A dalnokok megérkezésük napján a Debreceni Református Kollégiummal, annak a szabadságharchoz kapcsolódó emlékeivel, majd egymással és egymás repertoárjával ismerkedtek meg, másnap pedig egy genfi zsoltárral és egy Gárdonyi Zoltán-féle kánonnal szolgáltak a nagytemplomi istentiszteleten. A nyolcvanfős egyesített férfikar ezután a városi ünnepségen énekelt a szabadságharchoz kötődő dalokat a helyi katonazenekar kíséretében.

– Ma már kevés férfikar működik hazánkban, és ez a három társaság egészen különleges hagyományt őriz. Nem is annyira a többszólamú férfikari művek csiszolt előadására törekszenek, mint inkább a magyar történelem és a magyar hazaszeretet énekeinek, így a népdaloknak, a katonadaloknak, a bordaloknak a megőrzésére. Ezek mögött történelmünk véres valósága és népünk örömei, bánatai állnak – árulta el a Reformátusok Lapjának Berkesi Sándor, aki szerint a találkozó kötetlenebb része, a közös nótázás fergeteges hangulata szép példa volt arra, ahogy gazdag énekkincsünk a különböző korosztályokhoz tartozókat is összeköti. A karnagy hozzátette: jó lenne, ha a közös éneklés tradíciója nem tűnne el véglegesen, ha egyre több dalárda alakulna és egyre több fiatal csatlakozna hozzájuk. Úgy véli, az éneklés megszerettetésében kiemelt szerepe van az iskolának, ahol az irodalmi és történelmi háttérismeretek megadásával lehet érzelmileg is fogékonyabbá tenni a fiatalokat erre a műfajra.

– Óriási öröm volt a szabadságharc évfordulóját Debrecenben ünnepelni, de a szombat esti énekes párbaj legalább akkora élmény volt – mondta Tóth Attila, aki szerint az énekesek megtanulják az egymástól hallott új dalokat, így legközelebb már együtt fújhatják őket. A nagyváradiak nagy várakozással voltak a fővárosiakkal szemben. Határon túliként arra voltak kíváncsiak, hogy az anyaországiakat vajon milyen gondolatok, érzések sarkallhatják a közös éneklésre. – Örömmel tapasztaltuk, hogy ugyanaz a szándék vezeti őket, amely minket: az örökség ápolása és önmagunk, valamint a körülöttünk élők gazdagítása – tette hozzá a váradi dalár.

– Ennek a debreceni találkozónak a monarchia idején már volt előképe, és ez a tény különösen lelkesít minket. Azt reméljük, hogy ez az alkalom a magyar dalárdamozgalom újjászületésének a kezdete lehet – hangsúlyozta Kéthelyi Mátyás. A budapesti énekesek vezetője szerint a dalárdáknak fontos küldetésük van ma is: feladatuk a magyar nemzeti azonosságtudat ápolása, a hiteles keresztyénség képviselete és a férfiidentitás megerősítése.

Másfél évszázados gyökerek. A második világháború előtt minden valamirevaló településen működött férfidalárda. Tevékenységüket általában a helyi kántortanító irányította. E kisközösségek tagjai azonban nemcsak a mulatság kedvéért jártak össze, hanem sokat tettek nagyobb közösségük boldogulásáért is. Az első három dalárdatalálkozót – Pécsett, Pesten és Aradon – a helyi férfikarok kezdeményezésére tartották, de 1867-ben megalapították az Országos Daláregyesületet, amely a következő évben, 1868-ban a negyedik találkozót Debrecenben szervezte meg.

Kiss Sándor
Megjelent a Reformátusok Lapjában.
Fotó: Barcza János