Ifjúsági imaéjjel Kolozsvárott

2014. november 26., címkék: beszámoló, kolozsvár, imaéjjel 2014, ifi

Október 10., Kolozsvár, Mărginaşa utca 42., este 8 óra. Egy olyan alkalom vette kezdetét, melynek során elcsendesedhettünk, közösségben Isten elé vihettük terheinket, más gyülekezetek kéréseit. Az imaéjjel szót hallván éjszakába nyúló, folyamatos, éber, szívből- lélekből jövő imádkozás jutott eszembe. Ám messze nem(csak) erről volt szó.

Védőháló rászoruló fiataloknak

2014. november 24., címkék: nevelőszülői hálózat, tiszáninneni egyházkerület

Tovább bővült a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülői Hálózata. Miskolcon újabb húsz szakember tett fogadalmat arról, hogy rászoruló gyermekekről szeretne gondoskodni. A hálózat 2009-es indulása óta folyamatosan emelkedik a nevelőszülők száma, akik országosan eddig mintegy ezer fiatalt fogadtak be családjaikba.

Segítség Kárpátaljának

2014. november 21., címkék: pál sándor, kárpátalja, zán fábián sándor, bölcskei gusztáv, szeretetszolgálat (mrsz), kárpátaljai reformátusok (kre)

„Csak akkor tudunk megmaradni, ha a Kárpát-medencei magyarok odaállnak mellénk és a segítségüket eljuttatják hozzánk” – mondta Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök azon tájékoztatón, amelyet az ott élő közösségeknek a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közreműködésével nyújtott segítségről tartottak. Az MRSZ cselekvési tervében 124 millió forint szerepel, az összeg fele már összegyűlt – hangzott el az eseményen.

Bölcskei Gusztáv a vesztfáliai zsinat vendége volt

2014. november 21., címkék: bölcskei gusztáv, vesztfáliai zsinat

A Zsinat lelkészi elnöke részt vett és felszólalt testvéregyházunk zsinatán Bielefeldben, ahol a család témája állt a középpontban.

Vallás és civiltársadalom Magyarországon és Németországban

2014. november 19., címkék: konferencia, heidelberg

Beszámoló a Heidelbergi Egyetemi konferenciáról 2014. november 13-16 között.

Theológák a Nőszövetség őszi konferenciáján

2014. november 19., címkék: theologa

Idén először vettek részt theológák a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének őszi, Berekfürdőn tartott Konferenciáján.

Középkori templomok útja

2014. november 19., címkék: középkori templomok útja

Lezárult a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával, a „Középkori templomok útjának turisztikai attrakciófejlesztése" című projekt, amelynek keretében 11 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és 7 partiumi templom műemléki helyreállítása és látogatóbarát fejlesztése valósult meg.

Az Egyházak Világtanácsa gratulált a Német Protestáns Egyház új elnökének

2014. november 18., címkék: egyházak világtanácsa (evt), ekd

Dr. Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, gratulált Heinrich Bedford-Strohmnak a Német Protestáns Egyház (EKD) újonnan megválasztott elnökének.

(L)Égből kapott segítség

2014. november 17., címkék: bethesda, LG

Azokban az időkben, amikor a profit mindinkább felülírja a szeretetet, Isten különös gondviselése, hogy épp az LG adományából vált klimatizálttá a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának Ilka utcai épülete.

120 éve szentelték fel a zuglói református templomot.

2014. november 14., címkék: évfordulók, évforduló

Szász Károly püspök 120 éve, 1894. november 14-én szentelte fel a zuglói református templomot.

Része lenni a gyógyító királyi vendégségnek

2014. november 14., címkék: Istentisztelet, xiii. zsinati ciklus 15. ülés, istentisztelet

A XIII. zsinati ciklus utolsó ülésszakát november 12-én és 13-án tartották Budapesten. A zsinati munka befejeztével úrvacsorás istentiszteletet tartottak az Abonyi utcai székházban, amelyen a Zsinat leköszönő lelkészi elnöke, Bölcskei Gusztáv hirdette az Isten igéjét.

