A dalárdák forradalma

2015. március 17., címkék: 2015. március 15., március 15

Dalárdatalálkozót tartottak Debrecenben a nemzeti ünnepen. A nagyváradi Váradi Dalnokok, a fővárosi Pest-Budai Dalárda és a délvidéki Csóka II. Rákóczi Ferenc Férfikórusa Berkesi Sándor karnagy és a Debreceni Református Kollégium Kántusa hívására járt március 14–15-én a cívisvárosban.

Mentálhigiénés felnőttképzés indul Léván

2015. március 17., címkék: felnőttképzés, mentálhigiéné, szlovákiai reformátusok (szrke), károli egyetem (kre)

Magyar nyelvű mentálhigiénés felnőttképzés beindításáról írt alá megállapodást a Károli Gáspár Református Egyetem, a Lévai Református Egyházközség és a felvidéki mentálhigiénés közösség vezetőivel. A képzés szeptembertől indul el a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium helyiségeiben.

Megjelent a Kálvin füzetek első része

2015. március 16., címkék: kálvin füzetek

Maradandót alkotott a Kálvin füzetek kiadásával a Kálvin téri Református Egyházközség és Hajdúböszörmény Város Önkormányzata – mondta Nyakas Miklós presbiter, a füzet szerkesztője a kiadvány bemutatóján március 13-án a hajdúböszörményi városháza Báthory termében.

Elhunyt Agyagási Béla

2015. március 16., címkék: in memoriam, In memoriam

Március 11-én Agyagási Béla, Foktő nyugalmazott lelkipásztora, életének 92. évében megtért Teremtőjéhez.

Diakóniai Nap Kárpátaljáért

2015. március 13., címkék: Kárpátalja, kárpátalja

A Bihari Református Egyházmegye március 7-én Egyházmegyei Diakóniai napot tartott. A Diakóniai Nap célja az volt, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük a kárpátaljai magyar közösségeket.

Kossuth kántortanító századosa

2015. március 12., címkék: március 15, 2015. március 15., kossuth

A politikus és a kisember is példaként tekinthet Alsónémedi és Ócsa szabadságharcos hősére, a református kán­tortanítóra, Halászy Károlyra. Hogy ki volt ő és miként emlékeznek rá a maiak, egykori szolgálati helyén és a kivégzése helyszínén jártunk utána a nemzeti ünnep előtti napokban.

„A magyar kultúráért és oktatásért”

2015. március 12., címkék: pályázat, Pályázat

A Bethlen Gábor Alap központi pályázati felhívása.

Rád is szükség van!

2015. március 11., címkék: csillagpont 2015, önkéntesség, ifi

A kiscsoportvezetők és a lelkigondozók szolgálói csapata már összeállt, de még mindig sok önkéntesre van szükség, hogy létrejöhessen a Csillagpont. Lehet, hogy éppen Rád! Ha szeretnél részt venni egy 3500 fős ifjúsági találkozó megszervezésében, akkor válogass az alábbi már korábban meghirdetett és új önkéntes felhívások közül:

Hittan: plakátok, szórólapok a 2015-ös beiratkozáshoz

2015. március 11., címkék: hittan

Az alábbiakban tesszük közzé a 2015/16-os tanévre a református hit- és erkölcstan beiratkozáshoz használható segédanyagokat.

„Még nem kell „farkast kiáltani”,

2015. március 10., címkék: kárpátalja, Kárpátalja

de egyre nehezebb az itt élők sorsa" – foglalta össze a kárpátaljai helyzetet a beregszászi külképviseletünk vezető tisztségviselője.

A vallásos értékek gátat szabnak a radikális nézeteknek

2015. március 10., címkék: svájc

Európában növekszik a bizalmatlanság és az előítélet az iszlámmal szemben. Svájci szakemberek véleménye szerint a vallás segíthetne a radikalizálódás megelőzésében. A gyorstalpaló vallásosság ugyanakkor veszélyes.

Énekszövegíró pályázat: gyakori kérdések

2015. március 09., címkék: európai protestáns egyházak közössége (geke/cpce)

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) arra hívta tagegyházainak és partneregyházainak tagjait, hogy vegyenek részt dalszövegíró pályázatán, amelyet a reformáció 500 éves évfordulójának alkalmából hirdetett meg. A március 31-i határidejű pályázattal kapcsolatban felmerült kérdésekre a szervezet bécsi irodájának munkatársa, Dávid Adél, a liturgiai programok felelőse válaszolt.

Határtalan tehetségek

2015. március 09., címkék: konferencia, tehetséggondozás, cigánymisszió, wáli istván cigány szakkollégium

Március 6-án és 7-én tartotta nemzetközi szakmai konferenciáját a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ).

Várni kell az új egyházügyi törvényre

2015. március 09., címkék: egyházügyi törvény, soltész miklós

Több hónapos késéssel kerülhet a Parlament elé az új egyházi törvény. Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal nyújtotta volna be a jogszabályt, de az egyházügyi államtitkár szerint leghamarabb is csak ősszel tárgyalhat róla az Országgyűlés.

Magyarországon nyílt meg Európa első keresztény női börtön-körlete

2015. március 09., címkék: börtönmisszió

Keresztény szellemiségű börtön? Megtérés, hitre találás a büntetés alatt? 2015. március 6-án a Magyar Testvéri Börtöntársaság kezdeményezésére a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben APAC – keresztény körletet adtak át.

Baristát keres a KIMM

2015. március 06., címkék: kimm, pályázat, Pályázat

A Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója képzett baristát keres napi 8 óra munkavégzésre, Budapesten a Kálvin térhez közel nyíló keresztyén kávézóba.

Elindult a Szeretethíd regisztrációja

2015. március 06., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Szeretethíd, mrsz, szeretethíd

Hetedik alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei református önkéntes napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Idén május 29-én és 30-án kapcsolódhatnak be az önkéntes megmozdulásba a lelkes fiatalok és idősek, csoportok és egyéni jelentkezők, hogy valódi segítséget nyújtsanak a környezetük számára.

Kalandozások János evangéliumában

2015. március 05., címkék: ifi, sdg, soli deo gloria diákmozgalom

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom idén is a Bibliavasárnap előtti pénteken és szombaton tartotta bibliaismereti versenyét, melynek ezúttal a budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium adott otthont.

Új taggal bővült a Karitatív Tanács

2015. március 04., címkék: osgyán dániel, mrsz

A kormány nagyra értékeli a karitatív szervezetek munkáját és az elmúlt években kialakult együttműködés valódi segítséget nyújtott a bajba jutott embereknek – mondta Balog Zoltán a Karitatív Tanács idei első ülésén, 2015. március 4-én. A Magyar Református Szeretetszolgálattal kibővült testület tanácskozásán Osgyán Dániel, a szervezet ügyvezető igazgatója átvette megbízólevelét a minisztertől.

Könyvelőt keres a metodista egyház

2015. március 04., címkék: pályázat, Pályázat

A Magyarországi Metodista Egyház munkatársat keres kKönyvelői, pénzügyi munkakörbe.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió