériáért

2012. január 31., címkék: ima, keresztényüldözés, református világközösség (rev)

Közös imádkozásra hív mindenkit Setri Nyomi, a Református Egyházak Világközösségének főtitkára a nigériai keresztényeket és muszlimokat érő erőszakos támadások miatt.

Újabb vallási összetűzés Kairóban

2011. október 10., címkék: keresztényüldözés, egyiptom

Tiltakozó kopt keresztények csaptak össze az egyiptomi biztonsági erőkkel Kairóban október 9-én vasárnap este. Az erőszak cselekményeknek halálos áldozatai is vannak.

Tiportatunk, de el nem veszünk

2011. április 29., címkék: egyházüldözés, keresztényüldözés, történelem, károli egyetem (kre), konferencia, Történelem

A 20. század református hőseiről, mártírjairól és áldozatvállalóiról tartanak egésznapos konferenciát kedden, a Károli Gáspár Református Egyetem hittudományi és bölcsészkara szervezésében.

Az EU-külügyminiszterek közös állásfoglalást adtak ki a vallási türelmetlenségről

2011. február 22., címkék: európai unió, keresztényüldözés

A vallási türelmetlenség és diszkrimináció megnyilvánulásai miatti aggodalmukat hangoztatták brüsszeli állásfoglalásukban a külügyek irányítói.

Az EP elítélte a keresztyének elleni erőszakot

2011. január 22., címkék: európai parlament (EP), egyházellenes, keresztényüldözés

Állásfoglalásban emelte fel hangját az Európai Parlament (EP) a keresztyénekkel szembeni és minden más vallási indíttatású erőszak ellen csütörtökön.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.