Szolgálni örömmel és tiszta szívvel

2014. február 20., címkék: évfordulók

Egy értékmentő beregi lelkész emlékezete. Százkét éve született, s huszonöt éve hunyt el Csiszár Árpád.

Ítélet március 7-én

2014. február 20., címkék: hegedűs lorant, horthy miklós, hegedűs loránt

Március 7-én hirdet ítéletet az egyházmegyei bíróság az ifj. Hegedűs Loránt elleni fegyelmi eljárásban. Rövidhír.

A Keresztény-Zsidó Tanács nyilatkozata

2014. február 20., címkék: keresztény-zsidó tanács, közlemény

A Keresztény-Zsidó Tanács, amely magyarországi keresztény egyházak, valamint zsidó vallási szervezetek képviselőinek hivatalos tanácskozó testülete, a következő nyilatkozatot teszi a Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán kialakult vitáról, mely már kezdi veszélyeztetni a 70. emlékév megrendezésének eredményességét.

A Debreceni Református Egyházmegye esperesének közleménye

2014. február 20., címkék: vad zsigmond, debrecen-homokkert, debreceni egyházmegye

Vad Zsigmond állásfoglalása Ágoston Tibor Debrecen-homokkerti református presbiternek a holokausztra tett kijelentésével kapcsolatban.

A békesség szolgálatában

2014. február 19., címkék: tábori püspök, tábori lelkészség, tábori lelkész

Bensőséges ünnepen emlékeztek a tábori lelkészi szolgálat (TLSZ) húsz évvel ezelőtti újraindítására a magyarországi történelmi egyházak, a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) képviselői február 19-én Budapesten.

Folyamatosan változó keretek

2014. február 19., címkék: zsinati tanács, egyházfinanszírozás, bölcskei gusztáv

A Zsinati Tanács idei első ülésének leghangsúlyosabb momentuma az elnöki beszámoló volt, amelyben Bölcskei Gusztáv hosszan taglalta az egyházi költségvetés alapjait jelentő állami keretek változásait. A Zsinat lelkészi elnöke ismét hangsúlyozta: az egyházfinanszírozás teljes újragondolására és új alapokra helyezésére van szükség.

Az EDYN szervezet felsővezető-titkári állást hirdet

2014. február 19., címkék: Pályázat, pályázat, edyn

Ecumenical Diaconal Year Network (EYDN)- mely a fiatalok önkéntes munkájának szervezését irányítja Európaszerte - , felsővezető-titkárt (executive secretary) keres budapesti irodájába.

Egyházzenei Kórusmű Pályázat

2014. február 19., címkék: pályázat, Pályázat

Pályázatot hirdet az Evangélikus Egyház egyházzenei kórusművek írására.

Gazdaság, finanszírozás, költségvetés

2014. február 19., címkék: zsinati tanács

A Magyarországi Református Egyház gazdasági ügyekben illetékes legmagasabb szintű testülete, a Zsinati Tanács megtartotta idei első ülését február 19-én a Zsinati Székházban. A testület elsősorban költségvetési, javadalmazási és támogatási kérdésekről döntött.

Pályázat fejlesztési referens munkakörbe

2014. február 19., címkék: Pályázat, pályázat, adminisztráció

A Református Zsinati Hivatal, amely az Magyarországi Református Egyház országos adminisztrációját végzi, fejlesztési referenst keres.

Pályázat gyerekprogramokra

2014. február 18., címkék: tandem fejlesztési alap, Pályázat, pályázat

Az Ökumenikus Segélyszervezet a TANDEM Fejlesztési Alap keretében pályázatot hirdet gyerekfejlesztési tapasztalattal rendelkező civil és egyházi szervezetek számára.

Szembenézni a múlttal és a jelennel

2014. február 18., címkék: kommunista diktatúra, tőkéczki lászló, interjú, reformátusok lapja

Az ember és a közösség a saját múltjával azonos. Akár tetszik az neki, akár nem, akár bevallja magának, akár nem, ott van ve­le, benne, ezért fontos megismernie – hangsúlyozza Tőkéczki László történész, a Dunamelléki Református Egy­házkerület főgondnoka. A köztévé rendszerváltoztatásra emlékező Szabadság tér '89 című műsorának szakmai szerkesztőjével a kommunizmus áldozatainak emléknapjához közeledve a vörös diktatúra által a református egyháztól követelt áldozatokról és a huszonöt évvel ezelőtt történt átalakulásról beszélgettünk.

Húsz éve a katonák közt

2014. február 18., címkék: interjú, tábori lelkészség, reformátusok lapja, jákob jános

Február 19-én ünnepli újraindulásának huszadik évfordulóját a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata. Az elmúlt két évtized tapasztalatairól Jákob János dandártábornokot, protestáns tábori püspököt kérdeztük.

Oktatási vezetők konferenciája

2014. február 18., címkék: konferencia, református oktatás, papp kornél

A református oktatási intézmények és a fenntartók képviselői február 12. és 14. között tartották helyzetelemző konferenciájukat Berekfürdőn. Az értekezlet első napján Papp Kornél oktatási irodavezető értékelte az oktatás területén 2010 óta bekövetkezett változásokat, majd Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntötte a részvevőket, kiemelve az egyházi nevelés-oktatás jelentőségét, valamint a gazdaság és az oktatás szoros kapcsolatát.

Az Ő hűségében megmaradva

2014. február 18., címkék: Házasság hete, házasság hete, vélemény

„A párunkban történő változásokra, bármily irányúak is, mi magunk is hatással vagyunk" – Szalay László Pál gondolatai a házasságról.

Támogatás a hajléktalanokat segítő tanyaprojektnek

2014. február 18., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), tanyaprogram

Folytatódhat a bajai tanyaprojekt, mely a most elnyert hárommillió forintnyi pályázati támogatásnak köszönhetően tovább fejleszthető. A hajlék nélkül élők megsegítésére kidolgozott program sikeres, már többeknek segített újra talpra állni.

Az EJB imádságra hív – nem csak böjtben

2014. február 18., címkék: ima, jövőkép, ejb, fekete ágnes

Az Egyházi Jövőkép Bizottság a gyülekezetekkel megkezdett párbeszéd és egyházunk jövőjéért viselt közös felelősségünk fontos mozzanataként tekint az imádság szolgálatára.

Idén először ülésezik a Zsinati Tanács

2014. február 17., címkék: zsinati tanács, hittan, egyházfinanszírozás

A Magyarországi Református Egyház gazdasági ügyekben legmagasabb szinten illetékes testülete, a Zsinati Tanács február 19-én, szerdán ül össze először 2014-ben. A tanácskozás középpontjában az egyház és intézményei idei költségvetése áll majd.

Lelkipásztor segít Szocsiban

2014. február 17., címkék: szocsi

Nemcsak atléták utaznak a téli olimpiára, hanem sport-lelkigondozók, többek között Jörg Walcher, egykori snowboard profi, aki az osztrák, német és svájci olimpikonokat támogatja.

Már lehet jelentkezni a Szeretethídra

2014. február 17., címkék: Szeretethíd, szeretethíd

Megújult honlapon fogadja a jelentkezéseket a Református Szeretetszolgálat az idei Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokra.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió