Tanári állás a Dóczyban

2014. július 09., címkék: pályázat, Pályázat

Fizika-informatika vagy fizika-bármely szakos tanárt keres, teljes állásra 2014. augusztus 15-i belépéssel, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma.

Ima az adminisztrációért

2014. július 09., címkék: prayer, ejb, ima

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük az egységes, átlátható és használható adminisztrációért, számviteli és vizitációs rendszerért emeli fel a szavát.

Kálvin-napok voltak Felsőháromszéken

2014. július 08., címkék: kálvin emlékév, kézdi-orbai egyházmegye, 2014

Június 30. és július 5. között rendezték meg a hatodik Kálvin-napokat a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében. Hat napon át különböző korosztályokat célzó, tematikus napokat tartottak Szörcsén, Bitán, Papolcon, Kézdivásárhelyen, Sepsibesenyőn és Orbaiteleken.

Határtalanul Erdélyben

2014. július 08., címkék: dóczy gimnázium

Erdélyben járt a Határtalanul pályázat keretében a Dóczy Gimnázium 83 fős csapata. Beszámolójuk következik.

Postán küldhetjük haza Kálvint a 7. Magyar Református Világtalálkozóról

2014. július 07., címkék: hetedik református világtalálkozó, sepsiszentgyörgy

Kálvin halálának 450. évfordulójára ismeretterjesztő kiállítást szervez az Erdélyi Református Egyházkerület, amely felhasználja a különféle országokban kiadott postabélyegeket, képes levelezőlapokat, és más olyan illusztrációkat, amelyekkel Kálvin személyiségét minden házhoz el lehet juttatni, hiszen a bélyeget azon találták ki, hogy az arra nyomatott üzenetet minden házba be lehessen csempészni - mondja Szegedi László Tamás generális direktor, a kiállítás ötletgazdája.

Egy különleges utazás

2014. július 07., címkék: ifi, rajnai protestáns egyház, ifjúsági misszió

Júniusban egy magyar delegáció utazott Németországba, hogy a Rajnai Egyház vendégeként jobban megismerjék az ottani ifjúsági munkát. Beszámoló a tanulmányútról.

„Őrhelyemre állok”

2014. július 07., címkék: dunántúli egyházi napok (rend), rend

Tudjuk-e Isten igéjét, a ránk bízott értékeket „bátran, de szelíden, bizonyossággal, de alázattal, közérthetően, de hitelesen" hirdetni, ki-ki a maga bástyáján, saját életének őrhelyén állva? Erről szólt a szombati nap és vasárnap a REND-en.

Angol tanárt keresnek Vácra

2014. július 07., címkék: pályázat, Pályázat

A váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola (2600 Vác, Brusznyai Árpád u. 6.) pályázatot hirdet angol szakos középiskolai tanár munkakör betöltésére.

Isten szeme előtt – REND az Őrségben

2014. július 07., címkék: dunántúli egyházkerület, rend, református egyházi napok dunántúl (rend)

Aprócska település az Őrség fái és magasodó dombjai között. Ez Őriszentpéter, amely bár eldugott és elsőre talán csöndesnek tűnik, kulturális és lelki élete annál zajlóbb. A fővárosból való több órás odavezető út ellenére azonban mégsem igaz rá Kányádi Sándor versének címe: Isten háta mögött. Sőt, Őriszentpéter nagyon is az Úristen szeme előtt van, hiszen a Református Egyházi Napok – Dunántúl (REND) elnevezésű egyházkerületi találkozó július első hétvégéjén erre a településre hívogat mindenkit a hit és a megmaradás jegyében.

Digitális oktatási segédanyagok fejlesztése

2014. július 07., címkék: pedagógiai intézet (rpi), pályázat, Pályázat, hittan

A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet „Digitális oktatási segédanyagok fejlesztése" címmel.

Szabadság téri szoboravatás: új eljárás

2014. július 06., címkék: hegedűs loránt, budapest-szabadság tér, horthy miklós, hegedűs lorant

Másodfokú határozat született a Hegedűs Loránt lelkipásztor ellen a 2013. november 3-i Szabadság téri Horthy-szobor avatás és az azt megelőző istentisztelet kapcsán indult fegyelmi eljárásban. A lelkészt nem marasztalták el és nem is mentették fel: súlyos eljárásjogi szabálysértés miatt új eljárást kell kezdeni első fokon, egy kijelölendő egyházmegyei bíróságon.

Kálvin a tanácsban

2014. július 04., címkék: kálvin emlékév, erdélyi reformátusok, pályázat, Pályázat

Az Erdélyi Református Egyházkerület képzőművészeti pályázatot hirdet a Kálvin Emlékévek záróéve alkalmával.

Ülésezik az Egyházak Világtanácsának Központi Bizottsága

2014. július 04., címkék: evt, egyházak világtanácsa (evt)

2013. novemberi Puszani Nagygyűlésen alakult meg az új bizottság, amely ezekben a napokban tartja első ülését Genfben, július 2-8. között. A Bizottság a Közgyűlés által elfogadott programnak a megvalósításáért felelős, illetve felügyeli és felülvizsgálja a Tanács költségvetését.

Kis kezdetből nagy dolgok

2014. július 03., címkék: egyháztáji vásár, egyháztáji, Egyháztáji vásár, budapest-árpádföld

„Ez nem csak egyszerű termelő piac, sokkal inkább a találkozásról, a kapcsolatokról szól" – mondta Nyikos András budapest-árpádföldi lelkész az első fővárosi Egyháztáji vásárról, melynek a frissen önállósult lelkes kertvárosi gyülekezet adott otthont június 21-én.

A GAW támogatói között a német focicsapat

2014. július 03., címkék: futball világbajnokság, gaw

A Brazíliában sikerrel szereplő német futballválogatott valamennyi tagja ellátta kézjegyével azt a labdát, amit a futballszövetség a segélyszervezet támogatására ajánlott fel.

Tizennégy éve szentelték fel a rákoskeresztúri templomot

2014. július 02., címkék: évforduló, évfordulók

A rákoskeresztúri reformátusok száz éves álma vált valóra, amikor öt éves építési munka után felszentelték a templomukat.

Ima az egyházszervezet jobbításáért

2014. július 02., címkék: egyházi jövőkép bizottság (ejb), ejb, ima, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük a valós és nyilvános párbeszéden alapuló döntéshozatal megerősítéséért, a megkövült, tekintélyelvű egyházkormányzati rendszer lebontásáért, az egyházi szervezeti hierarchia csökkentéséért emeli fel a szavát.

Az "igenek" zsinata

2014. július 02., címkék: balla péter, ejb, pc usa

Június 14-21 között került sor az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) kettőszázhuszonegyedik zsinati ülésére Detroitban. Az eseményen a 172 egyházmegye delegáltja mellett nyolc, a PC USA partneregyházaiból érkező ökumenikus tanácsadó is részt vett. Egyházunkat Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora képviselte.

Tekintetbe kell venni másokat

2014. július 01., címkék: mrsz, baja

Öt éve még egy romos épület állt ott, ahol ma már hatvan idős ember számára biztosítanak helyet, hogy társaságban, hasznosan és felügyelet mellett tölthessék napjaikat – ezért a felújított idősek otthonáért adtak hálát Baján.

Nikolaus Schneider váratlanul lemondott

2014. július 01., címkék: német protestáns egyház (ekd), Nikolaus Schneider, nikolaus schneider

A Német Protestáns Egyház (EKD) tanácsának református elnöke felesége betegsége miatt jelentette be hétfőn lemondását Berlinben.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.