Ősszel főleg falusi, de még számos városi gyülekezetünkben is aratási hálaadó istentiszteletet tartunk. Valójában a teremtés ünnepe, a Teremtés Hete ennek a gazdag tradíciójú ünnepnek ad plusz tartalmat, új távlatot. A Teremtő iránti hálaadásunk mellé odakerül közös felelősségünk ügye a teremtett világ megőrzésében, védelmében.

Az ökológiai krízis, amit a szó legszorosabb értelmében a bőrünkön érzünk, ami a levegőben van, nem csupán gazdasági, politikai kérdés, hanem komoly teológiai kihívás is. Ha egyetemes hitvallásainkat vizsgáljuk, feltűnően elnagyolt az első hitágazat megfogalmazása. Ami a hitvallások születése idejében talán elegendő volt, hiszen az emberiség többsége tudatában volt teremtett mivoltának, és igazán nem volt még fenyegetett állapotban a teremtett világ. Manapság viszont a pesszimistább tudományos jóslatok szerint utolsó időket élünk, a huszonnegyedik órában vagyunk. Talán még van esély megállítani a lassan visszafordíthatatlanná váló dekadens folyamatokat és a fenyegető egyensúlyvesztést. De ehhez mindenekelőtt a fejekben kell rendszerváltás, ha úgy tetszik: igazi metanoia, azaz megtérés. Olyan szemléletváltozás, ami hétköznapi, gyakorlati életvezetésünket is radikálisan áthatja és megváltoztatja.

Ennek érdekében hirdetjük meg immár negyedszer szeptember végére a Teremtés Hetét. Ez a néhány nap a hagyományosan jól működő januári ökumenikus imahét mellett újabb lehetőséget kínál egyházainknak, gyülekezeteinknek a közös imádságra és cselekvésre. Alkalom igazi együttműködésre az úgynevezett ökoteológia elméleti kérdéseinek átgondolásában éppúgy, mint gyakorlati teremtésvédelmi akciók megszervezésében.

Ezen a területen jó az esély a konfliktusmentes ökumenikus együttmunkálkodásra, hiszen közösek a teológiai, bibliai alapok. Ennek illusztrálására idézek néhány mondatot Nobilis Márió katolikus szolgatársamtól a teremtés ünnepe honlapján olvasható beköszöntő írásából: „...figyelmünk középpontjába kellene állítanunk teremtett voltunkat: az ember és környezete teremtettségét, mégpedig a Jézustól tanult szeretet szemével nézve. Ahhoz, hogy az emberiség útja elkanyarodjon a fenyegető szakadékoktól, melyek felé rohanni látszik – az éghajlatváltozás csapdájától, a környezetszennyezéstől, a Föld javainak igazságtalan elosztása által okozott egyre nagyobb feszültségektől –, meg kell tanulnunk újra harmóniában élni Isten teremtett világával. És meg kell tanulnunk jól viselni ennek a teremtettségnek a felelősségét is – mert a teremtmények között mi, emberek felelősséget hordozók vagyunk."

Az idei Teremtés Hete az teremtésvédelem krisztológiai összefüggéseire koncentrálunk. A teológiailag is értékes dokumentumból az ökumenikus egyensúly jegyében Kodácsy Tamás református kollégám sorait idézem, akivel – Nobilis Márióhoz hasonlóan – a teremtés ünnep „hajnala" óta együtt dolgozunk: „Jézus tudatában van mindannak a kétségbeesésnek, amely elfog minket akkor, amikor az általunk tönkretett környezetünkre tekintünk. Nem azért alkotta meg az Atya általa a világot, hogy azt mi kizsákmányoljuk és elpusztítsuk. Komoly oka van annak, hogy az ács fia (Mt 13,55) tanításában nem az iparos mesterségből, hanem a földművelésből és a természet világából hozza legtöbb példáját, hasonlatát. Amikor a teremtett világra és a teremtésvédelemre gondolunk, minden alapunk megvan arra, hogy elkeseredjünk, mert emberi számítás szerint teljesen kilátástalannak tűnik bármit is tenni a visszafordíthatatlan folyamatok ellen. Mégis, keresztyén emberekként Krisztusból meríthetünk erőt, ő ad reménységet a reménytelenségben, hogy cselekedjünk..

Amikor teremtésvédelemről beszélünk, szó sincs arról, hogy mellőznénk Jézus Krisztust. Éppen ellenkezőleg: azért tehetünk bármit is, mert ahogyan az Atya reá nézve teremtett mindent, mi is reá nézve és az ő segítségével tehetünk önsorsrontó rombolásunk ellen."

Hála Istennek, megvan a világos, ökumenikus teológiai bázis. A teremtésvédelem nem valamiféle trendi, kissé megkeresztelt, természetimádó zöld mozgalom. Más, több mint az úgynevezett környezetvédelem, ami csak a kártékony emberektől akarja megóvni a természetet. Mi a 21. században is szeretnénk komolyan venni Teremtőnktől kapott mandátumunkat: művelni és őrizni akarjuk a reánk bízott kertet, hogy az el ne gazosodjék, el ne sivatagosodjék...

Ezen a területen készek vagyunk minden jó szándékú, felelős teremtménytársunkkal együtt munkálkodni. Így lehet a teremtés ünnepe, a Teremtés Hete a dialógus és diapraxis, a „szekuláris ökumené", a keresztény hit és szeretet továbbadásának missziói alkalma.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja szeptember 30-i számában