A Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora nyilvános pályázatot hirdet az egyetem egyetemi főtitkári tisztségének betöltésére.
A lelkészi és tanítói hivatásban mindig csak adni kell, az igazi elismerés pedig mások sikerében rejlik. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem az ország egyik legrégebbi felsőoktatási intézménye, 1538 óta tanítanak egy olyan intézmény falai között, amelynek padjait Ady, Móricz, Csokonai és Szabó Magda is koptatta. Az egyetem egyszerre próbálja egyesíteni a hagyományt és a modern módszereket. Megnéztük, hogyan élnek a hallgatók és oktatók a „Közösség, hit, tudás" jelmondat szellemében.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora pályázatot hirdet az Ószövetségi Tanszékre egyetemi docensi álláshelyre, a Pedagógia és Pszichológia Tanszékre főiskolai tanári álláshelyre, a Testnevelési Tanszékre főiskolai docensi álláshelyre, és a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékre főiskolai docensi álláshelyre.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Elnöksége, mint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) fenntartója nyilvános pályázatot hirdet a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektori megbízatásának ellátására.
Díszpolgárrá fogadta Andreas Hess lelkipásztort a Debreceni Református Hittudományi Egyetem közössége. A svájci református lelkész, a HEKS segélyszervezet korábbi magyar kapcsolatokért felelős munkatársa hosszú időn át és jelentős mértékben járult hozzá az egyetem oktatói, nevelői és tudományos célkitűzéseinek megvalósításához.
Az Ószövetségről beszélgetett a Csillagpont fiataljaival Kustár Zoltán a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora, ószövetséges professzor. Az egyetemtől egyébként sem áll távol, hogy laikusoknak adjon mélyebb teológiai tudást: szeptembertől ismét elindul a teológia minor részismereti képzésük, amelyre még lehet jelentkezni.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2019 szeptemberétől részismereti képzést indít angol, ember- és társadalomismeret, ének-zene, informatika, matematika, valamint testnevelés és sport műveltségterületeken.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem a 2019-2020. tanévben is várja az alapozó elméleti teológiai ismeretek iránt érdeklődőket.
Hit- és erkölcstanoktatói szakirányú továbbképzést indít a Debreceni Református Hittudományi Egyetem a 2019-2020. tanévben is.
„Őszinte, elfogadó, hiteles." Több mint kétszáz ember mondta el, mit gondol arról, milyen a jó lelkész. A Magyar Református Egység Napján a Debreceni Református Hittudományi Egyetem pavilonjában többek között arról kérdeztük az egységnapra látogatókat, hogy milyen tulajdonságokkal „kell" hogy rendelkezzenek a lelkipásztorok. A legtöbben – a válaszadók húsz százaléka – az őszinteséget írták, utána szorosan – egy százalékkal lemaradva – az elfogadás áll, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a hitelesség került.
Az eltelt évtized megmutatta, hogy a magyar reformátusok egysége él és élni akar – ahogy egy fa is. Ezért faültetéssel kezdődött református egységünk hálaadóünnepe a Magyar Református Egyház Zsinatának május 17-i ülése előtt. Egyházunk püspökei és a Kárpát-medencei egyházmegyék képviselői közösen ültettek el egy tölgyfát a Debreceni Református Kollégium Díszudvarán, ezzel is kifejezve összetartozásunkat.
Miért tanul valaki lelkésznek? Honnan és mikor jön az elhívás? Muza Blanka szerint racionálisan nem magyarázható az a belső indíttatás, amiért lelkipásztor lett. A diplomáig vezető útról beszélgettünk Blankával, aki tavaly végzett a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, most pedig beosztott lelkipásztor Hosszúpályiban.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora pályázatot hirdet a Romológia Tanszékre egy főállású, teljes munkaidős egyetemi docensi álláshelyre.
Nincs más dolgunk csak mesélni?! Kádár Annamária pszichológussal szorongásról, élettörténetről, küzdelmekről és kontrollvesztettségről beszélgettünk. A Mesepszichológia könyv írója januártól a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen oktatója.
Vendégoktatók küldéséről és fogadásáról, hallgatói csereprogramról és közös kutatási projektekről írt alá együttműködési megállapodást szeptember 27-én a Kampeni Református Teológia és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.
A 480. tanévét nyitotta meg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) szeptember 8-án, szombaton délelőtt. Az ünnepségen díszdoktorrá avatták Jooseop Keum koreai református lelkipásztort, az Egyházak Világtanácsa volt missziói igazgatóját, szöuli egyetemi tanárt, a kortárs ökumenikus mozgalom egyik meghatározó református alakját.
Rendhagyó ajánlattal készül a tanévre a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE): osztálykirándulások teljes körű szervezését vállalják középiskolás korosztály számára a cívisvárosban.
A július 25-én este nyilvánosságra hozott ponthatárok szerint a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (DRHE) tanító szakon 74 diák érte el az elegendő, 282-es ponthatárt. Hitéleti képzésre összesen 39 diákot vettek fel. A legnépszerűbb nem világi szak a vallástanár, azaz a református hittanár-nevelőtanár volt idén. Aki lemaradt volna, még van esélye, ugyanis pótfelvételin keresztül jelentkezhet még tanítónak, vagy akár lelkésznek és vallástanárnak is.
Vezető beosztásban dolgozik? Számos kihívással néz szembe? Szerezzen intézményvezetői és szervezetfejlesztési ismereteket a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen! Gyakorlati tudást kínálnak egyházi fenntartású intézmény vezetőinek, munkatársainak és az ilyen pályára készülőknek.
Miért tanul valaki lelkésznek vagy tanítónak? Honnan és mikor jön az elhívás? Egyáltalán mi a közös a két szakmában? Vajon mi alapján választják a 18 évesek ezeket a hivatásokat? A sikeres záróvizsgák után a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) friss diplomásai beszéltek jövőképükről és elhívásukról.