Széthúzástól az egységig

2014. november 13., címkék: értékelés, xiii. zsinati ciklus 15. ülés, bölcskei gusztáv

Az egymással vetélkedő egyházkerületek korszakától a református intézmények folyamatos bővülésén és a Kárpát-medencei egység izmosodásán keresztül vezetett az ív az elmúlt tizennyolc évben a jövőjét kutató egyház közösségéig – értékelte a három egymást követő egyházkormányzói ciklusa alatt történteket a XIII. Zsinat 15., cikluszáró ülésén Bölcskei Gusztáv, a Zsinat leköszönő lelkészi elnöke.

Ez történt a cikluszáró zsinati ülésen - csütörtök

2014. november 13., címkék: közvetítés, xiii. zsinati ciklus 15. ülés, reformátusok lapja, Közvetítés

A XIII. zsinati ciklus 15. ülése második napjának történései folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésünkben.

Öt éve újra zsinati közösségben a magyar reformátusok

2014. november 12., címkék: xiii. zsinati ciklus 15. ülés, tarr zoltán, magyar református egyház

„Egyre határozottabban jelen van és jelen kell lennie gondolkodásunkban az egység ügyének. A református egyház szolgálata elképzelhetetlen e nélkül" – hangsúlyozta a Kárpát-medencei református együttműködés elmúlt tíz évét átfogó – a Generális Konvent működésének tizedik, a Magyar Református Egyház létrehozásának ötödik évfordulóján elmondott – visszatekintésében Tarr Zoltán zsinati tanácsos november 11-én a Zsinat cikluszáró ülésszakának első napján.

Túl jó- és rosszindulaton

2014. november 12., címkék: bölcskei gusztáv, xiii. zsinati ciklus 15. ülés, megnyitó

Súlyos problémákkal kell szembenéznie a református egyháznak jövő évi költségvetése tervezése során – hangsúlyozta elnöki megnyitójában Bölcskei Gusztáv püspök a XIII. zsinati ciklus utolsó, tizenötödik ülésszaka elején. A Zsinat lelkészi elnöke elmondta: a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó adózói felajánlások összegének állami kiegészítése jövőre várhatóan jelentősen csökken.  Az felajánlások és a kiegészítések összege, ami az államtól érkező egyházfinanszírozási támogatás szabadon felhasználható elemét jelenti, az idei évhez viszonyítva 20 százalékkal, 450 millió forinttal lehet kevesebb, ami a 2003-as szinttel egyezik meg.

John Chalmers igehirdetése

2014. november 12., címkék: john chalmers, xiii. zsinati ciklus 15. ülés

John Chalmers, a Skót Egyház moderátorának reggeli áhítata, igehirdetése az MRE Zsinata XIII. ciklusának 15. ülésén.

A megbékélés eszközei

2014. november 12., címkék: xiii. zsinati ciklus 15. ülés, külföldiek

Számos külföldi testvéregyházunk képviselője vesz részt a mostani zsinati ülésen. Látogatásuk a megbékélés, a múlttal való szembenézés jegyében telik.

Klimatizálttá vált a Bethesda Ilka utcai épülete

2014. november 12., címkék: dél-korea, adománygyűjtés, bethesda

Az LG Electronics 15 millió forint értékű adomány keretében szereltette fel légkondicionáló rendszerrel a Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai épületének kórtermeit és kezelő helyiségeit.

Nemcsak az „ügynökökről”!... Régi és új döntések teológiai látás nélkül?

2014. november 12., címkék: múltfeltárás, fazakas sándor, reformátusok lapja, konferencia, megbékélés

Szempontok a múltfeltárás, az emlékezés és a megbékélés kérdéséhez a Magyarországi Református Egyházban – Fazakas Sándor gondolatai.

Segítség Isten üzenetének megértésében

2014. november 12., címkék: bölcskei gusztáv, buzogány dezső, institutio, bogárdi szabó istván, kálvin kiadó, kálvin jános, könyvbemutató, kálvin emlékévek

Kálvin János halálának 450. évfordulójára, a Református Egyházi Könyvtár sorozatának legújabb tagjaként ismét megjelent az Institutio. A genfi reformátor fő művét ezúttal Buzogány Dezső fordította magyarra. A könyvbemutatót november 11-én tartották a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió