Közlemény a 2015. évi állami költségvetés elfogadása kapcsán

2014. december 16., címkék: mre költségvetés, egyházfinanszírozás, állam-egyház kapcsolatok

Az MRE közleménye az Országgyűlés által elfogadott 2015-ös költségvetés egyházakat érintő, úgynevezett kiegészítő hitéleti támogatási forrássával kapcsolatban.

Kálvin-maraton

2014. december 16., címkék: kálvin-maraton, institutio

Kolozsváron is bemutatták az Institutio új fordítását, amely után 96 órás Kálvin-maraton kezdődött.

Bátorító hang az éjszakában

2014. december 16., címkék: telefon-lelkigondozás, advent 2014

„Mindig örömmel jövök, szeretem a hívóimat, sokszor imádkozom értük" – mondja a református telefonos-lelkigondozó szolgálat (TLG) egyik önkéntese. Szakképzett, empatikus emberek várják karácsonykor is, hogy hangjukba kapaszkodjanak, akik magányosak vagy válságba jutott az életük.

Rendszergazda

2014. december 16., címkék: Pályázat, pályázatok, pályázat

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola pályázatot hirdet rendszergazda munkakör betöltésére.

Szenvedélybeteg segítő

2014. december 16., címkék: Pályázat, pályázatok, pályázat

A Magyarországi Református Egyház Válaszút Misszió férfi munkatársat keres.

Tisztújító közgyűlést tartott az Országos Református Tanáregyesület

2014. december 15., címkék: országos református tanáregyesület (orte)

2014. december 6-án a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának új, Péterfia utcai épületében került sor az Országos Református Tanáregyesület tisztújító közgyűlésére.

Krisztus örökösei vagyunk

2014. december 15., címkék: legáció, debreceni teológia (drhe)

Legációba kibocsátó ünnepi istentisztelet volt a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen.

Nem szűnik meg a Wáli

2014. december 14., címkék: wáli istván cigány szakkollégium

Az elmúlt napokban napvilágot látott sajtóértelmezéssel ellentétben a Magyarországi Református Egyház (MRE) nem tervezi bezárni a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot.

„Adok-kapok” a győri börtönben

2014. december 13., címkék: steinbach józsef, győri börtön

A győri börtönnek – bátran mondhatjuk – nagyon jó kapcsolata van a református egyházzal. Az adventi beszélgetés intézetünkben hagyománynak számít. Idén Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke volt a vendégünk.

Őszinteség és bizalom

2014. december 12., címkék: diakónia, szeretetszolgálat

Diakóniai csendesnapok Berekfürdőn.

Életutak tanúságtétele

2014. december 12., címkék: szabó dániel

Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség által rendezett őszi előadássorozat címe: Életutak tanúságtétele. A legutóbbi alkalmat 2014. december 11-én, csütörtökön tartották a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Áhítatot tartott Missura Tibor nyugalmazott evangélikus lelkész. Életéről beszélt D. Szabó Dániel a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke.

„Egymás terhét hordozzátok”

2014. december 12., címkék: németországi magyar nyelvű protestáns gyülekezetek szövetsége

2014. december 1-én megtartotta idei éves közgyűlését a Németországi Protestáns Magyar Gyülekezetek Szövetsége Egyesület, amely 23 taggal ülésezett Hannoverben a Magyar Református Gyülekezetnek is otthont adó hannoveri Evangelisch-reformierte Kirchemeinde (Hannoveri Református Gyülekezet) tanácstermében, amelyre e sorok írója is meghívást kapott a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház képviseletében.

Hogyan lehet szolgálni a cigány közösségekben?

2014. december 12., címkék: cigánymisszió, lelésztovábbképzés

A legutóbbi hazai népszámlálás során több mint háromszázezren vallották magukat cigánynak/romának, a szociológusok pedig mintegy hét-nyolcszázezer főre becsülik a magyarországi cigányság lélekszámát. Borsodi és abaúji kistérségekben az általános iskolások több mind fele roma származású. Eközben a cigányok oktatási és foglalkoztatási mutatói messze elmaradnak az országos átlagtól. Nagy arányban laknak olyan telepeken, szegregátumokban, ahol nincs szilárd burkolatú út, közkútról hordják a vizet, hiányoznak az elemi higiéniai körülmények; szinte senki nem jut rendszeres munkajövedelemhez a közmunkán kívül, és hó végéhez közeledve a családoknál gondot jelent az alapvető élelmiszerek beszerzése. Vannak iskolák, ahol a motiválatlan tanulók között szinte ellehetetlenül az oktatás, és így a következő generációnál is fennmarad a képzetlenség és munkanélküliség ördögi köre. Mi lehetne sürgetőbb feladata a keresztyéneknek, a hazai egyházaknak, mint hogy ezekben a közösségekben hirdessék és éljék meg az evangéliumot?

Megújult a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Kollégium

2014. december 11., címkék: lévay józsef, lévay józsef református gimnázium miskolc

Mintegy 124 millió forintból megújult a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Kollégium épületenergetikai rendszere. Sajtóközlemény.

Hanyagság vagy akarat?

2014. december 10., címkék: délvidék, szerbiai reformátusok (szrke), Délvidék, halász béla

Rendkívüli zsinaton tárgyalta a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) a közösség vezetőinek mulasztásait. Például azt, hogy ki mit nem tett meg azért, hogy az újvidéki református ingatlanok visszaszálljanak az SZRKE tulajdonába. Tárgyalták azt is, ki akadályozta a püspökválasztás folyamatát, és azt is, ki a felelős azért, hogy Szabó István dunamelléki püspököt nemkívánatos személynek nyilvánították. A maratoni, közel nyolcórás ülésen ítélet is született, e szerint elmarasztalták Csete Szemesi István nyugalmazott püspököt, illetve menesztették Hallgató Imre főgondnokot és Molnár András ügyészt. Az ítélet jogerős.

A karácsony visszavétele

2014. december 16., címkék: karácsony 2014, karácsonyi kampány, advent 2014

Az adventi időszakban a külföldi keresztyén egyházak és szervezetek kampányokkal bombázzák a hívőket és nemhívőket egyaránt. Üzeneteik és azok csomagolása sokszor merőben különbözik egymástól.

Az éneklés nem úri huncutság

2014. december 09., címkék: évforduló, berkesi sándor, kántus, évfordulók

A kántori szolgálat elismerését és a kántorképzés színvonalának emelését, valamint az iskolai énekoktatás megbecsülését sürgeti Berkesi Sándor, a Debreceni Református Kollégium idén 275 éves Kántusának vezetője. A jubileumi évzárás apropóján a Liszt-díjas karnagy emlékeiről és a zene ügyéről beszélgettünk.

Az elesettek felé fordulni

2014. december 09., címkék: advent, adománygyűjtés, szeretetszolgálat (mrsz)

Az idei adventben a gyermekéhezésre hívja fel a figyelmet a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). Kisfilmjükben és segítségnyújtásukban ismert színművésszel is találkozhatunk. Pál Sándorral, az MRSZ kuratóriumának elnökével az adományozóik köszöntését követően beszélgettünk.

Közös ünneplés Krisztus szeretetében

2014. december 09., címkék: tócóparti tanoda, tanoda

Az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány Mikulás ünnepséggel egybekötött nyitott napot tartott december 5-én a Tócóparti tanodában.

10 éves az Accrai hitvallás

2014. december 08., címkék: REV, rev, accra, accrai hitvallás

10 éves az úgynevezett Accrai Hitvallás, a református világközösség legújabb kori történelmének alapdokumentuma.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió