Ez történt a cikluszáró zsinati ülésen - szerda

2014. november 12., címkék: közvetítés, xiii. zsinati ciklus 15. ülés, Közvetítés

Minden történés a Zsinat XIII. ciklusának utolsó, tizenötödik üléséről, folyamatosan frissülő szöveges közvetítésünkben.

Kálvinizmus ma

2014. november 12., címkék: john chalmers, konferencia, kálvin jános, károli egyetem (kre), bölcskei gusztáv, kálvin emlékév

Milyen hatása van Kálvin János életművének a mai közéletre és társadalomra? Ezt a témát járta körül a Magyarországi Református Egyház (MRE), a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), a Református Közéleti és Kulturális Központ, valamint a Hanns Seidel Alapítvány közös konferenciája, melyet 2014. november 10-én tartottak az MRE Zsinati Székházában Budapesten – Kálvinizmus ma címmel.

„Cigány gyülekezetünk felnőtt”

2014. november 11., címkék: sátoraljaújhely, konfirmáció, cigánymisszió, Konfirmáció

Felelős egyháztagok lettek azokból, akik nem tartoztak az Úr népéhez. Konfirmáció volt a sátoraljaújhelyi cigány gyülekezetben.

Ifjúsági missziós hálózat szövődik

2014. november 11., címkék: ifi

Gyülekezeti ificsoport, egyházmegyei, illetve egyházkerületi ifjúsági programok, ifjúsági szervezetek határon innen és határtalanul, egyetemi gyülekezetek és teológiák – egy-egy szál a református egyházon belül, amelybe belekapaszkodva megváltozhatnak ifjú életek. Ezeket a szálakat igyekezett hálóvá összeszőni a Zsinati Ifjúsági Iroda által szervezett képzés, illetve munkatársi találkozó november 3–5. között Berekfürdőn, amelyre nyolcvan résztvevő érkezett szerte a Kárpát-medencéből.

Múltunkkal a jövőbe

2014. november 11., címkék: tiszáninneni egyházkerület, évforduló, sárospatak, hetedik református világtalálkozó, konferencia, világtalálkozó, bodrogkeresztúri konvent

„Küldetésünk, hogy a szabadság örömét továbbadjuk az élet jó ízét elvesztett világban; gyűlölettől átszőtt, önző társadalmunkban felmutassuk az önzetlen jó szándék és a megbocsátás gazdagságát" – hangzott el a Tiszáninneni Református Egyházkerület november 8-i cikluszáró, lelkész-presbiteri konferenciáján, Sárospatakon. Az ünnepi istentisztelettel egybekötött, a VII. Magyar Református Világtalálkozó részeként megrendezett találkozón az egyházkormányzást máig meghatározó Bodrogkeresztúri Konvent 280. évfordulójára emlékeztek.

Családi életre nevelés és kapcsolati kultúra fejlesztése

2014. november 11., címkék: Pályázat, pályázatok, pályázat

Családi életre nevelés és kapcsolati kultúra fejlesztése témakörben 40 órás pedagógus továbbképzés indul a KRE Bölcsészkarán.

Megvalósult álom

2014. november 11., címkék: nagycsere-haláp

Csaknem hét millió forintból valósult meg a Nagycsere-Halápi gyülekezet nagy álma, hosszú idő után mindkét településen imaházat alakítottak ki.

Ifjúsági missziós hálózat szövődik

2014. november 10., címkék: ifjúsági misszió, gekib

Gyülekezeti ificsoport, egyházmegyei, illetve egyházkerületi ifjúsági programok, ifjúsági szervezetek határon innen és határtalanul, egyetemi gyülekezetek és teológiák – egy-egy szál a református egyházon belül, amelybe belekapaszkodva megváltozhatnak ifjú életek. Ezeket a szálakat igyekezett hálóvá összeszőni a Zsinati Ifjúsági Iroda által szervezett képzés, illetve munkatársi találkozó november 3–5. között Berekfürdőn, amelyre nyolcvan résztvevő érkezett szerte a Kárpát-medencéből.

275 éve töretlenül

2014. november 10., címkék: évfordulók, kántus, évforduló

A Debreceni Református Kollégiumi Kántus 275. jubileumi koncertje.

Pályázat a mosonmagyaróvári református templom felszentelésének 75. évfordulója alkalmából

2014. november 10., címkék: pályázat, pályázatok, Pályázat

A Mosonmagyaróvári Református Egyházközség Presbitériuma a mosonmagyaróvári református templom felszentelésének 75. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet Mosonmagyaróvár és vidékének református egyháztörténete a reformáció korától napjainkig címmel.

Tudjuk-e mit és hogyan mondunk a bioetikai vitákban?

2014. november 10., címkék: strassbourg, bioetika

Az Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának 2014. november 6-7-i strasbourgi munkaülésén felmerült kérdések.

Történelmi fordulat Svájcban magyar részvétellel

2014. november 10., címkék: bölcskei gusztáv, sek, svájc

A Svájci Református Egyházak (SEK) Bernben ülésező küldöttgyűlése közös zsinat létrehozásáról döntött. A november 3-4-i ülés díszvendégeként Bölcskei Gusztáv, az MRE lelkészi elnöke is felszólalt.

Lezárul egy korszak

2014. november 09., címkék: előzetes, közvetítés, Közvetítés, bölcskei gusztáv, zsinat, xiii. zsinati ciklus 15. ülés

November 12-13-án tartja utolsó ülését a Magyarországi Református Egyház Zsinata a tizenharmadik zsinati ciklusban. Az MRE legfőbb döntéshozó és intézkedő testülete jelenlegi összetételében befejezi munkáját és ezzel véget ér Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnökének tizennyolc éves egyházkormányzói időszaka is.

„… mindennapi kenyeret Beregszásznak…”

2014. november 07., címkék: kárpátalja, beregszász, neu-insenburg

Tíz éves a neu-insenburgi gyülekezet beregszászi rászorulókat támogató segélyprogramja.

A Zsinat külföldi vendégei

2014. november 07., címkék: zsinat, john chalmers, xiii. zsinati ciklus 15. ülés

A 2014. november 12-13-i zsinati ülésen külföldi vendégek is részt vesznek, akik európai, ázsiai és afrikai testvéregyházakat képviselnek.

Újra találkoznak a református szőlészek és borászok

2014. november 06., címkék: borum, mrsz

November 15-16-án rendezi meg a második BORUM-ot a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Török-magyar szimpózium a Károlin

2014. november 05., címkék: konferencia, évforduló, első világháború, i. világháború, károli egyetem (kre)

Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom katonai együttműködéséről rendeztek kétnapos konferenciát magyar és török történészek részvételével a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE).

Vallástanár

2014. november 05., címkék: pályázat, pályázatok, Pályázat

A váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola pályázatot hirdet református vallástanár MA munkakör betöltésére.

Huszonhárom intézmény – huszonhárom millió forint támogatás

2014. november 04., címkék: Kárpát-medencei Református Oktatási Alap, adománygyűjtés, oktatási alap

A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2013. évi adománygyűjtéséből 12.700.580 forint támogatás folyt be, a Magyar Református Egyház költségvetéséből 11 millió forint összeggel támogatta az alapot, a Magyar Bibliatársulat pedig a Bibliaprogramra 2 millió forint keretösszeget ajánlott fel.

Nagy segítség koszovói iskolásoknak

2014. november 04., címkék: koszovó, mrsz

A Magyar Református Szeretetszolgálat 12 millió forint értékben adományozott humanitárius segélycsomagot több hátrányos helyzetű családnak, illetve iskoláknak Koszovóban.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió