Széthúzástól az egységig

2019. május 24., címkék: egység10

Több mint kétmillióan vallották magukat reformátusnak 1880-ban az Osztrák-Magyar Monarchia magyar koronához tartozó területein. A 139 évvel ezelőtti reformátusság életét a széthúzás, a vita, valamint a szervezeti és gondolkodásbeli különbségek jellemezték, ma viszont egy irányba tartó közösségünkért adunk hálát. A széttöredezettségből az egységig – az 1881-es és a 2009-es alkotmányozó zsinatokon át – vezető úton Baráth Béla Levente kalauzolt minket.

Egységnapi találkozások Debrecen főterén

2019. május 23., címkék: egység10

Igazi fesztiválhangulat uralkodott Debrecenben május 18-án, miután a Nagytemplom előtti teret, a környező utcákat és épületeket is megtöltötték azok a reformátusok, akik a Magyar Református Egyház újraegyesítésének tízéves évfordulójára érkeztek a városba. Kórustalálkozó, pódiumbeszélgetés, játszóház, számos színes program várta a közel tízezer résztvevőt.

Közösségünk, összetartozásunk, életünk

2019. május 21., címkék: egység10, egységnap

„Csak úgy lehetünk igazi reformátusok, ha valóban Krisztusra tekintünk és az életünkkel is hirdetjük, amire az evangélium tanít bennünket” – az egységnap résztvevőit arról kérdeztük, mi hozta el őket Debrecenbe és mit is jelent nekik reformátusságunk.

A találkozás kiváltsága

2019. május 20., címkék: egységnap, egység10

„Szól az ima azért, hogy ébredés legyen közöttünk, és azért is, hogy ez a nap valóban az öröm és a hálaadás alkalma legyen” – a szombati egységnapon mi is ellátogattunk az imaláncra, hogy másokkal együtt fohászkodjunk.

Valósítsuk meg Isten álmát!

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

Az egyház küldetésének lényege, hogy megossza a világgal a meghallott evangéliumot, a megváltás csodálatos  örömhírét – fogalmazott Fekete Károly tiszántúli püspök az egységnapi hálaadó istentisztelet igehirdetésében. Szombaton délután a debreceni Nagytemplom előtt több ezer magyar református vett részt az úrvacsorás alkalmon.

Egységéért ad hálát a Magyar Református Egyház

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

„Együtt kell várnunk Isten Szentlelkét, hogy fújja ki életünk völgyeiből, patthelyzeteink holtpontjaiból a reménytelenséget, és a középpont, Krisztus felé tereljen bennünket, akinél minden töredezettség egészséggé és éppé válik. Boldog az a nép, amely Isten kezében óhajt egy lenni. Legyünk mi ilyen nép!" – mondta Fekete Károly tiszántúli püspök, aki a szétszóratott és megelevenített csontokról szóló ezékieli próféciáról beszélt köszöntőjében a május 18-i egységünnepet megnyitó áhítatában.

Unokáink is ünnepeljenek!

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

A református nagycsalád egy segítőkész család, amelyik a mindennapokban is megéli egységét – hangsúlyozzák a magyar református egyházi vezetők. Május 18-án, szombaton ezrek ünneplik a Magyar Református Egység Napját Debrecenben.

Hálás szívvel

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

Tíz évvel ezelőtt Debrecenben erősítettük meg összetartozásunkat mi, magyar reformátusok. Hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évtizedben megtartott bennünket. Szabadságot kaptunk az evangélium hirdetésére és az egyház építésére. Hálásak vagyunk, hogy száz éves, kényszerű elszakítottságunk ellenére is megmaradhatott testvéri egységünk.

Hazatérő gyermekeink

2019. május 17., címkék: egység10

„Ma a Kálvin Egyházkerület hazatalált, ennek pecsétje Isten és emberek előtt csatlakozásunk aláírása" – mondta Krasznai Csaba, az Amerikai Egyesült Államokban található Kálvin Egyházkerület püspöke. A tengerentúli református közösség a május 17-i ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz.

Bővüléssel ünnepeljük az egységet

2019. május 17., címkék: egység10

Az amerikai Kálvin Egyházkerület is csatlakozott a tizedik születésnapját ünneplő Magyar Református Egyházhoz a május 17-i debreceni ünnepi zsinati ülésen. A debreceni Nagytemplomban visszatekintettek a magyar református egység elmúlt évszázadaira és hálát adtak az egyre szorosabb testvéri kötelék áldásaiért.

Krisztusra mutató élet

2019. május 17., címkék: egység10, amerikai reformátusok (kálvin egyházkerület), bütösi jános

Az amerikai magyar református gyülekezeteket egy részét összefogó és a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület a május 17-i ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz. Az egyház korábbi püspöke, a nyírségi származású Bütösi János személye különleges kapcsolódási pont egyházaink között.

Hirdesse egységünket!

2019. május 17., címkék: debreceni teológia (drhe), egység10

Az eltelt évtized megmutatta, hogy a magyar reformátusok egysége él és élni akar – ahogy egy fa is. Ezért faültetéssel kezdődött református egységünk hálaadóünnepe a Magyar Református Egyház Zsinatának május 17-i ülése előtt. Egyházunk püspökei és a Kárpát-medencei egyházmegyék képviselői közösen ültettek el egy tölgyfát a Debreceni Református Kollégium Díszudvarán, ezzel is kifejezve összetartozásunkat.

Korokon átívelő egységünk

2019. május 16., címkék: egység10

„Őrizzen meg az Úr Isten, ki legyen néktek is, kedves hittestvér utódaink gondviselő jó Atyátok…” – szól az üzenet nekünk, ma élő reformátusoknak hat évtizeddel korábbról. A Magyar Református Egység Napjára készülve riportsorozatunk legújabb részében annak jártunk utána, ki írta a fenti sorokat és hogyan változik egy gyülekezet élete, ha hosszú évek után végre újra saját lelkipásztora lesz.

Nem kerülhetjük meg a Lélek egységét

2019. március 04., címkék: egységnap, egység10

A magyar reformátusok május 18-án, Debrecenben közösen szeretnének hálát adni a pont tíz éve újraegyesült Magyar Református Egyházért. A szervezőket erről az egységről, a várható programokról és elmúlt tíz évről kérdeztük.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.