Közlemény a 2015. évi állami költségvetés elfogadása kapcsán

2014. december 16., kedd

Az MRE közleménye az Országgyűlés által elfogadott 2015-ös költségvetés egyházakat érintő, úgynevezett kiegészítő hitéleti támogatási forrássával kapcsolatban.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) értesülése szerint az Országgyűlés által hétfőn elfogadott 2015-ös költségvetés tartalmaz egy 1,72 milliárd forintos, az egyházaknak juttatandó, úgynevezett kiegészítő hitéleti támogatási forrást. 

Bár még az elfogadott költségvetés egészét egyházunk szakértői tanulmányozzák, a kiegészítő hitéleti támogatás megszavazását a döntéshozóknak az egyház-finanszírozási rendszer érdemi átalakítása iránti nyitottságaként értékeljük. Bizakodással tekintünk a megszavazott kiegészítő hitéleti forrás és egyéb, az egyházakat érintő tételek felhasználásával kapcsolatos várható kormányzati egyeztetések elé. Egyházunk, ahogy az eddigiek során mindvégig, továbbra is abban érdekelt, hogy az állam és egyház kapcsolata a meglévő törvényekre alapulva, tárgyalásos módon, a hosszú távú kiszámíthatóság megteremtése mellett alakuljon.

MRE Kommunikációs Szolgálat

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.